Idén is készít közös kocsit Debrecen és Nagyvárad a virágkarneválra

Idén is készít közös virágkocsit a két testvérváros •  Fotó: Pinti Attila

Idén is készít közös virágkocsit a két testvérváros

Fotó: Pinti Attila

Már készülnek a karneváli virágkocsik Debrecenben: faragják a figurákat, némelyikre pedig már a száraz virágokat is feltűzték – közölték a szervezők a munkálatok helyszínén hétfőn sajtótájékoztatón.

MTI

2022. augusztus 08., 18:112022. augusztus 08., 18:11

2022. augusztus 08., 18:362022. augusztus 08., 18:36

Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere azt mondta, a város iránti elköteleződést is tanúsítják azok a cégek, intézmények, amelyek virágkompozíciót készítenek az augusztus 20-ai karneválra. Emlékeztetett rá, hogy jövőre Magyarország ad otthont a színházi olimpiának, ebből az alkalomból mutatkozik be majd a karneválon a Nemzeti Színház „Színház az egész világ...” elnevezésű virágkocsija.

A határon túli kultúra iránti elkötelezettség jegyében Debrecen ezúttal is Nagyváraddal közösen készít virágkocsit a karneválra, amelyen az idén „a zöld város, a fenntarthatóság üzenete erőteljesen jelenik meg”

– hangoztatta Puskás István. Mészáros Réka főszervező jelezte: az idén 13 virágkocsi és 1200 táncos vonul majd a karneváli menetben. Számos országból, köztük Kolumbiából, Peruból, Németországból, Belgiumból, Olaszországból és Spanyolországból érkeznek táncosok, művészeti csoportok a karneválra.

A karneváli hét programsorozata már augusztus 15-én a Táncol a város! programmal kezdődik, amikor Debrecen különböző pontjain ropják majd a táncosos, bevonva a közönséget is a fiesztába – ismertette Mészáros Réka. Hozzátette: este a város főterén bemutatandó Klasszikusok éjszakája komolyzenei nagykoncert egyben a Debreceni Ünnepi Játékok záróeseménye és a karneváli hét nyitánya is lesz.

Megemlítette, hogy augusztus 17–21. között rendezik meg a Galiba gyermekfesztivált, a nagyerdei Békás-tónál megnyílik a sörkert, a Nagytemplom előtti Kossuth téren pedig minden nap koncertekkel, bemutatókkal várják majd az érdeklődőket a karneváli hét keretében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén
2025. május 01., csütörtök

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat

A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat
2025. május 01., csütörtök

Elhunyt a világ legidősebb emberének tartott brazil apáca

Életének 116. évében elhunyt Inah Canabarro Lucas brazil apáca, akit a Guinness Világrekordok a világ legidősebb embereként tartott számon.

Elhunyt a világ legidősebb emberének tartott brazil apáca