Farkaslaka, Kézdialmás és Sepsiszentgyörgy lovasa képviseli Székelyföldet a Nemzeti Vágtán
Fotó: Pinti Attila
Hatvan magyarországi és határon túli település részvételével rendezik a hétvégén a 14. Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén – mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató kedden az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2021. szeptember 28., 12:092021. szeptember 28., 12:09
A versenyigazgató a Kossuth Rádióban felidézte, hogy májustól kezdve 11 elővágtát rendeztek, a magyarországi települések mellett a Vajdaság, Muravidék és Erdély lovasai részvételével.
Farkaslaka lovasa, Tamás Csaba nyerte Villámlás nevű lovával a 10. Székely Vágtát, amelynek első három helyezettje részt vesz októberben Budapesten a Nemzeti Vágtán.
Mint elmondta, a Nemzeti Vágta szombati napján ötfős előfutamokat tartanak, a döntő pedig vasárnap délután lesz. A fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, bemutatót tart a nemzeti díszegység, lesz fogatvágta, méneshajtás, négyes fogatok üldözéses versenye, hagyományőrző felvonulás, kocsitoló verseny, díjugratás és visszatér a jótékonysági sztárfutam is – ismertette a programokat, hozzátéve, hogy
Az M1 műsorában Szotyori Nagy Kristóf elmondta azt is, hogy a nemzetközi futamot 12 ország, köztük India, Nagy-Britannia, Törökország, Ausztria és a környező országok részvételével rendezik meg. Kiemelte, hogy a jótékonysági futamon – amelynek kedvezményezettje idén egy állatvédelemmel foglalkozó alapítvány lesz – Széchenyi Krisztián, Krajnik-Balogh Gábor, Bács Péter, Sipos Imre és Nagy Ervin pattan nyeregbe.
Ez a rendezvény a kultúra és a sport ötvözete, olyan országimázs-fesztivál, amelynek a ló áll a középpontjában, határainkon belül és azon túl ívelő esemény, amely világszerte ismertté vált - hangsúlyozta a versenyigazgató.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.
A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.
A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.
Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
szóljon hozzá!