Pápaválasztás. A Sixtus-kápolnába egy hét múlva 133 nyolcvan évesnél fiatalabb bíboros vonul majd be
Fotó: Vaticannews.va
A Sixtus-kápolnában két kályhát állítanak fel a pápaválasztás napjaira: az egyikben a szavazócédulákat égetik majd el, a másikból száll fel az eredménytelen szavazást jelentő fekete vagy a sikeres pápaválasztást jelző fehér füst, amelynek színét adalékkal teszik jól láthatóvá.
2025. április 30., 12:282025. április 30., 12:28
Több mint negyvenen dolgoznak a Sixtus-kápolna előkészítésén a konklávé május 7-i kezdetére, köztük ácsok, asztalosok, tapétázók, lakatosok és villanyszerelők. Az adatot a La Repubblica napilap kalkulálta, abból indulva ki, hogy ugyanennyien vettek részt a munkákban a legutolsó, 2013-as pápaválasztáson is, amelyen Ferenc pápát választották meg.
A Vatikáni Múzeum közlése szerint a IV. Sixtus pápáról elnevezett kápolna legutolsó látogatója vasárnap egy amerikai turista volt.
A világ egyik leghíresebb kápolnája több mint negyven méter hosszú és több mint tizenhárom méter széles.
A színes márványberakásos padlódíszítést pódiummal fedik be: a magasított padlózattal ugyanis egy szintbe tudják hozni a lépcsőkkel övezett kápolnát. A pódiumon csőszerkezetű ülősorokat alakítanak ki, amelyek a kápolna falait szegélyezik. A mostani népes konklávé lesz, mivel ennyi bíborosnak még nem kellett helyet biztosítani.
Minden bíboros számára biztosítanak jegyzetfüzetet is.
A bíborosok május 7-ét tűzték ki a konklávé kezdetének időpontjául, hogy megválasszák a világ 1,4 milliárd katolikusának új vezetőjét – közölte a CNN hétfőn vatikáni forrásokra hivatkozva.
A kápolna közepén tizenkét asztalt sorakoztatnak fel, amelyeken a szavazóurnákat helyezik el. Az asztalok körül cseresznyefa székek lesznek.
Ehhez egy hengeralakú, egy méter magas, alig fél méter széles régi kályhát használnak. Egy másik kályha azt szolgálja, hogy a Sixtus-kápolna kéményéből felszálljon a füst. A füstöt, amely hat percig száll majd fel minden egyes alkalommal, fekete és fehér adalékanyaggal színezik, így lesz jól látható messziről is. A két kályhát csövek kötik össze.
A húsvéthétfőn 88 éves korában elhunyt római katolikus egyházfő végrendeletében rögzítette kívánságát, hogy utolsó földi útja a Santa Maria Maggiore-bazilikában érjen véget.
A Sixtus-kápolna egyébként rövid kéményét hosszabbítócsővel látják el: ezt május 3. és 5. között szerelik fel.
A kémény a legjobban a Szent Péter tér külső széléről látható. Hiába azonban az adalék, a füst színe az esetek többségében nehezen meghatározható, mivel napközben a napsütés, este a sötétség akadályozza a szabadtéri láthatóságát.
Ferenc pápa megválasztásakor a sikeres pápaválasztást a második nap estéjén hírül adó fehér füst percekig sötétszürke volt. A tanácstalan újságíróknak az akkori szentszéki szóvivő súgta meg, hogy fehérről van szó.
A konklávé idején vatikáni szállásukon, a Szent Márta-házban sem használhatnak telefont, sem internetet, nem nézhetnek tévét, nem hallgathatnak rádiót. Családtagjaikat sem hívhatják fel.
A Sixtus-kápolna ablakait elsötétítik és áthatolhatatlanná teszik bármilyen mobileszköz számára. Még a kápolnában felszerelt klímaberendezéseket is eltávolítják, bármilyen interferencia elkerülésére.
Kivételes örökséget hagyott maga után a húsvéthétfőn, életének 88. évében elhunyt Ferenc pápa. A katolikus egyház történetében betöltött szerepéről, a csíksomlyói pápalátogatásról, a pápaválasztásról Marton József pápai prelátus beszélt a Krónikának.
A versengés helyett az alkotásra, zenei önmegvalósításra és kibontakozásra összepontosít a nemrég elindult, A dal összeköt című valóságműsor. Erdély első zenés valóságshow-járól Dobai Csaba ötletgazda, hangmérnök beszélt a Krónikának.
Aszpirin, orrcsepp, allergia elleni tabletták, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, hasmenés elleni készítmény – csak néhány azon gyógyszerek közül, amelyek nagyon kevés csomagból hiányoznak, ha nyaralni indul a család. De nem árt résen lenni.
A Romsilva erdőgazdálkodási vállalat lenyűgöző felfedezésről számolt be a napokban: egy Észak-Amerikában őshonos mamutfenyő (Sequoia) nőtt és fejlődött ki teljesen egyedül, természetes környezetben a Szemenik–Krassói-szurdok Nemzeti Park területén.
A Tisztelgés – Illés 60 című est lesz a gyergyószentmiklósi Egyfeszt Összművészeti Fesztivál idei kiadásának egyik kiemelkedő produkciója, amely a szervezők szerint kultúrtörténeti jelentőséggel bír.
Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.
Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.
Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.
Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
szóljon hozzá!