Gond nélkül szoptathatnak a COVID-oltáson átesett édesanyák

Gond nélkül szoptathatnak a COVID-oltáson átesett édesanyák

Fotó: 123RF

Nem okoznak anyatejet érintő problémát a szoptató anyáknak adott mRNS-alapú koronavírus-ellenes vakcinák – állapították meg a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatói a Jama Pediatrics című tudományos lapban megjelent tanulmányukban.

MTI

2021. július 06., 23:032021. július 06., 23:03

2021. július 07., 01:102021. július 07., 01:10

A Stephanie Gaw vezette kutatócsoport arra a megállapításra jutott, hogy az oltáson áteső anyáknak nem kell abbahagyniuk a szoptatást. A vizsgálatok során hét beoltott nőtől vett 17 tejminta egyikében sem volt kimutatható az oltóanyagból származó mRNS (hírvivő RNS). A résztvevők közül öten kaptak a Biontech/Pfizer-, ketten pedig Moderna-oltást. A mintákat az oltás előtt, majd azt követően négy és 48 órával vették le.

Az eredmények fontos korai bizonyítékai annak, hogy az oltóanyagban lévő mRNS nem kerül át a csecsemőbe – írják a tudósok, hangsúlyozva ugyanakkor a résztvevők alacsony számát.

A hírvivő RNS (mRNS) molekulák segítségével ártalmatlan vírusfehérje-szakaszok termelődnek az emberi szervezetben, így a szervezet immunválaszt alakít ki a későbbi fertőzés megelőzésére vagy leküzdésére. Amikor az ember védőoltást kap, a sejtjei leolvassák a genetikai utasításokat, és a vírus külső felületén elhelyezkedő úgynevezett tüskefehérjék kisebb elemeit állítják elő.

Az élő vírus ezeket használja arra, hogy bejusson a test sejtjeibe, szaporodjon és ezáltal okozzon betegséget. A védőoltás után az emberi szervezet immunrendszere idegen anyagként azonosítja ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és fehérvérsejteket termel ellene.

Szakértők szerint az oltás nyomán képződő antitestek az anyatejen keresztül az újszülöttbe kerülve úgynevezett fészekimmunitást alakítanak ki, és védelmet biztosítanak a gyereknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben
2024. március 30., szombat

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app

Immár Romániában is elérhető Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb, ételpazarlást megelőzni kívánó mobiltelefonos alkalmazása, a Munch, melyet Magyarországon fejlesztettek ki, és azóta Csehországban és Szlovákiában is működik.

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app
2024. március 30., szombat

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar

Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar
2024. március 30., szombat

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések

Sivatagi por étkezett a Kárpát-medence fölé, a magasszintű felhőzet a por hatására a vártnál jobban szűrheti a napsütést – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések
2024. március 29., péntek

A csapatmunka adta a lendületet a „legbölcsebb” nagyváradi diáklányoknak

Egymást inspirálva a legtöbbet hozták ki magukból a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium tanulói, akik első helyezést értek el a 14. Bölcs Diákok vetélkedő országos, múlt hétvégi döntőjén.

A csapatmunka adta a lendületet a „legbölcsebb” nagyváradi diáklányoknak
2024. március 27., szerda

Szupersztárok a Szigeten: csaknem ötven fellépőt jelentettek be a szervezők

Mások mellett Liam Gallagher, Halsey, Skrillex, Janelle Monáe, Raye és Tom Odell neve is szerepel a Sziget fesztivál szerdán bejelentett újabb csaknem ötven fellépője között.

Szupersztárok a Szigeten: csaknem ötven fellépőt jelentettek be a szervezők