Zuhogó esőben és sárban is végigbulizták az esti koncerteket a vasárnap zárult marosvásárhelyi VIBE fesztivál résztvevői. A négynapos Maros-parti rendezvénysorozaton nappal a tudományt népszerűsítették, este pedig a különböző zenei stílusokat képviselő előadók léptek színpadra. Rés Konrád Gergely, a fesztivál főszervezője és Borzási Sarolta, a VIBE Koli programkoordinátora a rendezvény, illetve a nyári egyetem sikerességéről beszélt a Krónikának.
2017. július 09., 22:352017. július 09., 22:35
Belakták a Maros partját a hétvégén az első alkalommal szervezett VIBE fesztivál résztvevői, a csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvénysorozat több ezer fiatal számára jelentett találkozási pontot.
Már a fesztivál első napján akkora tömeg gyűlt össze, hogy a Margaret Island Eső című dalától visszahangzott a Magenta Stage-nek nevezett, nagyszínpad előtti tér, a magyar rappet kedvelők pedig a Yellow Stage elnevezésű kisszínpadnál tomboltak a Hősök koncertjén. A fesztiválozók a két színpadtól
majd ugyanezen a helyszínen a Pendulum fokozta a fiatalok hangulatát.
A péntek esti koncerteket kicsit elmosta az eső, de sokan így is együtt énekelve és táncolva bulizták át a fellépéseket, majd betértek a partysátorba, ahol többek között Borgore, Chris Lawyer pörgette a lemezt. Szombaton sem úszták meg szárazon a fesztiválozók, Péterfy Bori koncertjén sokan póló nélkül jártak „esőtáncot”.
A Wellhello fellépésén már senki nem foglalkozott az időjárással: a magyarországi együttes népszerű Rakpart című dalát átírta a tömeg Maros-parttá. Vasárnap újabb koncertekkel zárult a fesztivál, színpadra lépett többek között a sZempöl, az Anna&The Barbies, az Intim Torna Illegál.
„Erdélyben még nem rendeztek ilyen jellegű fesztivált, vagy ilyen stílusú nyári szabadidős programot, és innen jött az alapötlet, hogy szervezzünk egy diáktalálkozót. Magyarországról vettük az ötletet, ahol a diákönkormányzat már évek óta szervez egy iskolásoknak, egyetemistáknak szóló rendezvényt, amelyen nagyon nagy a részvétel, ezért úgy gondoltuk, hogy itt is szükség lenne egy hasonlóra. Szerintem ez nagyon jól összejött, bár az idő annyira nem kedvezett nekünk, ennek ellenére a koncerteken és a nyári egyetem programjain is mindig voltak érdeklődők. A létszámot illetően sem csalódtunk:
– mondta el a Krónika megkeresésére Rés Konrád Gergely, a fesztivál főszervezője. Hozzátette, a partysátor működött a legjobban, ahol lemezlovasok koncerteztek, valamint a külföldi előadók fellépéseit várták a legtöbben. Emellett a fő időpontokban tartott koncertek voltak igencsak közkedveltek, a nagy- és kisszínpadon egyaránt.
„Teljes mértékben pozitív visszajelzések érkeztek a fesztiválozóktól. Nyilván mindig akadnak negatívumok, hibák is, viszont az nagyon jól esik, hogy inkább pozitívumok felé billent el a mérleg. Mindenki nagyon értékeli, hogy egy régebbi fesztivál, a Félsziget helyszínére szerveztük meg ezt a rendezvényt, mert a Maros-part már akkor is jó választásnak bizonyult.
könnyen elérhető mindenki számára, fiatalos hangulatban történik az egész” – részletezte a főszervező. Mint mondta, nagy pozitívumnak tekintik, hogy az első nap kijelölt kempinghelyet meg kellett növelniük, olyan sokan jöttek sátorral. Rengeteg végzős középiskolás érkezett, de egyetemista is, a szervezők azt akarták elérni, hogy minél több fiatalt megszólítsanak, és ez sikerült is.
A főszervező szerint az esők ellenére sem panaszkodott senki a kempingzónából, mert nem voltak olyan nagy esők vagy viharok, amelyek jelentős problémát okoztak volna. Rés Konrád Gergely lapunknak arról is beszámolt, hogy
mert úgy látják, hogy van igény a rendezvényre és jövőre is ugyanezen a helyszínen szeretnék megszervezni.
„A VIBE Kolit inspirációs forrásnak terveztük, együttgondolkodásnak, és azt látom, hogy ez összejött. Nagyon széles skálán mozogtak az előadások, hála a partnereinknek. Határozottan úgy tűnik, hogy érdemes volt megszervezni, mert az láttuk, hogy a közönség nagyon változik előadásról előadásra, minden meghívottunk más célközönséget mozgatott meg” – mondta el lapunknak Borzási Sarolta, a VIBE Koli előadássorozat programkoordinátora.
Hozzátette, meglepődött, amikor a beszélgetés végén az emberek odamentek az előadókhoz és kérdéseket tettek fel nekik. A szervezőknek
Az előadástémák között szerepelt a technológia, vallás, egészség, politika, irodalom, művészet.
„Az alapkoncepció szerint olyan témákat írtunk össze, ami érdekelheti a fiatalokat és olyan előadókat hívtunk, akik ezt érdekes be tudják mutatni. Az előadóktól általában azt kértük, hogy sztorizgassanak, mindenképp történeteket mondjanak el az adott témával kapcsolatban. A nyár szabadidős tevékenységekről meg bulizásról szól, mi ezzel egy kicsit szembe akartunk menni, és azt mondtuk, hogy
– fejtette ki a programkoordinátor.
Borzási Sarolta arról is beszámolt, hogy számos marosvásárhelyi lakos jött ki a Maros-partra, a gyerekprogramok, illetve az állandó programok is népszerűnek bizonyultak. A közönség átlagéletkora előadásonként változott, de ez volt a szervezők célja. Mint mondták, sikerült a tudománynépszerűsítés szempontjából nehezebben emészthető témákat is becsempészni a szabadidős programba, és egy fesztiválon is hasznos időtöltést nyújtani a fiataloknak.
A tavaszi kertimunkálatok fontos része a gyümölcsfák metszése, hiszen az időzítés és az alkalmazott technikák meghatározhatják az évi termést. A különböző formák kialakításáról, a metszési időszakról Szabó Gergely-Loránd szakmérnök beszélt a Krónikának.
Az ember és természet kapcsolatáról vetítenek filmeket Kolozsváron a Művész moziban március 22–23. között. A másodízben megrendezendő Zöld Filmnapok vetítéssorozat célja, hogy párbeszédet indítson a globális környezetvédelmi témákról.
Születésnapi klubturnéja keretében két erdélyi városban, Vásárhelyen és Kolozsváron koncertezik a 30Y zenekar. A pécsi alternatív rockzenekar március 28-án Marosvásárhelyen, a Jazz&Blues Klubban, 29-én pedig Kolozsváron, a Flying Circusban lép színpadra.
A gyorséttermek jellegzetes kínálatát mindenki ismeri, az Amerikai Egyesült Államokhoz kötött ételt azonban mi is egyszerűen, rövid idő alatt elkészíthetjük otthon.
A Bilea-tónál felépített jéghotelt egy hónappal hamarabb be kellett zárni idén a Fogarasi-havasokban is tapasztalható rendkívül magas hőmérsékleti értékek miatt.
Középiskolás diákok számára hirdetnek zenei tehetséggondozó versenyt. A 7. alkalommal megszervezett SOKaDALOM tehetségkutatóra a szervezők népi, klasszikus és könnyűzenei műfajban várják a produkciókat, a megmérettetés célja a szakmai iránymutatás.
A mesterséges intelligencia (AI) eszközeivel építi fel Jókai Mór regényeinek világát a Jók.ai Labor. A Jókai-bicentenárium alkalmából létrehozott honlap az AI segítségével nyújt izgalmas feladatokat az író műveinek és korszakának mélyebb megismeréséhez.
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Bényi Ildikó. A Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt.
Pozíciótól függetlenül együtt dolgoznak és fejlődnek a Kolozsvári Magyar Ifjú Kémikusok Szervezetének (KOMIX) vezetői, akik a tanév során tudományos konferenciával, környezettudatos programokkal szólítják meg az egyetemistákat.
Kortárs művészek alkotásaiból nyílt kiállítás a Bâlea-tónál található jéghotelben, április 11-ig magyar képzőművészek munkái is megcsodálhatók.
szóljon hozzá!