2011. január 11., 10:152011. január 11., 10:15
A most napvilágra került töredékek III. Amenhotep mellkasának és koronájának jobb oldalából, valamint jobb lábából származnak. Ugyancsak előkerültek Tije királynő bal kezéből, lábszárából, valamint lábfejéből való darabok. A tervek szerint az eredeti kőtöredékeket a kairói Egyiptomi Múzeumban kiállított szoborba illesztik vissza.
A Kr. e. 1402 és 1364 között uralkodó III. Amenhotep a XVIII. dinasztia 9. fáraója. Uralkodása alatt Egyiptom élénk kereskedelmi kapcsolatokat tartott fenn a Földközi-tenger keleti medencéjének népeivel, országlását monumentális épületek, köztük a luxori templomkomplexum, valamint a karnaki templomegyüttes jelentős része és szobrok sokasága fémjelzi. III. Amenhotep nevét még ezer évvel később is a bőséggel, a gazdag terméssel hozták összefüggésbe.
Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.
Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.
Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.
Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.
Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.
A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.
A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.