Mivel a Kancsendzöngán már este van, ha volt is ma valamilyen mentőakció, annak mostanra be kellett fejeződnie - mondta Sterczer Hilda, a Himalájában szerdán eltűnt egyik magyar hegymászó, Erőss Zsolt felesége csütörtökön az MTI-nek.
2013. május 23., 18:502013. május 23., 18:50
Sterczer Hilda úgy tudja, csütörtökön is szerveztek mentőakciót a két eltűnt magyar és egy koreai mászóért. \"Azok, akik a kettes tábor környékének átfésülését végezték, mostanában érhetnek le, de akit eddig nem sikerült lehozni, azt már nem is fogják, akkor tényleg vége\" - fogalmazott.
Kitért arra, hogy csak Kollár Lajos expedícióvezető e-mailjeiből tud tájékozódni, vele telefonon utoljára szerdán tudott beszélni. Ő írt neki a mai kutatásról is. Erőss Zsolt felesége, aki maga is hegymászó, azt mondta, pénteken mindenki elhagyja az alaptábort, vagyis aki holnap le akar jönni a hegyről, annak reggelre el kell érnie azt. \"Ott már este van\".
Az alaptáborban tartózkodó Kollár Lajos csütörtök délelőtti beszámolóját Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője juttatta el csütörtökön az MTI-hez. Ebben az expedícióvezető azt írta, hogy fent vannak a Kancsendzöngán a serpák, akik az eltűnt magyarok után kutatnak és egy koreai mászót mentenek. Szavai szerint azonban \"ha Zsolték a sátrakban nem voltak, rádión nem jeleztek, látni nem lehet őket a négyes tábor feletti csúcsrészeken sem, akkor ott vége! 23-a van, ennyi időt nem lehet kint tölteni 8000 méteren, úgy legyengülve pláne. Ebbe bele kell törődni.\"
Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnését szerdán délelőtt jelentették be. A két magyarnak hétfőn sikerült feljutnia a Nepál és India határán található, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára. Ezután azonban kimerültséggel küzdöttek, és a lefelé vezető úton el is szakadtak egymástól. Erőss Zsoltot és Kiss Pétert nem találták meg a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő 4-es táborban, sem a környékén. Kedd délután óta minden rádiókapcsolat megszakadt a mászókkal.
A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
szóljon hozzá!