Első alkalommal választották női rendező művét minden idők legjobb filmjének

•  Fotó: Facebook/ The Cinegogue

Fotó: Facebook/ The Cinegogue

Minden idők legjobb filmjének választotta meg a feminista filmművészet úttörő alkotását, a 2015-ben elhunyt Chantal Akerman belga rendező-forgatókönyvíró Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. I-II. című filmjét a brit filmintézet folyóirata, a Sight and Sound – adta hírül a BBC hírportálja pénteken.

MTI

2022. december 02., 20:552022. december 02., 20:55

Ez az első alkalom, hogy női rendező filmje került a Sight and Sound által 1952 óta, tízévente összeállított filmes lista élére, amely filmkritikusok, kurátorok és forgalmazók szavazatai alapján alakul ki.

Az 1975-ben bemutatott Jeanne Dielman valós idejű tanulmány egy középkorú özvegyről, aki kamasz fiával él egy apró brüsszeli lakásban. Akerman a nő mindennapos teendőit mutatja be, s közben kiderül, hogy alkalmi prostitúcióval keresett pénzből fedezi a maga és fia megélhetését.

Minden idők legjobb filmjeinek a brit filmintézet folyóirata által összeállított listáját negyven éven keresztül Orson Welles Aranypolgára vezette egészen 2012-ig, amikor a címet átvette Alfred Hitchcock Szédülés című filmje.

A Jeanne Dielman nem annyira ismert a filmkritikusok körén kívül a nagyközönség előtt, mint a korábbi listavezetők, de egyöntetűen igazi mesterműként, a feminista filmművészet úttörő alkotásaként tartják számon. Laura Mulvey, a Birkbeck Egyetem filmelmélet professzora egy cikkében úgy fogalmazott, az idei szavazás hirtelen felrázott mindent, és ezek után már semmi nem lesz a régi.

A Sight and Sound százas listáját korábban többen bírálták amiatt, hogy a szavazásban részt vevő szakértők köre hosszú időn keresztül nem volt eléggé sokszínű. A legutóbbi, 2012-es listára mindössze két női rendező és csak egyetlen színes bőrű alkotó filmje került fel. Az évek során aztán egyre bővült azoknak a kritikusoknak, szakembereknek a köre, akiknek kikérik a véleményét, idén már 1639-en adták le szavazatukat a Minden idők 10 legjobb filmje listájára.

A 2022-es listán második helyre került a korábbi listavezető, a Szédülés, és harmadik lett az Aranypolgár.

Negyedik helyre sorolták a szavazók az 1950-es évek klasszikusát, Ozu Jaszudzsiró japán filmrendező Tokiói történet című művét, ötödik helyre pedig a hongkongi Vong Kar-vaj 2000-ben készült Szerelemre hangolva című alkotását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk