Letartóztattak egy szlovén férfit, aki mások nevében hétszer oltatta be magát

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Előzetes letartóztatásba került egy szlovén férfi, aki mások nevében hétszer olttatta be magát két hónap alatt a koronavírus ellen – közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV) csütörtökön. A hatóságok felelősségre vonják azt a négy személyt is, akik fizettek a férfinak azért, hogy a nevükben vegye fel a vakcinát.

MTI

2021. december 23., 13:582021. december 23., 13:58

2021. december 23., 14:252021. december 23., 14:25

Őket azzal vádolják, hogy kihasználták és manipulálták a letartóztatott férfit, akinek szociális problémái voltak, ezért némi csekély összegért cserében az egészségét is hajlandó volt kockáztatni.

Az említett személy különböző oltópontokon jelentkezett be oltásra a négy férfi nevében, az ő betegkártyájukat használva.

Az egyelőre nem derült ki, a hatóságok hogyan szereztek tudomást a csalásról, de a nyolcadik oltás felvételénél már a rendőrség várta férfit, akit a helyszínen le is tartóztattak.

Azok a személyek, akik a hivatalos állami szervektől vagy közjegyzőtől hamis nyilatkozat alapján kapnak igazolást, három évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak – közölte a rendőrség az eset kapcsán, hozzátéve, hogy büntetőeljárás alá vonhatják azokat is, akik ilyen igazolással éltek, illetve kiadták azokat.

A szlovén lapok szerint hasonló esetekre korábban is került sor Szlovéniában. Azok a személyek, akik nem akarták felvenni az oltást, de szükségük volt védettségi igazolásra, 150 eurót fizettek annak, aki megtette ezt az ő nevükben, helyettük.

Főleg nehéz szociális körülmények között élő embereket, hajléktalanokat, szenvedélybetegeket használtak fel erre a célra. Arra azonban eddig nem volt példa, hogy egyetlen ember több megbízott nevében is felvegye a védőoltásokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma
2025. július 04., péntek

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába
2025. július 04., péntek

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján

A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján