Fotó: Pixabay
„Amnesztiát” hirdetett a Twitter tulajdonosa csütörtökön a közösségi oldal korábban felfüggesztett felhasználóira vonatkozóan.
2022. november 25., 10:422022. november 25., 10:42
Elon Musk az általa meghirdetett szavazás eredményére hivatkozva azt írta, hogy ez a „nép hangja”, illetve hogy „Az emberek szóltak. Az amnesztia jövő héten lép életbe.”
Az intézkedés azokra vonatkozik, akiknek kizárását nem törvénysértő, vagy kirívó tartalom közlése előzte meg – tette hozzá a cégvezető.
Média tartalomfigyeléssel foglalkozó civil csoportok a lépés nyomán arra hívták fel a figyelmet, hogy a jövőben megnövekedhet a gyűlölködő megnyilvánulások száma a közösségi médiumon, részben, mert a cégtől az elmúlt hetekben elbocsátott, vagy önként felmondást választó alkalmazottak egy része tartalommoderátorként dolgozott. Ugyanakkor Elon Musk múlt héten saját Twitter-oldalán azt írta, hogy
A Twittert október vége óta tulajdonosként irányító milliárdos üzletember szerdán azt is kilátásba helyezte, hogy nyilvánosságra hozzák a Twitter 2020 októberi döntésének hátterére vonatkozó információk részleteit, amellyel az elnökválasztás előtt néhány héttel letiltotta Joe Biden akkori elnökjelölt fia, Hunter Biden számítógépének tartalmáról szóló, és a jelenlegi elnökre kényes sajtóértesülés közlését. Elon Musk érve szerint erre a lépésre a közbizalom helyreállítása érdekében lenne szükség.
Elon Musk a múlt hétvégén arról döntött, hogy visszaállítja két ismert személyiség, és egy szatirikus kiadvány fiókját. Újra elérhetővé tette a konzervatívokhoz közel álló jól ismert kanadai pszichológus Jordan Peterson, valamint Kathy Griffin humorista, színésznő fiókját. Mellettük a Babylon Bee internetes oldal is ismét követhetővé vált.
Múlt pénteken Elon Musk Donald Trump 2021 januárjában felfüggesztett fiókjának sorsáról indított szavazást a Twitter felhasználói között,
Donald Trump erre reagálva azt közölte, hogy nem tervezi ismét igénybe venni a Twitter kommunikációs csatornáját, de saját fiókját nem törölte.
Elon Musk csütörtök éjjel átvette a Twitter irányítását, és azonnal menesztette a vállalat vezérigazgatóját, pénzügyi igazgatóját és jogi vezetőjét – jelentették hírügynökségek pénteken a közösségi médium eladását ismerő belső forrásokra hivatkozva.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.
A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.
A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.
Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
szóljon hozzá!