Ana Ularu és Florin Piersic Jr. már készül a forgatásra
Fotó: Facebook/Netflix
A Netflix kedden bejelentette, hogy elkezdték a Subteran (szó szerint földalattit jelent, hivatalos magyar címe még nincs) sorozat gyártását, ami a világ egyik legnagyobb streaming-szolgáltatójának első saját gyártású román sorozata lesz.
2023. október 24., 18:112023. október 24., 18:11
2023. október 24., 18:132023. október 24., 18:13
A szolgáltató közleményéből kiderül, hogy Anca Miruna Lăzărescu, Daniel Sandu és Octav Gheorghe lesznek a sorozat rendezői, a szereplők között pedig egyebek mellett Florin Piersic Jr. és Ana Ularu is feltűnik majd. A Subterant Steve Bailie forgatókönyvíró jegyzi, akinek munkáját Octav Gheorghe és Peter Kerek segítették, producerei pedig Tudor Reu (Mobra Films) és Johnathan Young.
Egy beépült nyomozó szeretőjét, illetve hackert játszva próbál bosszút állni, és megmenteni a fiát.
A szolgáltató úgy fogalmazott első román sorozata kapcsán: örülnek, hogy elkezdhették a Subteran gyártási munkálatait, illetve büszkék arra, hogy csatlakozhatnak egy kivételes projekt mögött álló csapathoz.
– fogalmazott Anna Nagler, a Netflix Közép- és Kelet-Európa helyi sorozatokért felelős igazgatója, hozzátéve, a Subteran izgalmas bűnügyi sorozat lesz, néha enyhén abszurd jegyekkel, lendületes tempóval és sok adrenalinnal. „Biztos vagyok benne, hogy jól fog szerepelni a sorozat, figyelembe véve a már jól ismert román címek sikerét a Netflixen” – tette hozzá.
Bár a Netflixen már most is elérhető sok román sorozat és film, ez lesz az első, amelyet a streaming óriás rendelt meg.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!