Fotó: Facebook/Hungarian-Karate-Federation
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Polyák József karate mester, aki több harcművészet és a kaszkadőrség alapjait is elsőként mutatta be Magyarországon – tudatta a Magyar Karate Szakszövetség szombaton az MTI-vel.
2022. április 09., 17:162022. április 09., 17:16
Azt írták, hogy Polyák József rendületlenül dolgozott a keleti harcművészetek oktatásán és népszerűsítésén, számos stílusban szerzett mesterfokozatot. Munkásságával jelentős szerepet töltött be a harci művészetek magyarországi népszerűsítésében és megalakításában.
Hozzátették: 1994-ben alapító tagja volt a Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének. Speciális feladatokat ellátó rendvédelmi szerveknél volt kiképző, egyebek mellett a köztársasági őrezrednél és más kommandós egységeknél.
Megkapta 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, és 2014-ben az emberi erőforrások minisztere Eszterházy Miksa-díjat adományozott neki a sport népszerűsítésében nyújtott teljesítményéért.
Ezeken kívül számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült a harci művészetek területén és a testőrködés során végzett kiemelkedő tevékenységéért – írta a szövetség.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!