A hidegvölgyi Szivárvány Általános Iskola diákjai tanszercsomagot is kaptak
Fotó: Facebook/Adakoznimenő
Negyedik éve szervez karácsonyi gyűjtést a vásárhelyi egyetemi hallgatókból álló, „Adakozni menő” elnevezésű önkéntes közösség, amely legfőbb küldetésként a mélyszegénységben élő roma gyerekek segítését tűzte ki maga elé.
2021. december 21., 07:422021. december 21., 07:42
A csapat immár harmadik éve szervez gyűjtést a város legnagyobb romatelepén, a Hidegvölgyben élő gyerekek számára, a legszükségesebb száraz élelmiszereket, tisztálkodási cikkeket, tanszereket és vitamincsomagot juttatják el a nélkülözőknek.
Kovács Kata-Milla, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színis hallgatója, a szervezet fő kezdeményezője megkeresésünkre elmondta, az ötlet 2017-ben indult, amikor a színészképzés megkezdésével Magyarországról Marosvásárhelyre költözött. Mint mondta, kezdetben megdöbbenten szembesült a városi körforgásban a szegény gyerekekkel, akiket jórészt az utca és az adakozók jóindulata nevelt. A kezdeti meglepettség idővel cselekvő indulattá és tenni akarássá formálódott.
„Sokszor szembesültem azzal, hogy a mélyszegénységben élők kérdésével kapcsolatban legtöbben azon az állásponton vannak, hogy nem is érdemes nekik segíteni. 2018-ban a Telefonos Szeretetszolgálat közreműködésével létrehoztuk az első gyűjtést. Hamar rájöttem, hogy a társadalom perifériájára szorult, mélyszegénységben élőkön szeretnék elsősorban segíteni, akik a szeretetszolgálat szociális hálóján is kívül esnek” – emlékezett vissza a hallgató.
Mint mondta, azokat a gyerekeket és családokat akarták segíteni, akiknek nincs áramuk, tévéjük, a fejük fölött levő biztos tető is sok esetben kérdéses. A szervezet és a telepen, sokszor teljes elszigeteltségben élő gyerekek közti legfőbb kapocs Tálas Ferenc, a Hidegvölgyben működő Szivárvány Általános Iskola pedagógusa. Az az önkéntesek ő segítségével bepillantást nyerhettek a telepen működő mikro-társadalom életébe, találkozhattak a gyerekkel és felmérhették, mi az, amire leginkább szükségük lehet.
A Hidegvölgyi iskola tanulóit célzó gyűjtés azonban így is jelentősnek számít, az első és második kiadás alkalmával ugyanis mintegy 162 diák számára biztosították az élelmiszerekből, tanfelszerelésből és tisztálkodási cikkekből álló karácsonyi csomagot. Az idei gyűjtés szombaton zárult, az adományok 140 kisiskoláshoz fognak eljutni.
A legfőbb segítség, hogy a szervezet személyesen is találkozik a telepen élő gyerekekkel
Fotó: Facebook/Adakoznimenő
Az évek során városi üggyé duzzadt kezdeményezéshez állandó alapot is szeretne létrehozni Kovács Kata-Milla, mint mondta, ebből évente kétszer, télen és tavasszal is segélycsomagokkal támogathatják a hidegvölgyi gyerekeket. Ennek érdekében a szervezet adománygyűjtő dobozokat helyezett el a Gemma Book Caféban, a 112 kávézóban, a La Piadina étkezőben, a Tutun kávézóban, a Gutenberg könyvesboltban, illetve a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem – Stúdió Színház épületében, ezek a dobozok egész évben elérhetőek.
„A tavaszi adománygyűjtő akciót a helyszínen történő, konkrét segítséggel szeretnénk kiegészíteni: lefestenénk a kerítést, felújítanánk a padokat, nevelő programokat szerveznénk és játszanánk az ottani gyerekekkel” – tette hozzá a kezdeményezés szervezője. Mint mondta, tisztában van azzal, hogy az adománygyűjtő csomagok ideiglenes megoldást jelentenek mélyszegénységben élő romák számára, akik a polgári város szélén elképzelhetetlen körülmények közt töltik mindennapjaikat, mégis fontosnak tartja, hogy személyesen is találkozhatnak az önkéntes csapattal és időnként színházi és bábelőadásokat is nézhetnek.
A kezdeményezést a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanári kara is aktívan támogatja. Kovács Kata-Milla úgy látja, mára már annyira megerősödött a diákokból álló, önkéntes csapat, hogy ha elballag, lesz, akinek továbbadnia a szervezői feladatokat, így a hagyománynak később sem kell megszakadnia.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
szóljon hozzá!