Képünk illusztráció
Fotó: Turóczi Ildikó
Egy pünkösdista szekta által fogva tartott 77 embert – köztük gyerekeket – szabadított ki a nigériai rendőrség az ország délnyugati részén lévő Ondo állam azonos nevű városában – jelentette vasárnap a BBC.
2022. július 03., 16:322022. július 03., 16:32
2022. július 03., 21:292022. július 03., 21:29
A hatóságok feltételezése szerint közülük egyesek már hónapok óta lehettek a templomban bezárva.
A rendőrség úgy szerzett tudomást az emberrablásról, hogy egy anya feljelentést tett eltűnt gyerekeiről, és azt mondta: gyanúja szerint a templomban vannak bezárva.
A hatóságok tömeges emberrablás gyanújával nyomoznak az ügyben. A szekta vezetőjét és helyettesét letartóztatták.
Nigériában számos veszély leselkedik a lakosokra. Amellett, hogy az ország lakosságának mintegy fele muszlim – ők főleg északon élnek, és ezzel összefüggésben jelen van az országban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet –, a másik fele pedig keresztény, tömegesen rabolnak el iskolásokat váltságdíj kikényszerítése végett mindenféle ideológiai kötődés nélkül, a megélhetési gondok miatt pedig ellentétben állnak egymással földművesek és állattartók. Ezenkívül vannak fegyveres szakadár törekvések is.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.
A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.
A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.
Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
szóljon hozzá!