Fotó: Kinizsi Zoltán
A thrash metal műfaj úttörőjeként számontartott Slayer zenekar utolsó bécsi koncertjén a rájuk jellemző precizitással ötvözött nyers erővel adta elő a 19 számos szűkített best of műsorát.
2018. november 27., 14:412018. november 27., 14:41
2018. november 27., 16:362018. november 27., 16:36
Először valamikor 1988 táján, még kölyökként találkoztam a Slayerrel, ami egy piros, 90 perces BASF kazetta egyik oldalára másolt Reign in Blood lemez formájában konkretizálódott, és emlékszem, hogy egyből gyomron vágott az a ritmus és energia, ami az akkori kalózfelvételekre jellemző alapzajjal együtt is hihetetlenül izgalmas, hangzásvilágában egyedi élményben részesített.
A Slayer az idő múltával sem kopott ki személyes kedvenceim közül, bár hosszú évekig kellett várni az első koncertélményre, ami évekkel ezelőtt megerősített abban a tudatban, hogy az 1981-ben Kaliforniában alakult zenekar nemcsak különböző hanghordozókon, hanem élőben is nagyon működik. Mert az igazság az, hogy nagyon sok más zenekart is megadatott a színpadon látnom, viszont
Ezért is ért némileg váratlanul a januári bejelentés, miszerint vége a dalnak, a Slayer abbahagyja, és lesz még egy utolsó turné, utána pedig csókolom, ennyi volt, nincs tovább.
Persze az idő telik, és Tom Araya énekes-basszusgitáros indoklása is érthető, miszerint belefáradt, és kiöregedett a folyamatos turnézásból, ezért jobb addig abbahagyni, amíg nem fordul át kínos bohóckodásba az egész. Másrészt a zenekar háza táján is sok változás történt az évek során, az eredeti felállásból csak a fele maradt meg, miután Dave Lombardo dobost számos pénzügyi vitát követően kirúgták, Jeff Hanneman gitáros pedig 2013-ban meghalt. Helyükre egy másik ikonikus zenekarból, az Exodusból érkezett Gary Holt gitáros és Paul Bostaph dobos, akik előtt ugyan le az összes kalappal, de a Slayer már nem teljesen az a zenekar, amely Hannemannal és Lombardóval volt.
De a zenekari történet összefoglalójából legyen is elég ennyi, igazából a Slayer utolsó bécsi koncertjéről szeretnék írni, ami egyben valószínű, hogy az utolsó alkalom, amelyen élőben láthattam kedvenceimet. A telt házas bécsi Stadthalle közönsége az Obituary, az Anthrax és a Lamb of God műsora után láthatta, hogy itt valami nagyon készül, mivel a függönnyel eltakart színpadon elég hosszasan folytak az előkészületek.
Fotó: Lepedus Péter
Már az intro alatt lángba borult a színpad nagy része, a pirotechnikusok precíz munkát végeztek, de nem maradtak alább a képi látványvilágért felelős brigád tagjai sem. A zenekar pedig a rájuk jellemző precizitással ötvözött nyers erővel vágott bele a 19 számos szűkített best of műsorba, amely a legutóbbi Repentless-album címadó nótájával kezdődött, hogy fokozatosan visszafelé haladva az időben, olyan klasszikusok csendüljenek fel, mint a Mandatory Suicide, a War Ensemble, a Postmortem vagy a Seasons in the Abbys.
A rendes műsor utolsó dala a Hell Awaits volt, amely gyakorlatilag azonnal átfordult a négy számot felvonultató ráadásba, amely a Slayer-életmű kiemelkedő darabjait tartalmazta: South of Heaven, Rainig Blood, Chemical Warfare és Angel of Death. A műsor idején a háttérvásznak folyamatosan változtak, mintegy illusztrálva a zenekar 38 éves fennállásának fontosabb állomásait, továbbá megteremtve a megfelelő hangulatot a Slayer sötét és hátborzongató zenéjével való azonosulásra.
A frontember mellőzött minden ilyenkor szokásos szirupos dumát, és egyszerűen hosszú percekig állt a színpad különböző pontjain, és igyekezett minél több rajongóval szemkontaktust teremteni, ami egyben köszönet volt az évtizedeken át tartó rajongásért, ugyanakkor azt is jelezte, hogy nézzetek meg jól, búcsúzom, többet így nem láttok.
A baj csak az, hogy a rockzene világa ezzel újabb szereplővel lesz szegényebb. Egy olyan szereplővel, amely mindig és minden körülmények között kitartott, és nem kötött kompromisszumokat, hanem járta a maga választotta utat.
Ezért fájdalmas a rajongók számára ez a búcsú, de az elmondható, hogy ezekkel az utolsó koncertekkel méltóképpen zárják le a majdnem négy évtizedes pályafutást. Számomra különösen fájó, hogy ez sem lesz többé, mint annyi minőségi rockzenét játszó legendás zenekar, és a fiamnak már csak a Youtube-on mutathatom meg, hogy nézd, volt egyszer egy ilyen is.
Kinizsi Zoltán
Japán egyik ikonikus jelképének a csúcsa még mindig hómentes, amire 130 éve nem volt példa.
Szinte észrevétlenül fejlődnek a gyermekek a Kerekítő elnevezésű foglalkozások során, amelyek többek között támogatják a beszéd- és mozgásfejlődés. Szőcs Beatrixszel, a kolozsvári Kerekítő foglalkozásvezetőjével beszélgettünk.
Új epizódokkal jelentkezett október végén a Lélekutakon című népszerű pszichológiai sorozat Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta irányításával.
A Harry Potter-filmekkel világhírűvé vált viadukt felújításán dolgoznak Skóciában.
A rendőrség őrizetbe vette azt a 34 éves férfit, akinek a tízéves gyermeke a napokban 157 kilométeres óránkénti sebességgel száguldozott a közutakon az apja autójával.
Házkutatást tartott csütörtökön az ügyészség egy tisztségéből felfüggesztett ügyvédnő lakásán, aki a gyanú szerint bérgyilkost fogadott a fia haláláért általa felelősnek tartott három személy meggyilkolására.
A közönség szavazatai alapján a Messze van a kicsi falum című nóta érdemelte ki Az év magyarnótája címet a Dankó Rádió által szervezett szavazáson.
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (MI) meghatározó szereplővé vált a technológiai hírekben és iparági előrejelzésekben, és 2025-re még hangsúlyosabbá válik a hatása.
Újabb világrekordot döntött meg Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész: a 30 másodperc alatt leütött leggyorsabb billentyűjáték csúcsát javította meg 495-ről 500-ra.
Megjelent az Omega életművét átívelő újrakiadás-sorozat következő lemeze, a Trans and Dance. A legendás zenekar eredetileg 1995-ben kiadott, tizennegyedik stúdióalbuma most dupla vinylen, CD-n és a digitális felületeken egyaránt elérhető.
szóljon hozzá!