Dalban történelmünk és jelenünk

Simó Annamária •  Fotó: Pál Árpád

Simó Annamária

Fotó: Pál Árpád

Az összetartozásról, hazaszeretetről szól Simó Annamária, Rakonczai Viktor, Pál István „Szalonna” és St. Martin nemrég bemutatott zeneműve. A Csodák ösvényén című dal létrejöttéről, üzenetéről a székelyudvarhelyi énekesnő beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2020. augusztus 20., 22:302020. augusztus 20., 22:30

2020. augusztus 20., 22:342020. augusztus 20., 22:34

Csodák ösvényén címmel megjelent a hét elején Simó Annamária, Rakonczai Viktor, Pál István „Szalonna” és St. Martin zeneműve, illetve videóklipje. A székelyudvarhelyi énekesnő az előzményeket ismertetve lapunknak elmondta, másfél éve egy szerencsés találkozásnak köszönhetően ismerte meg Rakonczai Viktor Artisjus-díjas zeneszerzőt, akivel azóta már több közös dalt készítettek, amelyet számos koncerten bemutattak Erdélyben és Magyarországon egyaránt.

Az énekesnő fél éve mutatta meg dalkezdeményezését, amelyben a magyar zongorista „meglátta a fényt”, és útjára indult az alkotói folyamat.

Ennek eredményeként született meg a Csodák ösvényén szerzemény Szabó Előd társszerzővel közösen – részletezte Simó Annamária.

Mint kifejtette, a dal hangszerelése során újabb ötletek merültek fel, így kérték fel Pál István „Szalonna” Liszt Ferenc-díjas magyar népzenészt és St. Martin Emerton-díjas szaxofonművészt, hogy szerepeljenek a dalban. Az előadókhoz továbbá csatlakozott Dandó Zoltán gitáros és a hatvani Dalvarázs gyermekkórus.

Fotó: Facebook/Rakonczai Viktor Galéria

Fotó: Facebook/Rakonczai Viktor

Idézet
A zenemű tartalmát, amely az összetartozásról és a hazaszeretetről szól, Tóth Gergely videóklip-rendező meseszépen életre keltette. A dalban benne van a történelmünk és a jelenünk, hiszen annak ellenére hogy el vagyunk egymástól szakítva, mégis összetartozunk”

– fogalmazott Simó Annamária.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk