Fotó: Gligor Róbert László
Az Erdélyi Katonai Hagyományőrzők hétvégén rendezik meg hetedszerre elméleti képzésüket, a Huszárakadémiát.
2014. január 21., 16:432014. január 21., 16:43
A háromszéki Bálványosfürdőn szervezett találkozó céljai között szerepel – az ismerkedés és barátkozás mellett –, hogy az előadások, élménybeszámolók gazdagítsák a résztvevők történelmi ismereteit, ugyanakkor hasznos tanácsokkal lássák el őket a lóápolást illetően.
A katonai hagyományőrzők ellátásáról és szállásáról ezúttal is Daragus Attila hagyományőrző kapitány, Torja község polgármestere gondoskodik, aki ingyen szállást és kedvezményes ellátást biztosít a résztvevőknek. Többek közt marosvásárhelyi, szovátai, marossárpataki, havadi, gernyeszegi, erdőszentgyörgyi és paniti huszárok és huszárjelöltek készülnek az akadémiára, amelynek tartalmas és érdekesnek ígérkező programja hasonló lesz az elmúlt évekéhez.
Miholcsa József marosvásárhelyi szobrászművész az elsők egyike volt Erdélyben, aki felfedezte a katonai hagyományok ápolásának fontosságát. A marosszéki huszárok vezetőjét a tavalyi huszárakadémián huszár alezredessé léptették elő.
„2008-ban rendeztük meg először az akadémiát, s a bajtársak igencsak igényelték, hogy folytassuk a kezdeményezést. A résztvevők száma az évek során egyre nőtt, a tavaly meghaladta a 150 személyt. Megtisztelő számunkra, hogy a számos erdélyi és partiumi hagyományőrző csapat mellett 2012-től a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége is részt vesz így nemzetközivé vált rendezvényünkön” – tájékoztatott Miholcsa József főszervező. Hozzátette, a résztvevők számára az egyenruha kötelező, civilek számára nemzeti vagy népi viselet ajánlott a rendezvényen.
A résztvevők szombaton 11 órakor találkoznak a bálványosfürdői Vár Panzióban. A nyitóbeszédek után aláírják a hagyományőrző egyesületek közti partnerségi szerződést, majd magyarságtörténet témában előadássorozat indul. Solymosi Alpár lelkész a madéfalvi veszedelemről, Somogyi Győző festőművész, huszártiszt a magyar hadviseletekről tart előadást.
Nagy József történész és Kun Attila hagyományőrző százados a székelyek csatározásairól beszél majd a jelenlévőknek, Benkő József történész A marosvásárhelyi Cs. és Kir. 23. Tábori Vadász-zászlóalj története címmel tart előadást, Nagy Zoltán történész az Úz-völgyi csaták történetét taglalja.
Szavalataival közreműködik Kozsik József színművész, aki a közelmúltban jelezte, hogy szívesen csatlakozna a hagyományőrző huszárok egyre népesebb táborához. A vacsorát követően a tisztikar ülésére kerül sor, majd derűlátó beszélgetéssel, nótázással zárják a napot.
Vasárnap id. Kádár László tart előadást a csikónevelésről, majd Simon Lajos lovas oktató veszi át a szót, aki a fiatal hátasló alapkiképzéséről ad hasznos tanácsokat a huszároknak. A délelőtt folyamán Vass László alezredes alaki foglalkozásokat tart a gyalogosok számára. Fél 11-től az altorjai katolikus templomban szentmisén vesznek részt a lovas hagyományőrzők, amit alkalomhoz illő zenész-verses előadás követ.
A mise után az altorjai huszárszobornál koszorúzás, kitüntetések átadása és ünnepélyes előléptetések következnek. A közös ebédet megelőzően Bárdi Nándor Kisebbségi magyar közösségek társadalmi átalakulása 1989 után címmel tart előadást, majd könyvbemutatóra kerül sor, ahol L. Balogh Béni levéltáros, Bárdi Nándor kisebbségi kutató, valamint Fülöp Zoltán Bulcsú köteteit teszik közszemlére.
Berekméri Edmond
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!