Fotó: WFP/Marwa Awad
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) nyerte el az idei Nobel-békedíjat – jelentették be pénteken Oslóban.
2020. október 09., 13:132020. október 09., 13:13
2020. október 09., 13:342020. október 09., 13:34
A Nobel-békedíj az egyetlen, amelyet nem a díjak svéd alapítója, Alfred Nobel hazájában, hanem Norvégiában, Oslóban ítélnek oda és adnak át. Nobel halálakor, 1896-ban Norvégia még Svédországhoz tartozott, vélhetőleg ezért rendelkezett így a feltaláló, de végakaratában nem indokolta döntését. A hagyomány Norvégia 1905-ös függetlenné válása után is fennmaradt.
A díjat adományozó bizottság a norvég parlament, a Storting által kinevezett öt tagból áll, döntését kizárólagos felelősséggel hozza meg, de kikérheti szakértők véleményét. A kitüntetést „a békekonferenciák előmozdítói, a leszerelési tárgyalások főbb szereplői és a népek közötti testvériség élharcosai”, valamint az emberi jogokért küzdők kaphatják meg.
A Nobel-békedíjjal járó érem különbözik a többitől: előlapján más szögből látható a díjalapító portréja, hátlapján három egymást ölelő férfialak áll a latin „Pro pace et fraternitate gentium” (A békéért és népek testvériségéért) felirat alatt, az érme oldalába vésik bele az évet és a díjazott nevét.
A díjjal járó pénz összege 10 millió svéd korona, a kézzel írott, norvég nyelvű diplomán a „svéd” díjaktól eltérően nem szerepel az indoklás. A díjat 1901 óta most 101. alkalommal osztották ki.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
szóljon hozzá!