Fotó: Facebook/Szénási Zoltán
Több mint 40 ezer lejt gyűjtött öt romániai tó átúszásával Szénási Zoltán és Katona Alpár a Yuppi Lake Challenge projekt keretében. A kolozsvári sportolók a krónikus beteg gyerekeket megszólító Yuppi tábort támogatják.
2019. november 08., 18:292019. november 08., 18:29
Álmodtunk, edzettünk, úsztunk, és sikerrel zártuk a Yuppi Lake Challenge projektet – mondta el érdeklődésünkre Szénási Zoltán, aki Katona Alpárral közösen vett részt a jótékonysági kampányban.
A kezdeményezés egyedisége abban állt, hogy a két sportoló elsősorban futó- és hegymászómúlttal rendelkezik, úszótapasztalatuk épphogy kielégítő.
A tavak átúszását ezért ők is saját korlátaik átlépéseként fogták fel.
– fogalmazott Szénási Zoltán. Hozzátette, a tervezett hét tó helyett végül időhiány, illetve rossz időjárási viszonyok miatt öt átúszása sikerült: a Kolozs megyei Jósikafalvi-tó (Bélesi-tó), Tárnica-tó, Dragán-völgyi tó, a Beszterce-Naszód megyei Kolibicai-tó és (részben) a Hargita megyei Zetelaki-tó. „Szeptember elejére beterveztünk két úszást, de ekkor olyan hideg volt, mint télen. A legalacsonyabb hőmérsékletű víz 13 fok volt a Zetelaki-tónál, így a neoprénruhában, illetve hagyományos úszófelszerelésünkben nem tudtunk több mint egy órát a vízben tartózkodni. Viszont a projektben szereplő, legkisebb tó átúszásához is legkevesebb három óra szükséges” – részletezte a kolozsvári sportoló. Kifejtette, a maximum idő, amit egyhuzamban úsztak, 6 óra volt.
Szénási Zoltán arról is beszámolt, hogy a kitűzött összeg 45 ezer lej volt, de a kampány nem zárult le olyan szempontból, hogy még tárgyalnak az adományt ajánló cégekkel. Egyébként bárki adakozhat továbbra is a Yuppicamp.galantom.ro/lakechallenge oldalon.
A Rupicapra Social projekt alapítói, Szénási Zoltán és Katona Alpár 2016-ban álltak a Yuppi tábor mozgalom mellé. A YuppiRun keretében 210 kilométert lefutva gyűjtöttek adományokat, azt követően,
Tavaly pedig a YuppiSlide elnevezésű akcióban szerették volna átsízni az izlandi Vatnajökull gleccsert, Európa legnagyobb gleccserét.
Fotó: Facebook/Clubul Sporturilor Montane Rupicapra
A kolozsvári székhelyű Yuppi Tábormozgalom Egyesület 2011 óta szervez élményterápiás táborokat Mezősályin, Maros megyében. A táborok résztvevőinek többféle aktivitás biztosított a tábor egész idején: magas kötélpályán való mászás, lovaglás, evezés, íjászat, kézművesség, fényképezés, színház. Ezek a foglalkozások mind olyan élményeket nyújtanak, amelyek erősítik az önbizalmat, és olyan érzelmi támaszt jelentenek, amelyek a gyermekek fizikai jólétére is visszahatnak.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
szóljon hozzá!