Augusztusban visszatér az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció Pr-cikk

A 405 fős stáb készen áll

A 405 fős stáb készen áll

Visszatér Sepsiszentgyörgy népszerű rendezvénye, a szervezők megerősítették: 2022-ben újra látható lesz a Sepsi Arénában az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció, amelyet öt alkalommal játszanak augusztusban. Az előadásokra július elsejétől lehet jegyet vásárolni az eventim.ro honlapon.

-- Külsős szerző --

2022. június 30., 09:592022. június 30., 09:59

Nem kétség, hogy ez az előadás mind a szervezők, mind az előadók, mind a közönség számára a tavalyi év kitüntetett produkciója volt. Az augusztusi, csak erdélyi és székelyföldi közreműködőkkel megvalósult bemutatók után egyfajta követelmény lett, hogy 2022-ben újra látható legyen, így a szervezők nagy büszkeséggel közölték, hogy

idén is az a 405 fő áll majd színpadra vagy dolgozik a kulisszák mögött, akikkel tavaly sikerre vitték a rockoperát.

Orza Călin rendező-koreográfus, Szilágyi Zsolt Herbert zenei vezető, Cserkész Emese énekkorrepetitor, valamint Tőkés Csaba Zsolt koreográfus idén is oroszlánrészt vállalnak a nagyprodukció színpadra állításában. Öt alkalommal, augusztus 20. és 24-e között játsszák újra a székelyföldi nagyprodukciót, amelyen ezúttal is közreműködik „a világ legjobb rockzenekara”, azaz Pál Gábor (dobok), Kerezsi Csongor (basszusgitár), Lőrincz Imre (ritmusgitár), Makkai Kálmán (szólógitár), Pál Zakariás (zongora, orgona) és Sztakics István Attila (szintetizátorok), mellettük a Háromszék Táncegyüttes, a Bekecs Néptáncszínház, az Udvarhely Néptáncműhely és a Kincskeresők Néptáncegyüttes, valamint a 32 tagú szimfonikus zenekar és a válogatott énekkar.

Dancs Zsolt producer úgy véli: a már említett 405 fős stábot lehetetlen lenne mozgatni, így otthonra leltek a Sepsi Arénában, és az a céljuk, hogy a közönség jöjjön hozzájuk, ne a produkciót kelljen utaztatni.

„Január óta azon dolgozunk, hogy minden feltétel teljesüljön. Mára már biztos, hogy az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció a Zikkurat Színpadi Ügynökség ötlete és az Ügynökség, valamint Bródy János képviseletében eljáró Melody Kft. hozzájárulásával megvalósul 2022-ben is.”

Az első próbákat június 13–15. között tartották, a csapat július közepén újra találkozik, augusztusban pedig beköltöznek a Sepsi Arénába, amelyet augusztus 24-én, remélhetőleg öt telt házas előadás után hagynak el.

(x)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén
2025. május 01., csütörtök

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat

A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat