Fotó: Rainbow Family
A római bíróság ítélete szerint mindkét szülőt anyaként kell feltüntetni a két nő nevelte gyermek esetében, amit a főváros főpolgármestere korábban megtagadott – jelentette az olasz sajtó szombaton.
2021. május 01., 11:132021. május 01., 11:13
2021. május 01., 11:252021. május 01., 11:25
Több mint hároméves jogi eljárás zárult le az illetékes római bíróság ítéletével. A döntés arra kötelezi Virginia Raggi főpolgármestert, hogy az anyakönyvi hivatal dokumentumaiban anyaként tüntesse fel a két nő alkotta gyermekes pár mindkét tagját. Az ügy azután kezdődött, hogy az élettársi kapcsolatban élő nők anyakönyveztetni akarták gyermeküket, aki donor általi mesterséges megtermékenyítéssel született.
A másik nő kérelmezte, hogy őt szintén az általa elismert gyermek anyjaként regisztrálják, azt azonban a főpolgármester elutasította. A két nőt a Szivárvány Családok elnevezésű szervezet jogászai képviselték.
A bírósági döntést üdvözölte Michela Cirinna, a baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa, akinek nevéhez fűződik az azonos nemű személyek élettársi kapcsolatát elismerő 2016-os törvény.
Olaszországban minden önkormányzat szabadon dönt az azonos nemű párok gyermekei anyakönyvezési szabályairól. Miközben Virginia Raggi, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa nemet mondott, a párt egy másik polgármestere, a Torinót vezető Chiara Appendino 2018-as megválasztása után elsőként ismerte el két anya gyermekét.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
1 hozzászólás