A németek imádnak kerékpározni

A 82 millió lakosú Németországban 66 millióan kerékpároznak, míg mindössze 46 millióan közlekednek autóval, és a biciklik népszerűsége évről évre növekszik – derült ki a Német Kerékpáros- Szövetség felméréséből.

Gazda Árpád

2006. augusztus 17., 00:002006. augusztus 17., 00:00

A letekert távolság akkora, hogy minden állampolgárra évi 70 kilométer jut. A lakosság 30 százaléka biciklizik rendszeresen (hetente kétszer), 10 százaléka pedig naponta használja a kerékpárját. A június 1-jén indított Bringával a munkába! elnevezésű mozgalomban résztvevők vállalták, hogy augusztus 31-éig legalább húsz alkalommal kerékpárral mennek a munkahelyükre. Tavaly 11 740 vállalat 101 529 alkalmazottja vett részt az akcióban. Németországban rendkívül népszerű a kerékpáros turizmus is, 2005-ben a lakosság 45 százaléka biciklizett a nyaralás alatt, 4,7 százalékkal több, mint az előző évben. Brémában maga a polgármester is mindennap kerékpárral megy a városházára, Münsterben található Németország legnagyobb, 3300 férőhelyes bicikliparkolója, Berlinben pedig kétszer annyi a kétkerekű jármű, mint az autó. Folyamatosan bővítik a kerékpárút-hálózatot, a Deutsche Bahn német vasúttársaság a biciklivel nem rendelkezőknek csak Berlinben 1650 drótszamarat kölcsönöz (ez a szolgáltatás már Münchenben, Frankfurtban és Kölnben is elérhető, és hamarosan Stuttgartban is bevezetik), a lustábbakat pedig a fővárosban áprilistól októberig biciklis taxik szállítják.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe

Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe
2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait