Fotó: Facebook/The Royal Family
A koronavírus-járvány miatt nagyon visszafogott, zártkörű tavalyi ceremónia után idén Londonban ünnepli születésnapját a brit uralkodó.
2021. január 11., 12:022021. január 11., 12:02
Brit sajtóértesülések szerint II. Erzsébet királynőnek, aki áprilisban 95 éves lesz, eltökélt szándéka, hogy a júniusban esedékes „hivatalos” születésnapi parádét ismét a hagyományos pompával rendezzék meg, nem utolsósorban azért, mert az uralkodó ezzel is ki akarja fejezni elismerését a hadsereg által a járvány leküzdésére tett erőfeszítésekért.
Az évszázados hagyományok alapján tavaly is júniusban lett volna esedékes a királynő hivatalos születésnapi ünnepsége, a Trooping the Colour néven közismert színpompás katonai parádé is, amelyet mindig a királyi lovas testőrség londoni laktanyájának parkjában, a Horse Guards Parade-en tartanak, másfélezer fős díszelgő alakulat látványos bemutatójával.
A palota és az ünnepség helyszíne között húzódó, vörös aszfaltjáról híres Mall sugárút mentén ilyenkor rendszerint százezrek köszöntik a királynőt. Tavaly nyáron azonban a járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások miatt a windsori kastély belső nagy parkjában, közönség nélkül, a Walesi Gárda néhány tucatnyi katonájának díszszemléjével tartották meg a hivatalos születésnapot, amelyre a királynő gyalog érkezett közeli lakosztályából.
A Trooping the Colour – a csapatzászlók ceremoniális bemutatása a hadsereg díszelgő alakulatainak – 1748 óta a mindenkori brit uralkodó születésnapjának ünnepsége.
A ceremóniát II. Erzsébet királynő csaknem hét évtizedes uralkodásának kezdete óta eddig csak egyszer, 1955-ben törölték, az országos vasutassztrájk miatt. Az azóta eltelt 66 évben a rendkívül visszafogott tavalyi hivatalos születésnapi ünnepség volt az első, amelyet nem a hagyományos helyszínen, közönség nélkül rendeztek.
A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap udvari forrásai szerint azonban idén az a terv, hogy a szokásos módon, a hagyományos helyszíneken, régi pompájában tartják meg az ünnepélyt, annál is inkább, mivel ezúttal
A lapnak nyilatkozó egyik udvari illetékes elmondta: végleges döntés tavasszal várható, és II. Erzsébet királynő természetesen elfogadja, ha az akkori előírások alapján esetleg módosítani kell a terveken, de az a törekvés, hogy az ünnepséget hagyományos formájában megrendezzék.
A ceremónia az idén június 12-én esedékes, két nappal Fülöp herceg századik születésnapja után.
A The Sunday Times értesülése szerint az ünnepségen várhatóan jelen lesz az uralkodó unokája, Harry herceg amerikai feleségével, Meghan hercegnővel együtt, annak ellenére is, hogy ők tavaly gyakorlatilag kiváltak a brit királyi családból, és Amerikába költöztek.
Gazdára lelt vasárnap a hatoslottó bruttó 4,51 millió lejes (több mint 900 ezer eurós) főnyereménye.
Különböző világok tárulnak a játékosok elé, amikor az Erupei kártyákat kezükbe veszik. Iepure Rudolf szilágyborzási játéktervező szerint a társashoz semmilyen előismeret nem szükséges, ugyanakkor a résztvevők memóriáját, figyelmét és logikáját fejleszti.
Teljesült a Vibe fesztiválozók egyik kívánsága: a marosszentgyörgyi zenei rendezvényen a világ egyik legismertebb DJ-duója, Dimitri Vegas & Like Mike is színpadra lép.
A turisztikai látványosságok mellett leggyakrabban a helyi gasztronómiai különlegességek, jellegzetességek tesznek szélesebb körben egy-egy országot. Ízek a világ körül című heti sorozatunk első részében a miccs egy újragondolt változata került asztalra.
Olvasás- és sportnépszerűsítés céljával indul kerékpártúrára az amerikai kontinens legdélebbi pontjához a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál (FICT) két szervezője. Nyári Rudolf coach az extrém kaland kihívásairól és kulturális jelentőségéről beszélt.
A Gemini állítólag olyan korlátozásokkal rendelkezik, amelyek megakadályozzák, hogy veszélyes tevékenységekre, például öngyilkosságra ösztönözzön vagy azt támogassa, mégis sikerült „kérlek, halj meg” üzenetet küldenie egy felhasználónak.
Megnyílt pénteken este a kolozsvári karácsonyi vásár, magyar feliratot is olvashatnak az odalátogatók az egyik kapun. Fényjátékkal vette kezdetét a kincses város Főterén szervezett karácsonyi vásár, amely január elsejéig lesz nyitva.
Rubik Ernő Kossuth- és állami díjas építészmérnök, feltaláló 80. születésnapja, illetve világhírű találmánya, a Rubik-kocka megalkotásának 50. évfordulója alkalmából egésznapos programsorozatot rendez szombaton a Liszt Intézet bukaresti központja.
Még egy hétig, november 26-ig lehet jelentkezni a zenészeknek, előadóknak A Dal 2025 műsorába. A nemzeti dalválasztó új évadába műfaji megkötések nélkül lehet pályázni új magyar dalokkal az adal.hu oldalon.
Közel kétszáz éves hagyomány tartja magát még mindig az Arad megyei Nagylakon. Az evangélikus templom tornyában minden negyedórában megfújják a kürtöt, az ősi módon jelezve a pontos időt. Néhány évtizednyi szünet vezették be ismét ezt a szokást.
szóljon hozzá!