Fotó: Pixabay
A tálibok felszólították a nyugat-afganisztáni Herát kereskedőit, hogy távolítsák el a próbababák fejét, mert szerintük a bábuk megsértik az iszlám törvényeket.
2022. január 07., 17:312022. január 07., 17:31
Azíz Rahmán, a tálib kormányzat vallásügyi tárcájának heráti képviselője a sajtónak azt mondta, nem elégednek meg azzal, ha a kereskedők csak letakarják a babák fejét vagy elrejtik őket.
Arra hivatkozott, hogy az iszlám tanításai szerint az angyalok nem mennek be olyan házba, ahol szobrok vannak, és hozzátette, hogy emiatt a kereskedők ügyleteit sem kíséri majd áldás.
Mindazonáltal több heráti kereskedő a sajtónak arra panaszkodott, hogy éppen a rendelet miatt éri őket anyagi veszteség, mert a drágán megvásárolt babáktól az üzlet fellendülését remélték.
– nyilatkozta az egyik bolttulajdonos egy olasz lapnak.
A tálibok egyelőre nem hoztak országszerte kötelező érvényű döntést a próbababák ügyében, amelyek az iszlám törvénykezés, a saría tálibok szerinti értelmezése szerint az emberábrázolás kategóriájába esnek, s ezt a vallás tiltja.
Bár tavaly augusztusi hatalomátvételük óta azon igyekeznek, hogy a nemzetközi közösség elismerje őket, kormányalakításuk óta nem ez az első vitatott rendelkezésük. Korábban egyebek között megtiltották a nőknek, hogy férfirokon kísérete nélkül hosszabb utazásra induljanak, a sofőröket pedig arra utasították, hogy csak „iszlám viseletet” hordó nőket vegyenek fel.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
szóljon hozzá!