„Sokrétű, mint az erdélyiek”: a Szintaxis énekese az Erdély dala versenyen aratott győzelmükről

•  Fotó: Szintaxis/Facebook

Fotó: Szintaxis/Facebook

A Szintaxis zenekar nyerte az Erdély dala zenei megmérettetés döntőjét vasárnap este. A zsűri és a közönség szavazatai alapján a marosvásárhelyi fiatalokból álló fiúbanda Lassú vonatok című dala adja vissza legautentikusabban az „otthon lenni” életérzést. Marton Zoltán énekes a Krónikának a zenekar további terveiről is beszélt, a nyertes dal kapcsán pedig elmondta, „sokrétű, mint az erdélyiek”.

Deák Szidónia

2022. október 31., 15:142022. október 31., 15:14

2022. október 31., 16:252022. október 31., 16:25

A zsűri és a közönség szavazatai alapján a Szintaxis zenekar Lassú vonatok című dala szólal meg leginkább az erdélyi magyar fiatalok hangján, ez a produkció adja vissza legautentikusabban azt a bizonyos „otthon lenni” életérzést, így a hét dal közül marosvásárhelyi fiatalokból álló formáció dala nyerte a vasárnap este rendezett Erdély dala verseny döntőjét. A zenés versenyt az idén húszéves Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) azzal a céllal hirdette meg a nyáron, hogy megtalálják azt a dalt, amely az erdélyi fiatalok hangján szól, és az erdélyi itthon lenni érzést fogalmazza meg. A fődíjas zenekar nyereményként lemezfelvételt és videóklipet készíthet, fesztiválokon léphet fel, és egy turnébusszal is gazdagodtak.

Marton Zoltán, a zenekar énekese, gitárosa a Krónikának elmondta, nagyon örvendenek a fődíjnak, és remélik, hogy továbbra is ugyanilyen kitartóan és ekkora erőbedobással tudnak majd dolgozni.

Idézet
„A jövőre nézve pedig szeretnénk minél többet koncertezni itthon és külföldön is, és dolgozunk az első nagylemezünkön”

– mesélt terveikről Marton Zoltán. A Lassú vonatok című számuk kapcsán pedig elmondta, a produkció „kicsit olyan, mint az erdélyiek, sokrétű”, és ez a sokszínűség megmutatkozik mind a dalszövegben, mind a zenei struktúrában, könnyűzenei elemek és népies motívumok egyaránt megtalálhatók a produkcióban.

•  Fotó: Erdély Dala/Magyar Ifjúsági Értekezlet Galéria

Fotó: Erdély Dala/Magyar Ifjúsági Értekezlet

A szervezők szerint a vasárnap esti döntőben egy izgalmakkal, örömteli pillanatokkal, fejlődéssel teli hosszú út végén a hét nagyszerű dal mérettetett meg, amelyek közül bármelyik méltán nyerhette volna el az Erdély Dala címet.

A verseny második díját a a Csajod Ide tartozom című dala nyerte, a kolozsvári fiúbanda nyereményként videóklipet forgathat, és egy hangszerutalvánnyal is gazdagodtak. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a szászrégeni Dreamflow állhatott, akik Itt boldog vagyok című dalukkal a MOL felajánlásából egy videóklipet forgathatnak dalukhoz, ezenkívül az együttes kapta az EMKISZ legszebb erdélyi magyar dalnak járó különdíját is.

A dalverseny idei zsűrijének tagjai Bagossy Norbert, a Gyergyószentmikósról induló Bagossy Brothers Company frontembere, Keresztes Ildikó, marosvásárhelyi származású énekes Lukács László, a Tankcsapda zenekar énekese, valamint Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál alapító frontembere, dalszerzője volt.

A szervezők úgy fogalmaztak, a többállomásos megmérettetés – ami keretében ismert zenei szakemberek, mentorok közreműködésével műhelyeken, táborban is részt vehettek az zenekarok – a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett Erdély Dala verseny lehetőséget teremtett az itthoni feltörekvő zenészek számára, hogy megmutathassák tehetségüket az erdélyiek számára, hogy értéket teremthessenek, melyek hallatán bennünk is tudatosulhat, hogy mennyire csodálatos helyen élünk, egy olyan helyen, melynek jövője sok esetben a mi kezünkben van. 
A vasárnap esti élő műsorban a nézők megismerhették a zenekarokat, és a levetített kisfilmek segítségével a verseny szakaszaiba, az alkotótáborba is betekintést nyerhettek. Az élő show-ban SMS-ben is lehetett szavazni a kedvencekre, az így gyűjtött pontszámok is hozzáadódtak a végső eredményhez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen
2025. július 18., péntek

Balesetben meghalt Felix Baumgartner, aki ejtőernyős ugrás során elsőként lépte át a hangsebességet

Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.

Balesetben meghalt Felix Baumgartner, aki ejtőernyős ugrás során elsőként lépte át a hangsebességet
2025. július 17., csütörtök

Sokan csak álmodnak annyi pénzről, amennyit egy indiai futár keres Romániában

A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.

Sokan csak álmodnak annyi pénzről, amennyit egy indiai futár keres Romániában
2025. július 16., szerda

A nyári utazási időszakban román rendőrök Magyarországon, magyar rendőrök pedig a Partiumban teljesítenek szolgálatot

A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.

A nyári utazási időszakban román rendőrök Magyarországon, magyar rendőrök pedig a Partiumban teljesítenek szolgálatot
2025. július 16., szerda

Öt nap fesztiválozás az elektronikus zene birodalmában - Kezdődik a bonchidai Electric Castle

Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.

Öt nap fesztiválozás az elektronikus zene birodalmában - Kezdődik a bonchidai Electric Castle
2025. július 15., kedd

Kultúrát visz a Beszterce-Naszód megyei szórványba az Ifjúsági Karaván

Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.

Kultúrát visz a Beszterce-Naszód megyei szórványba az Ifjúsági Karaván
2025. július 15., kedd

Nicușor Dan fapadossal vitte milánói kiruccanásra a kislányát

Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.

Nicușor Dan fapadossal vitte milánói kiruccanásra a kislányát
2025. július 14., hétfő

Újabb kutatások: a feltámadásra utaló jelek fedezhetőek fel a torinói leplen

Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.

Újabb kutatások: a feltámadásra utaló jelek fedezhetőek fel a torinói leplen
2025. július 14., hétfő

Naponta 100 kilónyi kézzel írt levél érkezik Leó pápának

Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.

Naponta 100 kilónyi kézzel írt levél érkezik Leó pápának
2025. július 12., szombat

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?

A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?