A sZempöl azt érezteti, hogy a zene mindenkihez szól – Ferencz Áron, a zenekar dobosa az együttes másfél évtizedéről mesélt

– Nagyszabású koncerttel és fergeteges bulival ünnepeltétek múlt hétvégén a sZempöl Offchestra 15. születésnapját a zenekar megalakulásának helyszínén, a sepsiszentgyörgyi Szimplában. Te a kezdettől tagja vagy a zenekarnak, hogyan értékeled az elmúlt másfél évtizedet?

– Igazából hárman vagyunk, akik szinte a kezdetektől része vagyunk a zenekarnak, Bocsárdi Magor és Kónya-Ütő Bence, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagjai alapították az együttest, én egy év múlva csatlakoztam hozzájuk. Számomra ez a másfél évtized mondhatni olyan volt, mint egy házasság, tele mindenféle jóval és kevésbé jóval, szakítással, újraösszeállással. Mindezek ellenére zenészként, dobosként nagyon sokat kaptam a sZempöltől, ez volt az első elektronikus zenekarom, ahol akusztikusan játszom, továbbá úgy érzem, személy szerint emberileg is sokat fejlődtem a formációnak köszönhetően.

– Fellépéseiteken a közönséget a színpad előtt rendszerint magával ragadja az az energia, varázslat, ami zenétekből és színpadi performanszaitokból sugárzik. Számodra mi az az erő, titkos összetevő, ami miatt ennyi éven át kitartottál a zenekar mellett, és most is úgy érzed, hogy érdemes tovább folytatni?

– Ezt nehéz meghatározni, mert az elmúlt másfél évtizedben ez a titkos összetevő folyamatosan változott. Volt, amikor a zenéért, az emberekért, a csapatért maradtam, vagy a fellépéseken szerzett energia volt az, ami ott tartott. Nyilván amikor Szentgyörgyről elköltöztem Kolozsvárra, több áldozattal járt, hogy része maradhassak a zenekarnak, hogy eljárjak a próbákra, de összességében az imént említettek miatt együttesen érezem úgy, hogy érdemes folytatni.

– A zenekar tagjai a művészet számos területén tevékenykednek, akad, aki a színház vagy a film világában jártas, te számos, különböző stílusú zenét játszó formációban dobolsz. Ebből adódóan zenétekben is a balkan-teatro-diszkó stílus jegyeit ötvözitek. Hogyan hat ez a sokrétű tevékenység a zenekari munkátokra?

– Úgy érzem, a színházi hatás többletet ad a zenénknek, viszont mégsem lesz túl szigorú, teátrális, hiszen valahol a zene és a színház között történik az egész. Ezért is szoktuk úgy meghatározni azt, amit csinálunk, hogy „nem kell komolyan venni, de valójában nagyon komolyan kell venni”. A sokrétűség leginkább az előadásmódunkban tükröződik, az, hogy ennyiféle ember tagja a zenekarnak, meghatározza a koncertek hangulatát, az energiát, amit dalaink közvetítenek. Van azonban az érmének egy másik oldala is: mivel a zenekar tagjai sokfelé tevékenykednek – három tagunk leszerződött színész, én szabadúszó zenészként több formációban dobolok –, ezért a sZempöl nem tud mindig teljesen aktív lenni. Nyáron például, amikor a színházban két hónap szünet van, nagyobb erővel, energiával muzsikálunk, máskor, bemutatók idején pedig másodlagosak lesznek a koncertek. De ezt tudtuk már a megalakulásunkkor, és vállaltuk az áldozatot, mert a tagok művészetekben való jártassága teszi a zenekart egyedivé.

– Aki ismeri a számaitokat, észrevehette, hogy a stílusotok átalakult az évek során, dalaitokban több zenei irányzat, a balkán-, a teatro- vagy a diszkó műfaj jegyei ötvöződnek. Ennek ellenére dalaitokra a kezdetektől jellemző a humor, a nyelvvel való játék, az ironikus-szatirikus hangulat. Hogy látod, mennyit változott az együttes stílusa zeneileg a 2007-es megalakulás óta?

– Ahogy másfél évtized a zenekar tagjainak életében is döntő volt, mivel önmagunkhoz képest fejlődtünk, folyamatosan változtunk, úgy zenénknek is módosult a hangzása, árnyaltabb lett a stílusa. Cserélődtek a zenekari tagok is, az új emberek új hangulatot, lendületet hoztak.

Emiatt azt érzem, folyamatos változásban van jelenleg is a zenekar, azonban megmaradt az a pajkossága, hogy képes volt mindig kisgyermeki naivitással nekiindulni az igazán nagy, felnőtt témáknak.

Ez érhető tetten a Béla vagyok című számunkban is, ami egy gyerekmondóka, de ha megfigyeljük, stílusában épp ellentétes azzal a világgal, amiről beszél. Mintha meg akarna fogalmazni egy üzenetet, de pár pillanat múlva már teljesen kifordítja amolyan „kiment a ház az ablakon” módon.

– Mit tekintesz az eddig pályafutásotok csúcspontjának?

– Számomra sok kiemelkedő esemény volt: hol azok voltak a csúcspontok, amikor arról döntöttünk, hogy újra összeállunk, hol arról, hogy nem válunk el.

A zenekar életében volt egy nagy szünet, majd újra összeálltunk, az évek során többször volt olyan, hogy a sZempölt elengedjük, de mindig történt valami, ami miatt másképp döntöttünk, például a színházi projekt vagy a koncertélmények.

Én úgy kerültem a zenekarba, hogy egyik Tusványoson a színpad előtt álltam, és odajött Bence, hogy szeretnék, ha beszállnék a zenekarba dobosként. Egy hónapra rá volt nagyszínpadi koncertünk a budapesti Sziget Fesztiválon. Életre szóló élmény maradt ez a fellépés számomra. Akkor léptem fel először a sZempöllel, addig másféle stílusban doboltam, emlékszem a félelemre, izgalomra a koncert előtt. Aztán volt Kolozsváron egy nagyon jó koncertünk a Zugban, egy düledező régi gyárépületben. Emlékszem, nagyon hideg volt, de akkora buli volt, csöpögött a plafonról a pára. Egy másik ugyanilyen meghatározó koncertélmény az egyik Szent György Napokon volt, amikor főműsoridőben játszottunk a rézfúvós zenekar kíséretében. Ezek mind olyan csúcspontok számomra, amik meghatározóak abban, hogy továbbra is életem része a sZempöl.

– Említetted, hogy színházi produkcióban is szerepeltetek. Bocsárdi László rendezésében a Lewis Carroll művein alapuló Alice című előadást állítottátok színpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal közösen, a produkció több díjat is nyert. Miben volt más ez a fajta reflektorfény a koncertekhez viszonyítva? Számodra zenészként mennyire volt kihívás színházi szerepet alakítani?

– Ha csak a zenéjét jegyeztük volna a darabnak, talán nem lett volna más, mint egy koncert, de a zenekar része volt az előadásnak: zenészeket játszottunk, magunkat alakítottuk a színpadon.

Olyan szempontból is izgalmas volt, hogy benne voltunk a színházban, de mégsem, azonban ahogy elkezdtünk játszani, egyre inkább részesévé váltunk a történetnek.

A színészek biztos egészen mást mondanának, mert nekik épp hogy kiszállás volt az egyébként megszokott szerepeikből ez a fajta alakítás. Nekem többet kellett nyújtani, mint egy átlagos koncertszínpadon. A színházi közeg, a nagy stáb, a díszlet és az egész folyamat teljesen másképp működik, mint a koncertek esetében. A koncertre egyedül készülsz fel, építesz fel mindent, esetemben a dobok hálózatát, a színházi előadáshoz másféle előkészületek szükségesek, ezenkívül az Alice technikás előadás, sok kicsi apró részleten múlik, másféle jelenlétet igényelt részemről.

– Visszatérve a koncertélményekre, szinte minden erdélyi zenei rendezvényen felléptetek már, dalaitokat veletek együtt énekli a közönség. Ezenkívül az elmúlt években koncerteztetek külföldön is, többek között Magyarországon, Németországban, Svájcban is turnéztatok több ízben. Milyen hasonlóságokat és különbségeket vélsz felfedezni a külföldi és magyarországi vagy az erdélyi magyar és román közönség között?

– Meglátásom szerint, ha a zenekarnak módjában állna, járhatná a világot a magyar nyelven írt dalaival, mert azt éreztem mindenütt, hogy a dalaink üzenete túlmutat a nyelvi határokon, univerzálisabb energiát közvetít. Számomra az a megdöbbentő élmény vagy tapasztalat, hogy a sZempöllel meg lehet érezni, ahogy a zene mindenkihez szól.

Más zenekaroknál – főleg külföldi fellépéseken – a nyelv meghatározza a zenei élményt, viszont sZempöl esetében ugyanúgy átjön a „szempölség” Burghausenben, Zürichben vagy a román fesztiválokon, mint magyar nyelvterületen.

– Jelenleg dolgoztok-e új dalon, albumom?

– A születésnapi koncertünkön mutattuk be az új dalunkat, aminek Kati a címe, izgalmas zenei utazás ez is a korábbi számainkhoz hasonlóan. Ezenkívül elkészült az Igen-igen című számunk videóklipje, a dal maga csupán két szóból áll, az igen és nem szót ismételjük.

– Idén hol találkozhatnak még veletek a rajongók?

– Legközelebb augusztusban az Egyfeszten lépünk fel Gyergyóban, majd Torockón a Double Rise Fesztiválon.