Fotó: Ukrán katasztrófavédelem
Immanuel Kant 18. századi német filozófust nevezte az ukrajnai háború egyik felelősének hétfő este a kalinyingrádi kormányzó.
2024. február 13., 13:312024. február 13., 13:31
Anton Alihanov egy politológiai konferencián tett felszólalásában azt mondta az akkor Königsbergnek nevezett város leghíresebb szülöttéről, hogy munkásságával „egyike volt a modern Nyugat értelmi szerzőinek”.
„Felhívnám a figyelmet arra, hogy a csaknem 300 évvel ezelőtt ezen a helyen született Immanuel Kant gyakorlatilag majdnem közvetlenül érintett a globális káoszban, amellyel szembenézünk. Ráadásul közvetlenül kapcsolódik az ukrajnai katonai konfliktushoz is” – fogalmazott a kormányzó.
Königsbergbe 1945-ben vonult be a szovjet hadsereg, ezt követően nevezték át a várost Kalinyingrádra.
A tiszta ész kritikája és Az örök béke szerzője nem először vált ki vitát az ott élők körében.
2018-ban az Orosz Történettudományi Társaság internetes szavazást írt ki a város repülőterének új nevéről, a lehetőségek között pedig a filozófus nevét is felsorolta. Ezt követően utcai tiltakozások robbantak ki a légikikötő Kantra történő átnevezése ellen, és dühös emberek egy csoportja Kant műemlékét is megrongálta.
„Írt néhány érthetetlen könyvet, melyeket senki az itt lévők közül nem olvasott és soha nem is fog” – jelentette ki Muhametsin a matrózaihoz intézett beszédében, mely az internetre is felkerült.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!