Gyaloglással egybekötött szabad szemes észlelésekre – "csillagtúrákra" – hívja az érdeklődőket a Kolozsvári Rádió csillagászati rovata, a MesszeLátó.
Ebben az évadban is műsorra tűzte A Kolozsvári Állami Magyar Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című nagytermi előadást.
Kiosztották a hét végén a Comedy Cluj nemzetközi filmfesztivál díjait – a kilenc napig tartó, ötödízben szervezett seregszemlén 35 országból érkezett, több mint 130 filmet láthatott a kincses város közönsége.
Heves felháborodást váltott ki orosz részről egy fiatal lengyel szobrász gdanski világháborús emlékműve – a szobor azt ábrázolja, amint egy szovjet katona éppen egy várandós nőt készül megerőszakolni.
A büntetés-végrehajtási intézetek területén történő mobiltelefonálás megszüntetésére vonatkozó, a kormány által szerdán elfogadott törvénytervezettel kapcsolatosan nyilatkozott a sajtónak Robert Cazanciuc.
Nyisztor Ilona kitüntetésével üzenetértékű elismerésben részesült a moldvai csángó közösség, amikor szerda este Brüsszelben, negyvenhárom díjazottal egyetemben átvehette az Európai polgári díjat.
Az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 11 órás versenyprogramján kívül idén is számos nagyjátékfilmet nézhet meg a közönség Marosvásárhelyen, köztük olyanokat, amelyek fontos díjakat, elismeréseket nyertek rangos külföldi fesztiválokon.
Ünnepélyesen felavatták szerdán Budapesten azt a festményt, amely a magyar labdarúgó Aranycsapat 1953-as, londoni 6-3-as győzelmét örökíti meg egy tűzfalon.
Skóciai és svédországi kórus érkezett Nagyváradra, hogy csütörtök délután jótékonysági hangversenyt tartsanak az élesdi Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthon javára.
Olyan helyeken is fogható lesz az adó, ahol erre eddig nem volt műszaki lehetőség.
A Kecskeméti Törvényszék azt javasolja, hogy ne halált okozó testi sértéssel vádolják meg azt a két izsáki rendőrt, akik áprilisban agyonverték a szatmárnémeti Bara Józsefet.
Vad ötletek címmel szervez természetfotós szemináriumot a sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Vadászati Kiállítást működtető Vadon Egyesület.
Több mint százra emelkedett hétfőn az előző nap Indiában, a Madhja Prades állambeli Datia körzet egyik hindu temploma előtt kitört tömegpánik halálos áldozatainak száma.
Németül beszélő, 20-40 év közötti férfit keres a Scotland Yard a több mint hat éve Portugáliában eltűnt skót kislány, Madeleine McCann ügyében.
Képregény-kiállítást szerveztek szombaton délután a nagyváradi Moszkva kávézóban.
A legjobb hagyományos székely kolbászokból kínáltak kóstolót a Sepsiszentgyörgyön 11. alkalommal megszervezett Háromszéki Kolbászparádén a hétvégén.
A legújabb adatok szerint harmincnégy holttestet emeltek ki a Szicíliai-csatornából, miután péntek este illegális bevándorlókat szállító újabb hajó borult fel Málta és Lampedusa között.
Számlapárbajt vívott egymással két orosz újgazdag London Mayfair negyedének egyik éjszakai klubjában: összesen 130 ezer fontot ittak el.