Gyaloglással egybekötött szabad szemes észlelésekre – "csillagtúrákra" – hívja az érdeklődőket a Kolozsvári Rádió csillagászati rovata, a MesszeLátó.
2013. október 21., 19:212013. október 21., 19:21
A túrák célja az éjszakai égbolttal, a csillagászattal való találkozás és a hasonló érdeklődésű emberek ismerkedése. A nagyvárosban élőket a közvilágítás megfosztja az égbolt látványától, a legtöbben mindössze narancssárga derengést, illetve a Holdat láthatják. Vidékről, sötétebb helyekről szemlélve azonban feltűnik a Tejút és a fénypontok kusza rengetege, melyben könnyű eltévedni. A nagyjából havonta szervezett csillagtúrák ezt a kuszaságot kívánják kibogozni és a csillagászat tudományát közösségi élménnyé tenni.
A csillagtúrák hiánypótló rendezvénysorozatnak tekinthetőek, ugyanis Kolozsváron van egyetemi obszervatórium és az amatőr csillagászok évente kétszer távcsöves járdacsillagászati bemutatót tartanak a Főtéren, távcsöves úgynevezett \"starpartykat\" is, ám ezek jellegükből adódóan más célt szolgálnak és más élményt nyújtanak. Magyarországon már több éves hagyománya van az észlelőtúráknak, Erdélyben viszont szinte ismeretlen ez a fajta tevékenység. Az első csillagtúrát ma este szervezik, kedvezőtlen időjárás esetén elhalasztják. Az érdeklődők a Monostoron, a Bucium utcai végmegállóban, a lépcsőnél 18.30-kor találkoznak. A csillagtúrákat a Kolozsvári Rádió munkatársa, Váradi Nagy Pál amatőr csillagász vezeti. A túrákon bárki részt vehet, a részvétel díjtalan.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.
Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!