Közvitára bocsátotta a bukaresti egészségügyi minisztérium az oltási törvény tervezetét. Csak a kötelező oltás megtörténte esetén írathatják be a szülők a gyerekeket az oktatási intézményekbe.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) szerint kedden kezdik meg a 2016-os év utolsó negyedévéhez tartozó, megvásárolt és felhasznált gázolaj-mennyiségek támogatásának kifizetését. A hét végéig 8 836 gazda megkapja a támogatást.
A budapesti Közép-európai Egyetemnek (CEU) tett ajánlata miatt bírálta Arad polgármesterét, Gheorghe Falcăt a Szociáldemokrata Párt (PSD) Arad megyei szervezetének alelnöke, Adrian Todor képviselő.
Erdély-szerte számos programmal hívják fel kedden a figyelmet a magyar költészet jelentőségére. Az ünnepségek már vasárnap elkezdődtek, és szerdán is tartanak.
Elrendelte az államfő a felsőoktatási törvény módosításának kihirdetését – áll Áder János köztársasági elnök nyilatkozatában. Orbán Viktor leszögezte: kormánya semmilyen egyetemet, így Soros György Közép Európai Egyetemét sem zárja be.
A Közép-európai Egyetem (CEU) ügye kapcsán az erdélyi magyar felsőoktatási intézményekről is szó volt hétfőn napirend előtt a budapesti Országgyűlésben. Rétvári Bence államtitkár szerint különbség van az erdélyi magyar egyetemek és a CEU működése között.
A Román Akadémiai Társaság felmérése szerint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) az első helyet foglalja el a 48 állami egyetem közül a feddhetetlenség tekintetében – írja az intézmény honlapján Leonard Azamfirei rektor.
Februárban 2236 lej volt az átlagkereset, 2,8 százalékkal, vagyis 64 lejjel kevesebb, mint januárban, miután az előző hónapokban különböző alkalmi prémiumokat vagy ajándékokat kapott az alkalmazottak egy része.
A Călărași elleni 1-0-ás győzelmével megfékezhetetlennek tűnő Bukaresti Juventus mellett a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nak kedvezett leginkább a másodosztályos labdarúgó-bajnokság hétvégi 28. fordulója.
Ötven nap közmunkával vagy akár szabadságvesztéssel büntessék azokat, akik jogtalanul pénzt kérnek a parkolóhely-használatért – erről szóló törvénytervezetet készül benyújtani a parlamentbe Ovidiu Raeţchi liberális párti képviselő.
Hónapok óta virágzik a fake news angol kifejezés a médiában az interneten szándékosan terjesztett álhírek megjelölésére, holott igazából még pontos fordítása sincs.
Az egyik leghálásabb és ennél fogva gyakori hobbikerti növény a paradicsom. Bálint György neves magyarországi kertészmérnök, akit sokan Bálint gazdaként ismernek, honlapján mutatja be a legfontosabb tudnivalókat a sikeres és bőséges termesztéshez.
Bérgyilkosok akarták megölni Vladimir Plahotniuc vállalkozót, a moldovai kormánykoalíció legnagyobb pártjának vezetőjét, az ügyben 17 embert vettek őrizetbe – közölte szombaton az ügyészség Chișinăuban.
A dohánytermékeket és alkoholos italokat fogyasztó 16 éves fiatalok aránya továbbra is magas Romániában, míg a tudatmódosító szereket kipróbáló fiatalok aránya az európai átlag alatt maradt – derült ki a Drogellenes Ügynökség (ANA) felméréséből.
Töltött csavart fasírt, sajttal töltött fasírt, baconös göngyölt fasírt, vegetáriánus fasírt.
Erdélyben is megünneplik jövő hét elején a magyar költészet napját, amelyet Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én tartanak.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere egy pénteki sajtótájékoztatón bejelentette: nem fellebbez a helységnévtábla-ügyben hozott alapfokú ítélet ellen, és többnyelvű helységnévtáblákat helyeztet el Kolozsvár bejárataihoz.
A hatóságok szerint nem szennyeződött vegyi anyagokkal az Aranyos folyó, miután egy műszaki meghibásodás következtében hozzávetőlegesen 6 000 köbméternyi zagy folyt bele az abrudbányai Cupru Min bányavállalat Sesely-völgyi ülepítőjéből.