Romlott Ion Iliescu volt államfő állapota, ezért ismét meg kellett műteni – jelentette be szerdán a Román Hírszerező Szolgálat (SRI) kórháza.
Az orosz erők több frontvonalon is fokozták az offenzív műveleteket – közölte Viktor Tregubov, az ukrajnai Horticja hadseregcsoport szóvivője hétfőn.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Izrael legalább hat légicsapást hajtott végre Irán elleni a „Felkelő oroszlán” elnevezésű művelet keretében péntekre virradóra – írja a The Economist.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) Agrippa Ionescuról elnevezett bukaresti kórházának intenzív osztályán ápolják Ion Iliescu volt államfőt – derült ki kedden.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
Kilakoltatási végzést küldött a nagyváradi önkormányzat Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátnak, amelyben felszólítja, hogy öt munkanapon belül hagyja el a premontrei rendházat. Fejes Rudolf Anzelm a Krónikával közölte, jogi lépéseket tervez az ügyben.
A romániai elnökválasztást az döntötte el a független jelölt, Nicuşor Dan javára, hogy jobban ki tudta használni az egyik oldalnak a másiktól való félelmeit, mint George Simion – jelentette ki Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa.
Nem kívánta kommentálni a Krónika kérdésére az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (DHS) azt az értesülést, miszerint Romániának a vízummentességi programból való kizárásához hozzájárult a tavalyi elnökválasztás eredményének érvénytelenítése.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Az izraeli hadsereg csütörtökön fokozta a Gázai övezetben folyó hadműveleteket, amelyek során több mint 100 ember halt meg, miközben Donald Trump amerikai elnök „szabadságövezet” létrehozását javasolta az enklávéban.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Bár George Simion, az AUR és a szélsőjobboldal államfőjelöltje a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójának győztese kedden arról beszélt: szeretne új parlamenti többséget létrehozni, ez nem tűnik könnyű feladatnak.
A fősodratú pártokból való kiábrándultság vezetett a megismételt romániai elnökválasztás vasárnapi első fordulójának némileg meglepő eredményéhez, a magyarokat csak kis mértékben lehetett mozgósítani magyar jelölt híján – elemzés.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.