Április 6-án országgyűlési választást tartanak Magyarországon, amely a 19. parlamenti megmérettetés lesz a második világháború, ugyanakkor a hetedik a rendszerváltozás óta.
2014. április 05., 15:302014. április 05., 15:30
A mostani választás egyik sajátossága, hogy 1920 óta először nyílik lehetőség az állampolgárságot szerzett külhoni magyaroknak, hogy részt vegyenek a szavazáson. Az MTI öszszeállításából kiderül, hogy az 1989 óta rendezett eddigi választások nyomán háromszor hatpárti (1990, 1994, 1998), egyszer négypárti (2002), kétszer pedig ötpárti parlament alakult (2006, 2010). A 386 tagú Országgyűlésbe a bejutási küszöb a pártok számára 1990-ben 4 százalék, 1994-től 5 százalék volt.
A választási törvény módosítása után, 2014-től – vagyis már a mostani választáson – sem szerezhet mandátumot az a párt, amely nem éri el az 5 százalékot. Ha két párt állít közös listát, 10 százalékot kell elérnie, hogy bejusson a parlamentbe, kettőnél több párt által állított közös lista esetén pedig 15 százalék a bejutási küszöb. Az új Országgyűlés már csak 199 tagú lesz.
Országgyűlési aritmetika
1990-ben a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), a Független Kisgazdapárt (FKGP), a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alakíthatott parlamenti frakciót. 1994-ben ugyanez a hat párt rendelkezett parlamenti csoporttal, majd 1998-ban a Fidesz, az FKGP, az MSZP, az MDF, az SZDSZ, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) hozhatott létre országgyűlési frakciót.
2002-ben az MSZP, a Fidesz, az MDF és az SZDSZ, 2006-ban az MSZP, a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF, míg 2010-ben a Fidesz, a KDNP, az MSZP, a Jobbik és a Lehet Más a Politika (LMP) szerzett frakcióalakítási jogot. A rendszerváltozás óta csak két párt, a Fidesz és az MSZP alakíthatott minden választás után frakciót a parlamentben.
Az 1990-es két nagy rendszerváltó erő, az SZDSZ és az MDF – bár, más-más időszakban, kormányzati szerepet is betöltött – a 2010-es választások után kimaradt a törvényhozásból. Ugyanabban az évben új politikai erőként került be az Országgyűlésbe a Jobbik és az LMP. Előzőleg csak 1998-ban fordult elő, hogy új politikai párt alakíthatott parlamenti frakciót: akkor a MIÉP küldhetett képviselőket az Országgyűlésbe egy parlamenti ciklus erejéig. Az FKGP-nak három ciklusban, 1990–2002 között volt parlamenti képviselete, a KDNP pedig az 1990–98-as időszakban, majd a 2006-tól megrendezett választások után alakíthatott képviselőcsoportot.
A 386 országgyűlési mandátum a következőképpen oszlott meg frakciónként az eddigi parlamenti választások után. Az 1990-es hatpárti parlamentben az MDF 165, az SZDSZ 94, az FKGP 44, az MSZP 33, a Fidesz 22, a KDNP tagú frakciót alakíthatott, és 7 független képviselő volt. Az 1994-es hatpárti parlamentben az MSZP 209, az SZDSZ 70, az MDF 38, az FKGP 26, a KDNP 22, a Fidesz 20 tagú frakcióval kezdte meg a munkát 1 független képviselő társaságában.
Az 1998-ban összeülő hatpárti parlamentben a Fidesz 148, az MSZP 134, az FKGP 48, az SZDSZ 24, az MDF 17, a MIÉP 14 tagú frakcióval képviseltette magát, 1 képviselő függetlenként nyert mandátumot. A 2002-es négypárti parlament megalakulásakor az MSZP 178, a Fidesz 164, az MDF 24, az SZDSZ 20 tagú frakciót alakított, független képviselő az alakuló ülés idején nem volt. A 2006-os ötpárti parlamentben az MSZP 190, a Fidesz 141, a KDNP 23, az SZDSZ 20, az MDF 11 tagú frakcióval kezdte meg a törvényhozó munkát, és 1 képviselő volt független.
A 2010-es választások utáni ötpárti Országgyűlésben a Fidesz frakciójában 227, a KDNP frakciójában 36 képviselő foglalt helyet – ketten kétharmados többséget alkottak. Az MSZP 59, a Jobbik 47, az LMP 16 tagú parlamenti csoportot alakíthatott, 1 képviselő pedig függetlenként jutott be a törvényhozásba.
Kormányalakító pártok
Több mint 40 éves pártállami időszak után, a rendszerváltást követő első többpárti parlamenti választásokon 1990-ben a legtöbb mandátumot szerző MDF a Független Kisgazdapárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal közösen alakított kormányt. 1994-ben az MSZP 209 mandátumos abszolút többséggel rendelkezett, és a 70 parlamenti helyet szerző szabaddemokratákkal alakított kormányt. Az MSZP–SZDSZ-koalíciónak kétharmados többsége volt az Országgyűlésben. 1998-ban a legtöbb mandátumot szerző Fidesz az FKGP-vel és az MDF-fel koalícióra lépve alakított kormányt.
2002-ben az MSZP – 1994-hez hasonlóan – ismét az SZDSZ-szel alakított koalíciós kormányt. 2006-ban a választásokon győztes MSZP – a rendszerváltás óta először – a második (egymást követő) ciklusra is kormányállítási jogosultságot szerzett, ezúttal is az SZDSZ-szel összefogva. 2010-ben a Fidesz–KDNP-pártszövetség 263 mandátum birtokában kétharmados többségre tett szert a 386 tagú Országgyűlésben, és e két párt képviselőiből alakulhatott meg az új koalíciós kormány.
Különben a mostani, április 6-ai parlamenti választás a korábbiaktól eltérő módon csak egyfordulós lesz, a magyarországi lakcímmel rendelkezők egy egyéni választókerületi jelöltre és egy országos pártlistára szavazhatnak. Azok, akik a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szerepelnek, egy egyéni választókerületi jelöltre, valamint nemzetiségük listájára, ennek hiányában egy országos pártlistára szavazhatnak.
A magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön tartózkodó választópolgárok (például dolgozók, tanulók, turisták) is a szavazás napján adják le voksukat a nagykövetségeken és konzulátusokon, illetve az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt előző napon, április 5-én. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar választópolgárok csak országos pártlistára voksolhatnak.
szóljon hozzá!