2011. augusztus 25., 22:512011. augusztus 25., 22:51
A két országrész szétszakadásáig Szudán volt a legnagyobb ország Afrikában, az ENSZ a gyorsan fejlődő országok között tartja nyilván, ahol 1998 óta termelnek kőolajat szerény mennyiségben (500 ezer hordó naponta). A kőolajlelőhelyek 75 százaléka most, a különválás után a dél-szudáni területen maradt, ami talán segít a fiatal állam újjáépítésében. Nagyon fontos tudni, hogy a 30 milliós lélekszámú (becsült adat) Szudán, valamint a nyolcmillió lakosú Dél-Szudán lakossága rendkívül sokszínű, számos nép és törzs alkotja. A legszámottevőbb népek az arabok, afrikaiak és núbiaiak, de élnek Dél-Szudánban török, egyiptomi, líbiai, cigány, etiópiai, eritreai vagy indiai népcsoportok is, s ez rendkívül gazdag etnikai kombinációt eredményez, olyannyira, hogy a fiatal országban mintegy 600 törzset és népcsoportot tartanak nyilván.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy Észak-Szudánban élnek a magyarábok, a török birodalom idején a Núbiai-sivatagba áttelepített magyar törzsek. A magyarábok (vagy magyarabok) integrálódtak a núbiai és arab törzsekbe, de a mai napig fellelhetők magyar stílusú várak a Nílus folyó partján, sőt a helyi törzsek a magyaráboknak köszönhetően a mai napig elismerik például a magyar nemzet híres cipókenyerét. Alulírott egyébként büszke magyaráb származására.
A két Szudán esetében lényeges dolog az is, hogy az ország szétszakadásában alaposan közrejátszott a gyarmatosító Nagy-Britannia által végrehajtott érdekes vasfüggöny-stratégia. Ennek keretében különböző okokból nem volt szabad az átjárás Észak- és Dél-Szudán között a gyarmatosítók engedélye nélkül. A britek eme vasfüggöny-politikája vezetett oda, hogy nem volt semmiféle kommunikáció és integrálódás az északi és déli törzsek között, és gyakorlatilag ez az oka annak, hogy a mai napig nincs egyetértés és bizalom a két országrész között. Mint ahogy az is, hogy Szudán hivatalos nyelve az arab, míg Dél-Szudáné az angol. Ezzel párhuzamosan léteznek természetesen a különböző törzseknek a nyelvei (az országban több mint 250 nyelvet tartanak nyilván), Észak-Szudánban beszélik például a tigrai, hausza, bedawet és természetesen a núbiai nyelvet is. Ezzel ellentétben Dél-Szudánban nagyon kevesen beszélik az angol nyelvet, közöttük is csak a kevés számú tanult ember (a lakosság több mint 75 százaléka analfabéta), a lakosság egyharmada a dénka nyelvet beszéli, mert a dénka törzs dominál. Ugyanakkor minden törzs saját nyelvvel rendelkezik, ilyen például a zándi, sulok, nedgó, bárí, szíri, belenda, benda, júló, krés, gúló, és annak érdekében, hogy a különböző törzsek tudjanak egymással kommunikálni, kialakult egy közös nyelv, amely az arab nyelv főforrása. Úgy hívják: arabi dzsuba, ami azt jelenti: Dzsubai tartomány arab nyelve, Dzsuba (Juba) pedig Dél-Szudán fővárosa. Ennek a rengeteg törzsnek és népcsoportnak természetesen nincs egyetlen vallása. Szudán szétszakadás előtt az ország lakosságának 70 százaléka muszlim vallású volt, 23 százaléka animista, hét százaléka pedig keresztény. A keresztények aztán többek között a brit gyarmatosításnak köszönhetően oszthatók fel katolikusokra vagy anglikánokra. Észak-Szudánban továbbá kevés számban megtalálhatók a történelmi kopt ortodox egyház hívei is.
| Amint elfoglalták a líbiai felkelők az észak-afrikai ország fővárosát, a portugál sajtó rögtön közölt egy tízes listát a világ tíz leggazdagabb diktátoráról. A Global Financial Integrity nevű közhasznú szervezetre hivatkozva úgy tudja, hogy az egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak 2000 és 2008 között 57 milliárd dollárt mentett ki Egyiptomból külföldi, főleg svájci bankokba, Manhattanben és Londonban pedig ingatlanokat vett. Ha Mubarak valóban közel 70 milliárd dolláros (46 milliárd eurós) vagyont tudott elrejteni külföldi bankokban, akkor ő volt a világ leggazdagabb diktátora. A most megbuktatott Moammer el-Kadhafi ezredes csak utána következik. 35 milliárd dollárra – 24 milliárd euróra – becsülik az ezredes és családjának az egész világon elrejtett vagy befektetett vagyonát, amelyből már lefoglaltak mintegy 30 milliárdot. A portugál forrás is megemlíti az ezredes Szaif al-Iszlám nevű fiának jelentős érdekeltségét Ausztriában, Szaif egyébként Bécsben is élt. A második helyen Kadhafi a volt indonéziai elnökkel, Szuhartóval osztozik. A tunéziai Ben Ali, az arab tavasz elsőnek megbuktatott diktátora is bekerült a nyolcadik helyre ötmilliárdos becsült vagyonával. A lista utolsó előtti helyére a kubai „Comandantét”, Fidel Castrót tették, akiről forrás nélkül azt állítják, hogy minden állami bevételből részesedik, de a már csak volt állam- és kormányfő, illetve pártfőtitkár mindig hevesen tiltakozott ezen állítások ellen. A tizedik hely a közép-afrikai Teodoro Obiangé, a volt spanyol gyarmat, Egyenlítői-Guinea olajdiktátoráé, akiről 600 millió dolláros vagyont feltételeznek. De fia, Teodorín a minap vett egy 380 millió dolláros jachtot, tehát „valamivel” több is lehet az elnöki család vagyona. Krónika |
A különvált két afrikai ország között ugyanakkor nem jósolható tartós béke. Dél-Szudán július 9-én kihirdetett függetlensége ellenére még mindig nem létezik végleges határvonal a kettészakadt ország között. Ennek hivatalos oka az, hogy nem sikerült megállapítani, a határ menti Abiei település törzseinek tagjai közül melyik van többségben. Ezzel szemben a „határtalanság” kézenfekvő magyarázata az, hogy Abiei térségében jelentős kőolajmező található, márpedig az az ország lesz a gazdagabb, amelyhez a lelőhely tartozni fog. Továbbá mivel Dél-Szudánnak nincs tengerpartja, a meglévő kőolajvezetékek az Észak-Szudánhoz tartozó fontos vörös-tengeri kikötőhöz, Port Szudán városához vezetnek. Fogas kérdés, hogyan fizetik ki a kőolaj szállítását a szomszédos államon keresztül, tekintve, hogy Dél-Szudán immár nem az ország déli megyéjét, hanem egy független államot képez. Európában hasonló feszültség volt tapasztalható az orosz gázexport ügyében, amikor Ukrajna nem akart fizetni az általa fogyasztott orosz gázért.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni ugyanakkor az afrikai országok szempontjából veszélyesnek számító egyik lappangó konfliktusforrást, ami akár a harmadik világháború kirobbanását is maga után vonhatja. A Föld leghosszabb folyójáról, a tíz országot átszelő Nílusról van szó, amelynek szabályozása ma is rendezetlen. Különböző okok miatt több millió köbméter víz elvész az afrikai erdőkben (dzsungelek), a második nagy probléma pedig a Nílus vizének elosztásában van. A mai napig nem létezik ugyanis végleges vízelosztási szerződés a Nílus mentén fekvő országok között, ráadásul ott erősebbek a globális felmelegedés és a szárazság hatásai, nem beszélve az emiatt lappangó feszültségekről. A rettenetes éhínség miatt például a kelet-afrikai Szomáliában naponta 13 gyermek pusztul el. Miközben tehát az esetleges háborúk elsősorban az éhínség, a szárazság és a vízhiány miatt robbanhatnak ki, sokak számára könnyebb és „édesebb” etnikai vagy vallási okokra hivatkozni. És várható, hogy számos afrikai vezetőt harcosokként fognak beállítani itt, Európában, ahol palotákkal és vastag bankszámlákkal rendelkeznek, példa erre a volt egyiptomi diktátor, Hoszni Mubarak Londonban élő unokáinak és menyeinek esete, vagy a szíriai diktátor, a remélhetőleg hatalmát hamarosan elveszítő Bassár el-Aszad Párizsban bujkáló felesége és gyermekei. Ugyanez kijelenthető számos más nagy afrikai „nemzetmentőről”, akiknek kellemes fogadtatásban van részük Európában.
Dr. Osman Mohamed
A szerző a Bihar megyei Iszlám Kulturális Közösség vezetője
| Augusztus 22-én hajnalban a líbiai felkelőknek sikerült felszabadítaniuk Tripolit, az észak-afrikai ország másfél milliós fővárosát. A lázadók rendkívüli teljesítményét hat hónapos harcok után koronázta siker: a líbiai felkelés február 17-én vette kezdetét Moammer Kadhafi több mint négy évtizedes, esztelen módszerei jellemezte önkényuralmi rendszer ellen. A Kadhafi-diktatúra miatt az ország nem rendelkezik alkotmánnyal, nincs jogrendszere, nincsenek minisztériumai – tehát nincs semmije, ami szükséges egy normális állam létezéséhez. Nem véletlenül jelentették ki a felkelők, hogy ők a középkori állapotból szeretnék felfejleszteni Líbiát. Mint ismeretes, a Közép-Keleten kirobbant változási hullám Tunéziában kezdődött, majd Egyiptom, Líbia, Szíria és Jemen lakossága állt a változásra vágyó népek sorába. Megjegyzendő, hogy napjainkban nehezebb véghezvinni és túlélni a rendszerváltozásokat, mint Kelet-Európában a kommunizmus bukásakor. Most ugyanis az Egyesült Államok már nem annyira nagyhatalom (super power állam), a gazdasági rendszer összeomlóban van a kapitalizmus és a globalizációs válságok miatt. Gyakorlatilag a változás mint fogalom nemzetközi tendencia, amely Amerikában kezdődött, ennek révén jutott az Egyesült Államok fennállása óta először az elnöki tisztségbe fekete elnök, Barack Huszein Obama. Ezt követően globális változás robbant ki óriási gazdasági krízissel, amelynek következtében emberek milliói szenvednek világszerte, Kelet-Afrikában például soha nem tapasztalt éhínség pusztít. Európa államai eközben hozzáláttak versenyezni a kínai befektetésekért. Miközben az ázsiai országot nemrég még kritizálták amiatt, hogy az utolsó szocialista államok egyike, most ugyanezek a kritikusok „különleges kedvezményeket” teremtenek a kínai befektetések számára. Be kell látnunk, hogy a változások korát éljük. Ez pedig nemcsak politikai változást jelent a diktatúrák bukásai révén, továbbá nemcsak gazdaságit – a globális gazdasági válság hatásainak enyhítését célzó törekvésekkel. Hanem számos nemzet – főleg itt Európában – küzd függetlenségéért és szuverenitásáért, egyszerű fennmaradásáért, hogy saját nyelve, hagyományai és történelmi gyökerei ötven év múlva is megmaradhassanak. Csakhogy fél évszázad múlva valamennyi nemzet értékei meg fognak változni, ha ugyanígy folytatódik a jelenlegi életstílus, ha ugyanezek maradnak a prioritások. Megfigyelhetjük, miként erősödnek Európa-szerte a szélsőjobboldali pártok és mozgalmak. A Norvégiában nemrég történt kettős merénylet kapcsán a médiában az látott napvilágot domináns elemként, hogy a robbantást és a lövöldözést egyetlen ember tervezte és szervezte meg, majd hajtotta végre, aki nem terrorista, hiszen nem muszlim, sőt utóbbiakat utálja. Ráadásul a norvég merénylő nem börtönbe került, hanem pszichológiai kezelés alá vetették – márpedig ezek a kezelések „véglegesek” lehetnek, ha nem változik a jelenlegi hangulat a kontinensen. |
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok