Magyar választói apátia Szlovákiában

Földrengésszerű változások

Az előzetes várakozásokhoz képest a parlamenti választások eredményei földrengésszerű változásokat eredményeztek: a hagyományos pártok támogatottsága visszaesett, míg a rendszerellenes és protesztpártok korábban nem látott tömegeket tudtak sikeresen megszólítani. A választásokat megelőzően nem az volt az alapvető kérdés, hogy a 2012 és 2016 között kényelmes parlamenti többség birtokában egyedül kormányzó Smer–SD, illetve annak vezetője, Robert Fico miniszterelnök alakíthat-e március 5. után újra kormányt, hanem az, hogy erre mely pártok bevonásával kerül sor. Mivel a jobboldali pártok kizárták a Smerrel való együttműködést, így a szakértők valószínűsítették, hogy a parlamentbe várhatóan visszakerülő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) lesz az, amely a legkönnyebben igent mond a kormányfőnek. A választások éjszakáján azonban már az exit poll eredmények megmutatták, hogy nem az előzetes forgatókönyv fog megvalósulni.

Az urnazárást követően bemutatott várható eredményeket a választások hivatalos eredménye is megerősítette. Robert Fico pártja ugyan megnyerte a választásokat, ám négy évvel ezelőtti támogatottsága jócskán visszaesett: a 2012-es 44,4%-os eredmény után a mostani választáson a Smer a voksok 28,28 százalékát szerezte meg, ami közel négyszázezres szavazatcsökkenést jelent. Ennek megfelelően a képviselői helyeinek száma is jelentősen megcsappant (83-ról 49-re). A Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek–NOVA (OĽaNO–NOVA) pártok a várakozásokhoz képest nagyon jól teljesítettek, a Richard Sulík vezette SaS 12,1 százalékot szerezve 21 mandátumhoz jutott, míg az Igor Matovič vezette OĽaNO–NOVA 11 százalékos támogatottság mellett 19 képviselői helyet szerzett. Ezzel az eredménnyel jelenleg ez a két párt a szlovák jobboldal vezető ereje.

A prognózisoknak megfelelően az SNS négy év után visszajutott a parlamentbe, 2012-es támogatottságát megduplázva szerzett 225 ezer szavazatot, ami az összes voks 8,64 százalékát jelentette (15 mandátum). A legnagyobb meglepetés a választások éjszakáján a Marian Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) parlamentbe jutása volt. A közvélemény-kutatások jóval a parlamenti küszöb alá mérték a xenofób tömörülést, ám az végül közel 210 ezer voksot szerezve 8,04 százalékos támogatottságot ért el, mely 14 mandátumot eredményezett. További hatalmas meglepetés volt Boris Kollár Sme rodina nevű pártjának jó szereplése. A szlovák celebvilágból ismert gazdag vállalkozó pár hónap alatt gründolt pártja 6,6 százalékot kapott (11 képviselőhely).

Hetedik pártként jutott be a szlovák törvényhozásba a Most–Híd szlovák–magyar vegyes párt. Bugár Béla és pártja rendkívül csalódott volt az eredmények láttán, hiszen tíz százalékot meghaladó eredményre számítottak a párt prominensei. Ehhez képest tovább zsugorodott az alakulat szavazóbázisa: 2010-ben 205 ezer, 2012-ben 176 ezer, 2016-ban 169 ezer választópolgárt tudott sikeresen megszólítani a Híd. A 6,5 százalékos támogatottság 11 mandátumot eredményezett, közülük heten magyar, négyen szlovák nemzetiségűek. (A hidas magyar képviselőkön kívül még Cséfalvay Katalin a Sieť listájáról és Grendel Gábor az OĽaNO–Nova listájáról szerzett parlamenti mandátumot, így összesen kilenc magyar nemzetiségű képviselője lesz a szlovák törvényhozásnak.) 5,6 százalékos eredménnyel zárta a szavazást Radoslav Procházka pártja, a #Sieť (Háló).

Veszített az MKP és a Most–Híd

A választási részvétel 59,82 százalékos volt, ami kevesebb mint egy százalékkal haladta meg a 2012-ben tapasztalt választói aktivitást (59,11%). Folytatódott a korábbi választásokon már tapasztalt tendencia, hogy a magyarlakta területeken a választói hajlandóság elmaradt az országos átlagtól. A magyarlakta területként meghatározott 16 déli járás, valamint a főváros és Kassa közül idén már csak előbbiben, valamint az ugyancsak döntően szlovákok által lakott Szenci és a Nyitrai járásban volt az országos átlagot meghaladó a választói aktivitás.

A 2010-es és a 2012-es választásokhoz hasonlóan idén is két párt küzdött a szlovákiai magyarok szavazataiért: a magát regionális és etnikai pártként meghatározó Magyar Közösség Pártja (MKP), valamint a 2009-es megalakulása óta a szlovákiai magyarok és a szlovákok együttműködését szorgalmazó polgári párt, a Most–Híd. A két párt küzdelmének eredménye megegyezik a két korábbi parlamenti választás eredményével: a Híd jobban szerepelt az MKP-nál, és parlamenti tényező maradt, míg az MKP zsinórban harmadszor maradt ki a szlovák törvényhozásból. Utóbbi ugyan az összefogás jegyében állította össze a választási listáját, azaz megnyitotta azt a fiatalok és a civilek előtt, ám az ő segítségükkel sem sikerült átlépnie az ötszázalékos küszöböt. A párt a voksok 4,04 százalékát szerezte meg, ami 105 495 szavazatot jelent. A legérzékenyebb veszteséget a tömbmagyar területnek számító Komáromi járásban könyvelhette el az MKP: közel 2600 szavazót veszített a párt a 2012-es járási eredményéhez képest.

A Híd az összes magyarlakta járásban rontott a négy évvel ezelőtti teljesítményéhez képest. Parlamentbe való bejutását a vegyes párt annak köszönheti, hogy nőtt a pártot választó szlovák nemzetiségűek száma: négyezerrel 23 ezerre nőtt a fővárosi szavazóinak száma, míg a nem magyarlakta területként meghatározott „északi” járásokban 25 ezerről 37 500-ra nőtt a Híd szavazótábora. A területi részvételi adatok is mutatták, hogy a magyar választók többsége otthon maradt, a fenti számok alapján pedig kijelenthetjük, hogy a Most–Híd pártot elhagyók csak kis részét tudta az MKP megszólítani. Egyértelműnek tűnik, hogy a magyar választók, akiknek az MKP és a Híd között kellett volna választaniuk, inkább távol maradtak a szavazástól.

A választásokat követően kétségtelen volt, hogy a szokásjog alapján Robert Fico, a választásokon győztes Smer vezetője kap megbízást a kormányalakításra Andrej Kiska államfőtől. A 150 fős törvényhozásban a 49 mandátumot birtokló baloldali pártnak legalább további 27 mandátumra volt szüksége a kormányalakításhoz. A SaS és az OĽaNO a kampány során mindvégig következetesen, majd a választási eredmények ismeretében is határozottan kizárta a Ficóval való együttműködést. Kotleba idegengyűlölő pártjával valamennyi parlamenti párt kizárt mindenféle közösködést, Boris Kollár pedig jelezte, nem kíván koalícióra lépni senkivel, legfeljebb kívülről hajlandó támogatni egy jobboldali kormányt.

A fentiek alapján maradt tehát a Smer számára a Most–Híd, az SNS és a Sieť mint számításba jöhető koalíciós partner. Bugár Béla pedig egyértelműen kizárta az együttműködést a Ján Slotától korábban megszabadult, és ezt követően megújult, ám a nemzetállam építését és a szlovák hazafiasság erősítését továbbra is szorgalmazó nacionalista párttal. A fordulatra március 12-éig kellett várni: egy héttel a választásokat követően Andrej Danko, az SNS vezetője kijelentette, egy esetleges jobboldali kormány megalakítását pártja nem támogatja, vagy Fico alakít kormányt, vagy pedig szakértői kabinet irányítja majd az országot az előrehozott választásokig.

Ezt követően Bugár, aki a hét folyamán többször jelezte, hogy nem lépne be a Smer vezette kormánykoalícióba, bejelentette: pártja elutasítja egy ügyvivő kormány megalakítását és az előre hozott választásokat, mert azok hozzájárulnának a szélsőséges pártok megerősödéséhez. Ezért felszólította a „standard” pártokat, a Smert, az SaS-t, az SNS-t és a Sieť-et, hogy a helyzet stabilizálása érdekében legyenek nyitottak a kompromisszumokra, amelyek nélkülözhetetlenek a stabil kormány létrejöttéhez. Közülük a liberális SaS továbbra is elutasította az együttműködést a Smerrel, Procházka és Bugár pedig a jobboldali pártok és szavazóik túlnyomó többségének szemében árulóvá vált azzal, hogy előzetes ígéreteiktől eltérően szövetségre léptek Ficóval.

Bugár Béla „harakirije”

A koalíciós tárgyalások rendkívül gördülékeny ütemben zajlottak le, a négy párt már március 15-én aláírta a harmadik Fico-kormány prioritásait tartalmazó dokumentumot. Ennek a kisebbségi jogokkal kapcsolatos intézkedéseket nevesítő része az alábbiakat tartalmazza: törvény a Kisebbségi Kulturális Alapról, a kisebbségi nyelvhasználati törvény összeegyeztetése a gyakorlattal és a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken található kisiskolák fenntartása, valamint a szlovák nyelv oktatási módszertanának átalakítása a nemzetiségi iskolákban.

Természetesen az, hogy ezek gyakorlatba való átültetése miként valósul meg, mi lesz a kapcsolódó intézkedések pontos tartalma, jelenleg még nem tudható. Rossz előjel ugyanakkor, hogy a magyar szempontból fontos oktatási tárcát az SNS kapta meg. Nem tudni, hogy tárgyalások tárgyát képezte-e, mindenesetre tény, hogy a 2012-ben 14 év után megszüntetett kisebbségekért és emberi jogokért felelős miniszterelnök-helyettesi poszt helyreállításár  nem került sor. A harmadik Fico-kormánynak egyébként 15 tagja lesz, ebből a Most–Híd adja a környezetvédelmi és az igazságügyi minisztert, továbbá öt államtitkárt is nevezhet, Bugár Béla pedig a törvényhozás egyik alelnöke lesz.

Április 23-án tartja alakuló ülését a szlovák parlament, a kormányt adó négy párt képviselőinek száma azonban már most fogyatkozni kezdett. A Háló párt három képviselője jelezte, nem fogják támogatni Fico kormányfővé válását, a Híd részéről pedig Simon Zsolt, a párt egyik meghatározó arca, alelnöke jelentette ki, hogy nem hajlandó támogatni egy olyan kormányt, amelynek tagjaihoz köthető egyebek mellett Malina Hedvig lassan tíz éve tartó kálváriája. Ezzel a 85 tagú parlamenti többség 81-re olvadt. Simon a Híd országos tanácsának ülését követően azt is jelezte, elhagyja a pártot.

Közben a szlovák liberális és a felvidéki magyar sajtó legtöbb kommentárja a Híd végét vizionálja a Smerrel (és az SNS-szel) való koalíciókötése kapcsán. Peter Schultz az SME napilapban megjelent írásában Bugár harakirijéről írt, Grigorij Mesežnikov politológus, a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) igazgatója a Híd koalíciókötését súlyos választási csalásnak nevezte, Hunčík Péter, az egyik legismertebb szlovákiai magyar véleményformáló pedig úgy véli, Bugár „pártjának tagjai utolsó alkalommal ülnek a parlamentben”.

Az MKP 2010 és 2012 után az idei parlamenti választáson sem tudott mandátumot szerezni, miközben a demográfiai folyamatoknak köszönhetően az egyébként stabil választói bázisa megcsappant. Az alakulat és a Híd közötti törésvonalat az etnikai jelleg jelenti: az MKP számára elfogadhatatlan a Híd interetnikus jellege, az utóbbi viszont a tisztán etnikai alapon való politizálást anakronisztikusnak tartja. A törésvonal, a két párt önmeghatározása azonban a kormányalakítás fényében zárójelbe kerül: a nacionalista SNS-szel és a populista, számos korrupciós botránnyal terhelt Smerrel való hidas koalíciókötés az eljelentéktelenedés szélére sodorhatja a vegyes pártot.

A feltételezhetően számos liberális irányultságú szlovák választóját Bugár Béla pártja már a Ficóval folytatandó tárgyalások bejelentésének hírére elveszítette, a magyar szavazók pedig nem fogadják el, hogy olyan pártra szavaztak, mely hajlandó koalícióra lépni azzal a nemzeti párttal, mely a ’90-es évektől több ciklus során is az állam ellenségeinek tekintette a magyarokat. Önmagában a Híd esetleges meggyengülése nem eredményezi majd a magyar választók „visszatalálását” az MKP-hoz, amit jól mutatnak a 2012-es és a 2016-os választási eredmények is. Az MKP-ban Berényi József elnök lemondását követően tisztújítás lesz, az új vezetésnek a párt politikáját is új alapokra kell helyeznie. A már megkezdett fiatalításnak, közösségépítésnek folytatódnia kell, intenzívebb együttműködést szükséges kialakítania a parlamenti ellenzék elfogadhatóbb pártjaival (SaS, OLANO–NOVA), hatékonyabban kell reagálnia nem csupán a felvidéki magyar közösséget érintő eseményekre, hanem az ország mindennapjait befolyásoló fejleményekre is.

Történelmi felelősség terhelheti most az MKP-t, és történelmi a lehetőség is: megfelelő, korszerű országos programmal, a politikából (és a Hídból) kiábrándultak sikeres megszólításával lehet remény a felvidéki magyarság politikai képviseletének megerősítésére. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a jövőbeli magyar–magyar együttműködés minél szélesebb körű legyen.

Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Budapest