Az etnikai viszonyok szociológiájának kezdetei (1.)

Ez egyáltalán nem véletlen, ugyanis a kor gondolkodói a társadalmak etnikai pluralizmusát és az ennek kapcsán felvetődő társadalmi problémákat ideiglenes és átmeneti jelenségnek minősítették, hisz a kulturálisan homogén emberiség kialakulását a modernizáció egyik elkerülhetetlen és hamarosan bekövetkező fejleményeként vetítették elő.

Modernizációs szemléletmód
A modernizációs szemléletmód a kulturális dinamika indusztrialista megközelítésében gyökerezik. Ezen elgondolásmód szerint a modernitásban a gazdasági logika alapvetően meghatározó fontosságú a társadalmi viszonyok alakulása szempontjából. Ez a logika a hatékonyságot és a termelékenység növelését tartja a legfőbb érdeknek és értéknek. Ez egyrészt kizárja az egyének nem érdemalapú (tehát az örökölt, etnikai vagy faji alapon történő) értékelését, másrészt meghatározóan hat az egyéni cselekvők racionalitására. Az egyének számára az etnikai közösségi hovatartozás alternatívájaként megjelenik az individuális teljesítmények elismerésén alapuló státusszerzést és identitást meghatározó kötődések lehetősége. Az etnicitás, az interetnikus folyamatok első számottevő elméleti és empirikus elemzései valamikor a 20. század legelejére tehetőek. Az elméleti hozzájárulásokat illetően megemlítendő Max Weber rövid, de azóta is megkerülhetetlen kiindulópontként, fejtegetése az etnicitásról. A huszadik század első éveiben W. E. B. DuBois (aki Max Weberrel is szakmai kapcsolatokat ápolt) átfogó empirikus anyag alapján elemezte a faji elkülönülés változatos társadalmi formáit. És a huszadik század első évtizedeiben a Chicagói Iskola keretében már megtörténik az első empirikusan megalapozott elméleti szintézis, amely az etnikailag plurális társadalmakon belül körvonalazódó társadalmi folyamatok átfogó magyarázatára, modellálására törekszik.

Az etnicitás a diszciplínák kereszttüzében
A kezdeti fellendülés nem maradt folytatás nélkül. Változatos elméleti megközelítésben, változó politikai célkitűzések által motiváltan az etnicitás, az interetnikus viszonyok számos társadalomtudományban jelentek meg fontos kutatási témaként. A diszciplináris „tulajdonjogokat” illetően, ma már teljesen értelmetlen felvetés, hogy az etnicitás, a kulturális pluralizmus inkább az etnográfia, etnológia, antropológia vagy a szociológia kiemelt témaköre, ugyanis mindenik diszciplína esetében egyformán lényeges kutatási témaként jelenik meg. Ugyanakkor a szociálpszichológia vagy a politikatudomány fogalmi és elméleti hozzájárulását mellőzve csonka képet kaphatunk az etnikai és faji viszonyok kapcsán egy évszázad alatt felhalmozódott tudásanyagról. Ugyanígy a történelemtudomány, mindenekelőtt a társadalomtörténet számos olyan leírással, elemzéssel szolgál, amely adott etnikai identitások történeti dinamikájára vagy adott interetnikus viszonyrendszer történeti beágyazódottságára irányítja a figyelmet. És egyre több diszciplína, mint például a közgazdaságtan vagy a társadalomföldrajz gazdagítja – mindenekelőtt új értelmezési szempontokkal – az etnicitás témakörben felhalmozódó tudást. Tehát manapság az etnicitás, az interetnikus viszonyok tanulmányozása óhatatlanul multidiszciplináris megközelítést feltételez.
Az etnicitás iránti tudományos érdeklődés, az etnicitás témakörének a kutatása nem fragmentálódik szét a különböző diszciplínák között, hanem – hozzávetőleg a huszadik század hatvanas–hetvenes éveitől kezdődően – jól elkülönült, saját arcéllel rendelkező autonóm kutatási mezőnyként működik. Ezt a tudományos intézményesülési folyamatot támasztja alá az is, hogy a Nemzetközi Szociológiai Társaság (International Sociological Association) 1967-ben létrehozza az etnikai, faji és kisebbségi viszonyokkal foglakozó szakosztályát.

Kisebbségkutatás az oktatásban
Az etnicitás nemcsak a kutatás, hanem az oktatás terén is egyre nagyobb teret nyert. A hetvenes évektől kezdve majdnem minden (legalábbis az angolszász nyelvterületen kiadott) bevezető jellegű szociológia-, antropológia-tankönyvben megjelenik egy etnicitás, faj vagy kisebbség témakörében írt fejezet is. Igaz, az oktatásban a diszciplína számos megnevezése használatos. Az angolszász szakmai körökben a leggyakrabban a faji és etnikai viszonyok szociológiája (sociology of race and ethnic relations) megnevezést használják, de az egyetemi oktatásban más tantárgynevekkel is találkozunk. Több szociológia szak tanrendjét átvizsgálva (olyanokról van szó, amelyekben az etnikumközi viszonyok tanulmányozása nem különül el hangsúlyosan szakirányként) nagyon gyakran találkozunk az interetnikus viszonyok szociológiája vagy a kisebbségszociológia megnevezésekkel. Ezeken kívül megemlíthetjük a multikulturalizmus vagy az interkulturalitás szociológiája, kisebbségkutatás, nemzeti és etnikai kisebbségek, etnoszociológia tantárgyelnevezéseket is.

Politikai beágyazottság
Az interetnikus viszonyokat jelentős mértékben meghatározza a politikum. Ez a politikai beágyazódottság legalább két irányban nyilvánulhat meg, a kutatásnak a politikum által meghirdetett stratégiai irányába történő felzárkózás (konvergencia), illetve a politikai folyamatok által generáltan.
Egyrészt történhet a kutatói, elemző perspektíváknak a politikummal való konvergenciája jegyében, vagyis a kutatói megközelítések összefonódhatnak a politikum által kezdeményezett, támogatott reformirányzatokkal, társadalomszervezési törekvésekkel. A Chicagói Iskola képviselői például a huszadik század elején az Egyesült Államokban domináns „olvasztótégely-politika” jegyében ennek a politikának a célkitűzéseit felvállalva végezték munkájukat. Ennek megfelelően az amerikai kultúra folyamatos kulturális szintézis eredménye, amelyet minden bevándorló kultúra gazdagít, színesít. Az olvasztótégely a politikai hitvallás jegyében minden bevándorló esetében az asszimilációt, és nem a származási kultúra fenntartását tartja kívánatosnak. A politika, így a szociológiai vizsgálatok is az asszimiláció folyamatára és sajátosságára fektették a hangsúlyt. Ezt az irányzatot felváltotta az etnikai kizárási mechanizmusok tanulmányozása, ez pedig egybecsengett a politikai irányzattal, amely a különböző etnikai és faji kisebbségek esélyegyenlőségének a növelését célozta meg. Az etnikai kizárási mechanizmusok, az előítéletesség kutatása azért fejlődhetett, mert a kormányzat határozottan fellépett az ilyen alapon történő hátrányos megkülönböztetések ellen.
Az interetnikus kutatások ugyanakkor politikailag beágyazottak abban az értelemben is, hogy bizonyos kutatási irányok éppen a politikai cselekvések nyomán jelennek meg. Ez azt jelenti, hogy az elemzések, kutatások tárgyát a politikum által kiváltott, felerősített folyamatok képezik. Példa erre a nacionalizmus vagy a posztkoloniális tanulmányok, amelyek az államok etnikai, kulturális pluralizmus kapcsán kialakított gyakorlatait, illetve ezek következményeit vizsgálják.

Az amerikai „olvasztótégely”
Az interetnikus viszonyok első, elméletileg kidolgozott és empirikusan megalapozott kutatási irányzata mindenekelőtt Robert Park nevéhez és a Chicagói Iskolához kapcsolódik. A vizsgálódások társadalmi kontextusát a 20. század eleji amerikai nagyvárosok sajátosan alakuló interetnikus folyamatai képezték. Ennek egyik kiemelkedő példája Chicago többnyelvű, és több, jobbára szegregáltan élő etnikai és faji közösségeiből összeálló városképe volt.
Habár az észak-amerikai kontinens két-három évszázad alatt eltérő anyanyelvű és etnikumú bevándorlók számára nyújtott új otthont, a 19. század végére ez a sokszínűség egy angolszász dominanciájú kulturális mintázattá olvadt össze. A huszadik század elejére az amerikai társadalom önmeghatározása számára centrálissá vált kulturális asszimilálóképessége, amit az olvasztótégely (melting pot), azóta szakfogalommá vált metaforájával fejeztek ki. A 19. század végi, 20. század eleji nagy bevándorlás és masszív amerikai urbanizáció kontextusában ez az asszimilációs, integrációs képesség kérdőjeleződött meg. A nagyon nagy számban érkező és a rohamosan növekedő nagyvárosokba letelepedő európai bevándorlók jelentős része ugyanis etnikai származási alapon, térben is szegregált nagyközönségekbe tömörült, így megtartotta és (legalábbis rövid távon) sikerrel termelte újra származási kultúrájának számos elemét. Az ennek betudhatóan kialakult mozaikszerű társadalomkép nagyban eltért az akkor domináns, kulturálisan viszonylag homogén amerikai társadalom domináns szimbolikus és hatalmi elitek által fenntartott vágyálmától. Ebben a kontextusban alapvető kérdésként merült fel: miként alakul a számottevően heterogén, és nem mindig konfliktusmentes társadalom jövője? Ezt megválaszolandó a Chicagói Iskola képviselői számos vizsgálódást végeztek.

A faji viszonyok ciklusa
Ebben a kontextusban fogalmazódik meg az etnikailag plurális társadalmak dinamikájára vonatkozó első átfogó jellegű elméleti tézis, ami a faji viszonyok ciklusa (race relations cycle) néven vált ismertté. Park szerint a komplex iparosodott társadalmak bevándorlói esetében az identitás-fenntartás valószínűsíthetően átmeneti, hisz a befogadó társadalmakba történő betagolódásnak több mozzanata van: kontaktus, verseny (nem kizárhatóan konfliktus), alkalmazkodás és (valószínűsíthetően) asszimiláció. Park végső soron elkerülhetetlennek (és hosszú távon megvalósíthatónak) tartja az akkori amerikai társadalom énképe számára oly fontos asszimilációt. Ez a megközelítés nem egyszerűen az akkori amerikai társadalomszemléletnek a pluralizmus kapcsán kialakított domináns viszonyulásának a tudományos megerősítéseként értelmezendő, hanem a korban általánosnak mondható, modernizációs (ún. indusztrialista) alapfeltevéseken nyugszik.
Az interetnikus viszonyok korai elemzői tehát az asszimilációt elsősorban a társadalom szervezésének logikájából következő megállíthatatlan folyamatként, és nem valamilyen politikai megfontolás alapján megfogalmazott kívánatos állapotként szemlélik. Amellett, hogy sokan (és az utóbbi időben egyre többen) vitatták a faji viszonyok ciklusát, ennek elméleti előfeltevései a későbbiekben termékenyítően hatottak az integráció, asszimiláció témakörében folytatott további vizsgálatokra. A továbbfejlesztések egyrészt a ciklus empirikus tanulmányozását, másrészt az elmélet árnyaltabb és operacionális leírását célozták meg, utóbbiak közül mindenképpen megemlítendő Milton Gordon operacionális modellje az asszimiláció különböző dimenzióiról.

Szerző: Horváth István egyetemi docens, a Nemzeti
Kisebbségkutató Intézet elnöke