Fotó: stirileprotv.ro
Az ország érdekeit szolgáló, a néppel alázattal bánó, a karitatív szerepeiket hangsúlyozó uralkodók többnyire népszerűek alattvalóik körében. Lényegesen szeretettebbek, mint általában a csúcspolitikusok, miniszterelnökök vagy államfők, pártelnökök és képviselők.
2017. december 16., 12:472017. december 16., 12:47
Megértük, hogy Ceaușescut hangszórókról tapsolta meg „szeretett népe”, Gyurcsány fémkordonos „ünnepi távbeszédeit” sem feledhetjük, miközben az egyesült Európából éppen kiválni készülő britek többsége nagy becsben tartja az immár hatvanhárom éve uralkodó II. Erzsébet királynőt. De a királyság megtartása nemcsak szimpátia kérdése, hanem az ország imidzsének is jót tesz.
Kiemelten Romániában, ahol az egyre nagyobb tiszteletnek örvendő, kétszeresen trónra ültetett egykori-mai I. Mihály király személyes tekintélye is hozzájárult ahhoz, hogy a királyság eszméje az utóbbi évtizedben egyre népszerűbbé váljon.
De vajon a széles alattvalói listán mi a véleménye az exkirályról az erdélyi magyarságnak? Siratjuk-e a nemzeti gyász napjaiban?
Bár ezirányú felmérések nem történtek, úgy gondolom, hogy a „magyar alattvalók” többsége vagy közömbös, vagy némi szimpátiával tekint I. Mihályra (én magam is), aki három évtizeddel többet élt, mint maga a változó földrajzi területeket magába ölelő, csupán 66 éven át tartó és négy uralkodóból álló román királyság. Mivel nagyon fiatalon került a trónra (először hatévesen, másodszor épphogy átlépve a felnőttkort), és megérte az aggkort, napjainkra az elvárhatónál ismertebbé és „hosszabbá” tette a román királyságot mind a hazai, mind a nemzetközi köztudatban. Az iránta megfogalmazott szimpátia a személyi adottságokon, a méltóságteljes tartáson és neveltetésen, az évtizedeken át általunk is meggyűlölt kommunista rendszer elleni kiálláson túl abból is eredhet, hogy az ezeréves Szent Korona eszméje király nélkül is közel áll a magyar lélekhez.
A fentiek alapján könnyebb „megbocsátani” neki azt, ami valamikor vérző seb volt a nemzet testén: az 1944. augusztus 23-ai átállást. Az előzőleg pogromoknak kitett zsidók, majd a szovjet Gulagba hurcolt másfél százezernyi román harcedzett férfi szomorú sorsán túl az újból alattvalói közé besorozott erdélyi magyarok máig tartó kisebbségi hányattatását.
Bizonyára ugyanez következett volna be más uralkodó esetén is. Hogy nemsokára az új világnak új szellemében a totalitárius diktatúrára készülődő kommunista vezetés mondja tollba a lemondólevelét. A tiszavirágéletű, a korábbi európai elvárásoknak megfelelő királyság megszűntét. És öt évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy az állampolgárságától megfosztott és száműzött király újra megkapja a román állampolgárságot.
És milliók életének a megkeserítésével – egészíteném ki. Tettéért magas amerikai és szovjet kitüntetéseket kapott, sőt – egy általam olvasott királyi kiadványra hivatkozva – béke-Nobel-díjra is felterjesztették. Nem kapta meg. Miközben a mi kisebbségi helyzetünk korántsem modellértékű abban a Romániában, amelynek földrajzi határai egybeesnek a román királyság megszűntekor véglegesítődött államhatárokkal. Egykori magyar alattvalói fiainak, unokáinak a jogaiért már nem szállt síkra. Jelképes hát, hogy születése napja (október 25.) egybeesik Erdély „felszabadításának” a napjával, míg halálának a napja (december 5.) a megalázó magyarországi népszavazás dátuma.
A gyász óráiban az erdélyi magyarság nevében mondom: Nyugodjék békében!
dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Az eddigi ismeretek szerint a kedden elhunyt egykori román uralkodó, I. Mihály király nem nyilvánult meg az országban élő magyar közösség ügyeiben, így túlzás kijelenteni, hogy a magyarok bármit is köszönhetnek neki – mondta el a Krónikának dr. Fodor János történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!