2011. szeptember 26., 08:292011. szeptember 26., 08:29
A második helyről induló csapattárs Mark Webber megtorpant, így Jenson Button (McLaren) és Fernando Alonso (Ferrari) is az ausztrál elé került, míg a Vettellel szemben náluk nagyobb ponthátrányban lévő Lewis Hamilton (McLaren) a negyedikről a nyolcadik helyre esett viszsza. A 10-ik körben Vettel már több mint tíz másodperces előnnyel vezetett Button előtt, aki szintén meglépett az egymással csatázó Alonso–Webber párostól.
Mögöttük egyszerre állt ki kerékcserére Felipe Massa (Ferrari) és Hamilton, utóbbi pedig gyorsan előzni akart, és hátulról beleszaladt a brazil autójába. Így mindkettőjüknek ismét vissza kellett térniük a boxba, sőt a brit egy áthajtásos büntetést is kapott. Ennek ellenére a 25. körben már utolérte a 12-ik helyig visszakapaszkodó Massát, és immár tiszta előzéssel indult a pontszerző helyekért folytatott harcba. Ahogy a szingapúri utcai versenyen eddig mindig, most sem múlt el a futam a biztonsági autó beküldése nélkül: a 61. körös verseny felénél Michael Schumacher (Mercedes) futott bele Sergio Perez Sauberjába, így elszállt Vettel 18, illetve Button további 20 másodperces előnye.
A baleset egyrészt a biztonsági autó kiállása utáni tumultusban Alonsót leelőző Webbernek, valamint az előtte autózókat utolérő Hamiltonnak jött jól. A brit további néhány előzéssel végül az ötödik helyre küszködte vissza magát, mögötte a kerékcserékkel jól taktikázó Paul di Resta (Force India) végzett. Az élen Button a hajrá kaotikus lekörözései ellenére sem tudta megfogni Vettelt, akinek így két hét múlva, Japánban, már a pontszerzés is elég a második vb-címhez.
Szingapúri Nagydíj, pontszerzők: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull-Renault), 2. Jenson Button (brit, McLaren-Mercedes), 3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull-Renault), 4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 5. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes), 6. Paul di Resta (brit, Force India-Mercedes), 7. Nico Rosberg (német, Mercedes), 8. Adrian Sutil (német, Force India-Mercedes), 9. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 10. Sergio Pérez (mexikói, Sauber-Ferrari). A pontverseny állása: 1. S. Vettel 309 pont, 2. J. Button 185, 3. F. Alonso 184, 4. M. Webber 182, 5. L. Hamilton 168, 6. F. Massa 84., 7. N. Rosberg 62, 8. Michael Schumacher (német, Mercedes) 52, 9. Nick Heidfeld (német, Renault) 34, 10. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 34, 11. Kobajasi Kamui (japán, Sauber-Ferrari) 27, 12. A. Sutil 22, 13. P di Resta 20, 14. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 16, 15. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 13, 16. S. Pérez 9, 17. Rubens Barrichello (brazil, Williams-Cosworth) 4, 18. Bruno Senna (brazil, Renault) 2, 19. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams-Cosworth) 1. Konstruktőrök: 1. Red Bull 491, 2. McLaren 353, 3. Ferrari 268, 4. Mercedes 114, 5. Renault 70, 6. Force India 42, 7. Sauber 36, 8. Toro Rosso 29, 9. Williams 5.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.