Fotó: Facebook/MaxVerstappen
A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat Spa-Francorchampsban, ezzel tovább növelte az előnyét az összetett élén.
2022. augusztus 28., 18:412022. augusztus 28., 18:41
A 24 éves holland pilóta úgy diadalmaskodott, hogy büntetés miatt a 14. helyről rajtolt. Verstappen az idén kilencedszer, pályafutása során pedig 29. alkalommal nyert F1-es futamot.
A dobogó alsó fokára az első rajtkockából induló Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője állhatott fel.
Verstappen összetettbeli legnagyobb riválisa, Charles Leclerc (Ferrari) ötödik lett, de röviddel a leintést követően öt másodperces időbüntetést kapott, így végül hatodikként zárt.
A rajtnál Pérez veszített sokat, az első kanyarban az ötödik helyig esett vissza a másodikról, de gyorsan vissza tudta venni a pozíciókat. Sainz a startnál magabiztosan megőrizte a vezetést, mögötte viszont Lewis Hamilton (Mercedes) és Fernando Alonso (Alpine) ütközött össze, melynek eredményeként a britek hétszeres világbajnokának autója annyira megsérült, hogy fel kellett adnia a futamot. Hamarosan a biztonsági autó is a pályára hajtott, miután Nicholas Latifi (Williams) a sóderágyba lökte Valtteri Bottast (Alfa Romeo).
A safety car két kör után útjára engedte a mezőnyt, a sorrend a dobogós helyeken Sainz, Pérez, George Russell (Mercedes) volt, miközben a 14. helyről startoló Verstappen ekkor már hatodikként száguldott. A 15. pozícióból induló Leclerc a biztonsági autós időszak alatt kényszerűségből a boxban járt, mert egy sisakrostély-fólia beakadt a jobb első féktárcsánál, ettől a szerelők megszabadították. A monacói versenyző ugyanakkor emiatt egészen a 17. helyig esett vissza.
Az élről Sainz hamarabb állt ki kerékcserére, mint Verstappen, aki megelőzte Pérezt és átvette a vezetést. Amikor a holland címvédő is friss abroncsokat kapott, akkor a második helyre tért vissza a pályára Sainztól négy és fél másodpercnyi távolságra. Két kör sem kellett hozzá, hogy Verstappen utolérje és simán megelőzze az élen álló spanyolt, ezzel átvette a vezetést, és tovább száguldott idei kilencedik futamgyőzelme felé. Pérez néhány körrel később szintén elment Sainz mellett, ezzel lehetőséget teremtve a kettős Red Bull-sikerre, miközben a versenynek ebben a szakaszában Leclerc már az ötödik helyen haladt.
Verstappen győzelmét senki és semmi nem veszélyeztette, második kerékcseréjénél a vb-címvédő gond nélkül állt vissza az élre, s végül simán diadalmaskodott. A holland versenyző immár 98 ponttal vezet Leclerc előtt, aki az összetettben visszaesett a harmadik pozícióba, mert Pérez átvette tőle a második helyet.
A vb a jövő hétvégén folytatódik Zandvoortban, a Holland Nagydíjjal.
Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
szóljon hozzá!