Vereséggel kezdett Kenny Dalglish, a Liverpool új vezetőedzője

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Nem sikerült jól a bemutatkozás a Liverpool régi-új edzője, Kenny Dalglish számára: csapata tegnap 1-0-ra alulmaradt a Manchester United vendégeként az FA-kupában, úgy, hogy Gerrardot a 32. percben kiállították.

Páva Adorján

2011. január 10., 09:552011. január 10., 09:55

Dalglish szombaton vette át az irányítást Roy Hodgsontól, akivel közös megegyezéssel szakított a Pool. Az 59 éves Dalglish – aki 1977-től 1990-ig 355-ször lépett pályára a Vörösöknél – megbízatása egyelőre az idény végéig szól.

A 102-szeres skót válogatott Dalglish az 1985-ös Heysel-tragédia után vette át először a Pool irányítását, 1990-ig játékos-edzőként dolgozott, majd 1990/1991-ben már csak a kispadra ült le. A hat idény során a csapat rendre első vagy második lett az élvonalban, három bajnoki címet és két FA-kupát begyűjtve. A Liverpool jelenleg a 12. helyen áll a Premier League-ben, mindössze négy pontnyi távolságra a kiesőzónától.

Serie A, 19. forduló:

Sampdoria–AS Roma 2-1,
AC Milan–Udinese 4-4,
Bari–Bologna 0-2,
Catania–Internazionale 1-2,
Cesena–Genoa 0-0,
Chievo–Palermo 0-0,
Fiorentina–Brescia 3-2,
Lazio–Lecce 1-2,
Parma–Cagliari 1-2.
A Napoli–Juventus mérkőzés lapzárta után ért véget.
Az élcsoport:
1. Milan 40 pont,
2. Lazio 34,
3. Napoli 33/18 mérkőzés,
4. Roma 32,
5. Juventus 31/18 (33-21),
6. Palermo 31 (32-22).

Primera División, 18. forduló:

Deportivo La Coruna–FC Barcelona 0-4,
Real Sociedad–Sevilla 2-3,
Málaga–Athletic Bilbao 1-1.
A többi mérkőzés lapzárta után ért véget, illetve ma esedékes.

Az FA-kupa hétvégi fordulójában más élvonalbeli csapatok is búcsúztak: a West Bromwich Albion, a Blackpool és a Sunderland mellett a Newcastle United is kiesett, mégpedig a negyedosztályos Stevenage otthonában elszenvedett 3-1-es vereség miatt. Az Arsenal az utolsó pillanatokban egyenlített ki (1-1) a másodosztályos Leeds ellenében, így ismétlés következik. Az Ágyúsok edzője közben rangos elismerést kapott: Arséne Wenger lett az évtized legjobb edzője a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.

A 61 éves francia tréner annak ellenére végzett az élen, hogy az elmúlt tíz esztendőben egyetlen egyszer sem tudott első lenni a listán, ugyanakkor az évenkénti szavazáskor minden alkalommal a legjobbak között jegyezték. A második helyen a Manchester Unitedet irányító és a francia mesterrel évek óta rivalizáló Sir Alex Ferguson végzett, míg a harmadik a Real Madrid portugál trénere, José Mourinho lett.

Franciaországban szintén kupafordulót tartottak. Bölöni László, a Lens erdélyi edzője első tétmeccsén 5-1-re alulmaradt a PSG otthonában, így csapata kiesett. Olaszországban a bajnoki küzdelmekre irányult a figyelem. A magyar válogatott Koman Vladimirt végig a soraiban tudó Sampdoria fordítani tudott a vendég AS Roma ellen (2-1), úgy, hogy Julio Sergio kapus büntetőt is érő piros lapos szabálytalansága után kiegyenlített, majd megszerezte a győztes találatot is.

A hajrában a genovaiak két játékosát kiállították, így végül emberhátrányban fejezték be az összecsapást. Spanyolországban folytatta menetelését a Barcelona: a katalánok idegenben 4-0-ra verték a Deportivo La Corunát, a gólokat Villa, Messi, Iniesta és Pedro szerezte.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben