Eldőlt, hogy a jégkorong-Mol Liga 2016/17-es idényében a csapatok két teljes oda-vissza kört játszanak az alapszakaszban – számolt be a Jégkorongblog.hu internetes portál.
2016. július 24., 16:412016. július 24., 16:41
A 11 csapat mindenike 40-40 mérkőzést játszik az alapszakaszban; idén nem lesz középszakasz, a 40 forduló után csak az első nyolc helyezett folytatja a versengést. Az alapszakasz után az egyenes kieséses rájátszás következik negyeddöntővel, elődöntővel, majd a fináléval. A rájátszás minden körében az egyik fél negyedik győzelméig tartanak a párharcok. Ez azt jelenti, hogy legalább 52, legfeljebb 61 meccset játszanak a döntőbe jutó Mol Liga-csapatok. A Magyar Jégkorongszövetség hamarosan nyilvánosságra hozza a menetrendet; a tervek szerint az új idény első Mol Liga-meccsét szeptember 9-én játsszák majd.
Egyébként úgy tűnik, idén nem lesz átfedés a román felnőtt jégkorong-bajnokság és a közös magyar–román pontvadászat mérkőzései között: a romániai csapatok Mol Liga-meccsei a román bajnokságba is beszámítanak. Erről a Román Jégkorongszövetség vezetőtestülete, a szövetségi büró döntött Bukarestben. Cseke Szilárdtól, a Csíkszeredai Sportklub aligazgatójától, a szövetségi büró tagjától megtudtuk, hogy a román hokibajnokság alapszakasza szeptember 15-e után kezdődik, a menetrendet később készítik el.
A tervek szerint az alapszakaszban minden csapat 30-30 meccset játszik majd, a Csíkszeredai Sportklub, a Brassói Corona és a Galaci Dunărea egymás elleni Mol Liga-meccsei a román bajnokságba is beszámítanak. Ezeket a találkozókat a romániai idegenlégiós szabályok szerint bonyolítják le, 5 idegenlégióssal és román állampolgárságú kapussal. A Bukaresti Steaua és a Bukaresti Sportul Studențesc kérte, hogy az első három fordulóban idegenben lépjen pályára, bízva abban, hogy novemberig elkészül az új bukaresti műjégpálya.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!