Vb-selejtezők: sportszerű szurkolásra kéri a drukkereket a Magyar Labdarúgó-szövetség

Vb-selejtezők: sportszerű szurkolásra kéri a drukkereket a Magyar Labdarúgó-szövetség

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A kirekesztő és gyűlöletkeltő rigmusok nélkülözését és a válogatott sportszerű bíztatását kéri a Magyar Labdarúgó-szövetség azoktól a szurkolóktól, akik kilátogatnak majd csütörtökön a Puskás Arénába, az Anglia elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésre.

MTI

2021. augusztus 31., 13:152021. augusztus 31., 13:15

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az M4 Sport Sporthíradóban kedden elmondta, több mint 60 ezer hazai drukker lesz jelen az Európa-bajnoki ezüstérmes, valamint a jövő szerdai Andorra elleni meccsen, mert a jegyértékesítés elindítását követően egy-két nap alatt elfogyott az összes belépő.

Idézet
„Jelen lesznek azok az ellenőrök, akik figyelik majd a szurkolók viselkedését, ezért kérte már Marco Rossi szövetségi kapitány is néhány nappal ezelőtt arra a drukkereket, hogy kizárólag sportszerű módon bíztassák a válogatottat”

– nyilatkozta Sipos Jenő, hozzátéve, hogy a rasszista, kirekesztő, gyűlöletkeltő rigmusokat, vagy az ilyen feliratokat tartalmazó molinók kifüggesztését kerüljék el a szurkolók, mert rájuk a későbbiekben is nagy szüksége lesz a nemzeti csapatnak.

„A magyar drukkerek már sokszor bizonyították, hogy tizenkettedik játékosként tudják segíteni a válogatottat, ezért fontos, hogy minden találkozón jelen lehessenek. Azonban ha az ellenőrök nem találnak mindent rendben, akkor jöhetnek szankciók, akár zárt kapus mérkőzések megrendezésére is kötelezhetnek minket” – hangsúlyozta az MLSZ szóvivője.

Kiemelte, a nyári Európa-bajnokságon „talán a budapesti meccseken volt a legjobb hangulat”, szeretnék, ha ez a világbajnoki selejtezőkön is hasonló lenne.

Sipos Jenő felhívta a figyelmet arra, hogy a kapukat három órával a kezdő sípszó előtt, 17.45 órakor már kinyitják, egyben azt javasolta az angolok elleni mérkőzésre érkezőknek, tervezzék meg előre az estéjüket, mert a Puskás Aréna környékén nagyon korlátozottan lesz csak lehetőség a parkolásra.

Idézet
„A stadionba csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni, miután az MLSZ követi a nemzetközi és az európai szövetség vírushelyzetre vonatkozó előírásait, valamint a magyar hatóságok útmutatásait.

A nézőknek személyazonosító okmányra is szükségük lesz a belépéshez, javaslom, ezt készítsék elő, hogy ne kelljen a kapunál még keresgélni az iratokat” – mondta a szóvivő, aki jelezte, táskát és egyéb csomagokat lehetőleg senki ne hozzon magával a mérkőzésre.

Sipos Jenő azt is elmondta, a rendőrség 17.30 órától lezárja a Puskás Aréna környékét, a szurkolóknak pedig azt javasolja az MLSZ, hogy inkább tömegközlekedéssel próbálják megközelíteni a létesítményt.

Idézet
„A magyar válogatott elszántan készül, hiszen eljutott már arra a szintre, hogy bármelyik csapatnak méltó ellenfele legyen. Az angolok elleni meccs nagyon nehéz lesz, mert Európa második legjobb együttesével játszunk, de bízunk abban, hogy a szurkolók támogatásával sikerül egy jó eredményt elérnünk”

– mondta az MLSZ szóvivője.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a csütörtöki találkozó után Albániába utazik, ahol vasárnap lép majd pályára, jövő szerdán pedig Andorrát fogadja.

korábban írtuk

Szoboszlai visszatér az angolok ellen: kihirdette keretét Marco Rossi a vb-selejtezőkre
Szoboszlai visszatér az angolok ellen: kihirdette keretét Marco Rossi a vb-selejtezőkre

Tamás Márk és Sallói Dániel is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a szeptember elején sorra kerülő három világbajnoki selejtezőre készül.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 08., péntek

Négy másik ország mellett Románia is otthont ad a 2026-os női kézilabda Eb meccseinek, erdélyi és partiumi helyszín is lesz

Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Törökország szervezheti meg a 2026-os női kézilabda Európa-bajnokságot – tájékoztatott pénteken az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) döntéséről a román szakszövetség.

Négy másik ország mellett Románia is otthont ad a 2026-os női kézilabda Eb meccseinek, erdélyi és partiumi helyszín is lesz
2024. március 08., péntek

Elfogadta a felajánlott szabadkártyát, két hét múlva újra játszik Simona Halep

Simona Halep kétszeres Grand Slam-győztes román teniszező megerősítette csütörtök este, hogy részt vesz a két hét múlva kezdődő WTA-1000-es besorolású miami tornán.

Elfogadta a felajánlott szabadkártyát, két hét múlva újra játszik Simona Halep
2024. március 05., kedd

Nekifogtak az első új stadion építésének Temesváron, Váradon még csak „helyzetbe kerültek”

„Ezen a napon igazából újjászületik a teljes temesvári labdarúgás” – közölte Dominic Fritz polgármester, miközben maga is ásót ragadott, hogy jelképesen megnyissa az új stadion építőtelepét. Nagyváradon is előrelépés történt az új aréna ügyében.

Nekifogtak az első új stadion építésének Temesváron, Váradon még csak „helyzetbe kerültek”
2024. március 05., kedd

Nagy fordítás: kilenc hónapra csökkentették Simona Halep eltiltását

Négy évről kilenc hónapra csökkentette Simona Halep versenyzési engedélyének doppingvétség miatt elrendelt felfüggesztését a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

Nagy fordítás: kilenc hónapra csökkentették Simona Halep eltiltását
2024. március 05., kedd

Erdélyi sportsikerek a jubileumi Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem versenyzői, a marosvásárhelyi Tragumúrák csapata, valamint a Nagyváradi Egyetem képviselői is díjnyertesen tértek haza a múlt héten szervezett 15. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájáról (KEK).

Erdélyi sportsikerek a jubileumi Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján
2024. március 02., szombat

Red Bull-fölénnyel indult a Forma–1-es világbajnokság a Közel-Keleten

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott szombaton a Forma–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjon, Szahírban.

Red Bull-fölénnyel indult a Forma–1-es világbajnokság a Közel-Keleten
2024. február 28., szerda

Megszólalt Milák Kristóf: a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker része lehet

A versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker egyik része lehet – jelentette ki Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, aki hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elöl.

Megszólalt Milák Kristóf: a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker része lehet
2024. február 28., szerda

A Bahreini Nagydíj szabadedzéseivel elrajtol a rekord hosszú 75. Forma-1-es szezon

A Forma-1-es Bahreini Nagydíj csütörtöki szabadedzéseivel hivatalosan is elrajtol a világbajnoki sorozat 75. szezonja, melynek első két futamát a megszokottaktól eltérően szombaton rendezik majd.

A Bahreini Nagydíj szabadedzéseivel elrajtol a rekord hosszú 75. Forma-1-es szezon
2024. február 26., hétfő

Az erdélyiek is láthatják a televízióban a magyar kézilabda-válogatottak olimpiai selejtezőit

Hosszas tárgyalássorozat után az MTVA szerezte meg a férfi és a női kézilabda-válogatott olimpiai selejtezőtornájának közvetítési jogait.

Az erdélyiek is láthatják a televízióban a magyar kézilabda-válogatottak olimpiai selejtezőit
2024. február 22., csütörtök

Asztalitenisz: kikaptak a vb-negyeddöntőben a már olimpiai kvótás Szőcs Bernadették

Románia női asztalitenisz-válogatottja csütörtökön 3-0-s vereséget szenvedett Japán csapatától a dél-koreai Puszanban zajló világbajnokság negyeddöntőjében.

Asztalitenisz: kikaptak a vb-negyeddöntőben a már olimpiai kvótás Szőcs Bernadették
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM