Vásárhelyi bravúr a Fellegvárban

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Továbbra sem talál magára a bajnokságban a címvédő: a Marosvásárhelyi FCM tegnap a hajrában fordított a Kolozsvári CFR otthonában. Megnyerte viszont edzői pályafutása első mérkőzését Cosmin Contra, a Temesvár FC új szakvezetője, aki a szerb szövetségi kapitánnyá kinevezett Vladimir Petrovics örökébe lépett a bánsági együttesnél.

Boros Miklós

2010. szeptember 20., 10:092010. szeptember 20., 10:09

A 35 éves tréner azonban egyelőre játékoskarrierjét sem adja fel: az I. liga 8. fordulójában pályára is lépett a Sportul Studenţesc elleni mérkőzés hajrájában. A temesváriak vert helyzetből, a védő Scutaru két fejesgóljával fordítottak csupán az újonc ellen, így továbbra is ők a mezőny egyetlen veretlen csapata. „Szervezetten játszottunk egy kizárólag a védekezéssel törődő csapat ellen. Dicséret illeti a fiúkat, mert a korai gól után sem vesztették el a fejüket” – nyilatkozta a meccs után Marian Iancu, a temesvári klub tulajdonosa.

A forduló nyitányán megszakadt a Kolozsvári U győzelmi sorozata, az újonc négy siker után kapott ki Nagyszebenben a Gaz Metantól. A nyíltsisakos találkozón mindkét csapatnak sok helyzete volt, de a medgyesiek többet használtak ki közülük. „Egy olyan csapatot győztünk le, amely közvetlen vetélytársunk a táblázaton, egy minél jobb helyezésért folyó harcban. Fontos meccset nyertünk, mert az előző két forduló sikertelensége kissé már frusztrált minket” – mondta Cristian Pustai, a hazaiak edzője.

„Megérdemelt a Gaz Metan sikere, bár kétgólos hátrányban is sikerült nyomást gyakorolnunk rájuk. Néhány játékosomra alighanem túl nagy terhet rakott a táblázaton elfoglalt helyünk” – vélte Marian Pană, az U edzője.

Mindkét csapatot sikerült magára haragítania Teo Crăciunescu játékvezetőnek a Craiova–Rapid összecsapáson, a vendégek Herea kiállítását, a hazaiak a fővárosiak büntetőjének megítélését tartották jogtalannak. Kiesési rangadót nyert a Victoria Brăneşti, míg Galac a 37. perctől emberhátrányban játszva (Iorga kapott piros lapot) iskolázta le a második félidőben Urziceni-t, és átmenetileg a tabella élére ugrott.



Liga 1, 8. forduló:

Medgyesi Gaz Metan–Kolozsvári U 3-1 (Eric 41., Muntean 68., Kubala 90+3., illetve Cvirik 75.),
Victoria Brăneşti–Pandurii Tg. Jiu 2-0 (Marincău 52., Simion 53.),
Universitatea Craiova–Rapid 1-1 (Wobay 54., ill. M. Constantin 61. – 11-esből),
Galaci Oţelul–Unirea Urziceni 4-1 (Viglianti 6., 70., Giurgiu 59., 90+1., ill. Todoran 26. – 11-esből),
Temesvár FC–Sportul Studenţesc 2-1 (Scutaru 30., 72., ill. Patriche 17.),
Kolozsvári CFR–Marosvásárhelyi FCM 1-2 (E. Dică 61., ill. L. Munteanu 83., Stere 85.).
A Dinamo–FC Vaslui mérkőzés lapzárta után ért véget, a Besztercei Gloria–Brassói FC (18.00, GSP Tv) és a Steaua–Astra Ploieşti (20.30, Digi Sport) találkozókat pedig ma rendezik.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben