Fotó: Rompres
A bajorok kétszer egyenlítettekMilánóban, mindkétszer Van Buyten révén– a hosszabbítás utolsó percében a Kakááltal értékesített büntető utántaláltak be. „A Milan az első félidőben jobb voltnálunk, viszont a második félidő másodikfelében már szenzációsan játszottunk.Megérdemeltük a döntetlent, mert az utolsópillanatig harcoltunk” – mondta az összecsapástkövetően Ottmar Hitzfeld, a Bayern vezetőedzője. Másképpenvélekedett Carlo Ancelotti, a hazaiak trénere: „A maiprodukciónk győzelmet ért, és ha Münchenbenis hasonlóan játszanak a fiúk, akkortovábbjuthatunk”.
A Liverpool sikeresebben zártaeindhoveni szereplését: 3-0-ra nyert a PSV otthonában,gyakorlatilag eldöntve a párharcot a jövő hetivisszavágó előtt „Egy másik bolygónkellett volna születnem ahhoz, hogy meggyőzhessem ajátékosaimat: még bejuthatunk a négy közé” – nyilatkozta Ronald Koeman, a PSV trénere.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő,első mérkőzések: AC Milan–Bayern München 2-2(Pirlo 40., Kaká 84. – 11-esbol, ill. van Buyten 78., 93),PSV Eindhoven–FC Liverpool 0-3 (Gerrard 27., Riise 49., Crouch63.).
Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.