Új győztese lesz az UEFA-kupának

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Története legnagyobb sikere előtt áll a Middlesbrough és a Sevilla Két olyan csapat méri össze erejét a ma esti, eindhoveni UEFA-kupa-döntőben, melyek történetük során még sohasem jutottak el a második számú európai kupasorozat fináléjáig.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. május 10., 00:002006. május 10., 00:00

Labdarúgás
Az elődöntőben a Steauát búcsúztató Middlesbrough kevés nemzetközi tapasztalattal bír, míg a Sevilla legjobb eredménye egy ötven évvel ezelőtti BEK-negyeddöntőbe jutás. Eddig egyetlen alkalommal, 2001-ben rendeztek angol–spanyol finálét: az FC Liverpool emlékezetes meccsen, hosszabbítás után győzte le 5-4-re a Deportivo Alavést.
„Nincs esélyese a döntőnek, egyforma játékerőt képviselünk, lehetetlen megmondani, ki nyer” – mondta Jose Mario del Nido, a sevillai klub elnöke. Az FC Sevilla jelenleg 5. a Primera Divisiónban, és még harcban van a Bajnokok Ligája-selejtezőkört jelentő negyedik pozícióért. A spanyol gárdát 40 különgépen 12 ezer szurkoló kíséri el Hollandiába, Sevillában több tízezren követhetik nyomon óriáskivetítőkön a mérkőzést. Juande Ramos vezetőedző az alapcsapatból a védő Pablo Ruizra nem számíthat, ezenkívül kérdéses Frederic Kanouté és Ivica Dragulovics szereplése, akik felépültek sérülésükből, ám hetek óta nem játszottak.
A bajnokságban a 14. helyen végzett Middlesbrough edzőjét is búcsúztatja az eindhoveni mérkőzésen: Steve McClaren a szezon végén elhagyja a klubot, a világbajnokságot követően az angol válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik tovább. „Szeretnénk egy UEFA-kupa-győzelemmel megköszönni Steve munkáját” – nyilatkozta Gareth Southgate, a gárda egyik legrutinosabb játékosa. A szigetországi drukkerek elsősorban az olasz Massimo Maccaronéban bíznak, aki kulcsfontosságú gólokat szerzett, legutóbb a Steaua elleni visszavágón. „Nagyon várom már a döntőt, életre szóló élmény lesz, főleg, ha nyerünk, és ismét betalálok” – jelentette ki az olasz csatár. UEFA-kupa, döntő: FC Sevilla– Middlesbrough (RTV 1, 21.45).


Út a döntőig
Middlesbrough
1. forduló: 2-0 és 0-0 a Xanthival
Csoportkör: 1-0 a Grasshoppersszel;
3-0 a Dnyepro
Dnyepropetrovszkkal;
0-0 az AZ Alkmaarral;
2-0 a Litex Loveccsel
Tizenhatoddöntő: 2-1 és 0-1
a Vfb Stuttgarttal
Nyolcaddöntő: 1-0 és 1-2 az AS Romával
Negyeddöntő: 0-2 és 4-1 az FC Basellel
Elődöntő: 0-1 és 4-2 a Steauával.
FC Sevilla
1. forduló: 0-0 és 2-0 a Mainzcal
Csoportkör: 3-0 a Besiktassal
1-2 a Szentpétervári Zenittel
3-1 a Guimaraessel
1-1 a Bolton Wanderersszel
Tizenhatoddöntő: 1-0 és 2-0
a Lokomotiv Moszkvával
Nyolcaddöntő: 0-1 és 2-0 a Lille-lel
Negyeddöntő: 4-1 és 1-1
a Szentpétervári Zenittel
Elődöntő: 0-0 és 1-0 a Schalke 04-gyel.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában