2011. október 07., 10:142011. október 07., 10:14
A 29 éves, 207 centi magas játékos a ruandai szövetségtől kapott állásajánlatot elfogadva döntött a visszavonulás mellett, az afrikai országban – amelynek válogatottjában két kontinensbajnokságon is szerepelt – lesz utánpótlás-fejlesztési igazgató. „A feleségemmel egy év múlva úgyis vissza akartunk térni az Egyesült Államokba, úgyhogy ez egy új élet kezdete számunkra. A ruandai programot már egy éve tervezem, de csak most lett meg rá a pénz. Elsősorban az edzőképzéssel akarok foglalkozni, mert ott a gyerekek többsége sokszor 18 éves koráig tréner nélkül kosarazik” – nyilatkozta a jövőjéről Thomson, aki másfél évet játszott az U-Mobitelco színeiben.
Az amerikai center a libanoni Champville-től érkezett Kolozsvárra, de játszott már a Szászmedgyesi Gaz Metannál, a Debreceni Vadkakasoknál és a francia Pau Ortheznél is. Mircea Cristescu, a kolozsvári klub ügyvezető elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy nem tudták meggyőzni Thomsont, hogy legalább a nemzetközi kupaszerepléssel megspékelt őszi idényben maradjon még a csapatnál, ugyanakkor megérti a kosaras döntését. „Rob kiváló csapatember, aki a védelemben mindent megtett értünk. Miatta egyedi lesz a Temesvár elleni meccs, érte még inkább akarjuk a győzelmet” – mondta Cristescu.
Az elnök ugyanakkor cáfolta, hogy a Nokia cég romániai kivonulása miatt a klubnak anyagi gondjai támadtak volna, mondván, hogy a két fél közötti szponzori szerződés továbbra is érvényben van.
„Ezenkívül még sok támogatónk van, senki se aggódjon a költségvetésünk miatt” – tette hozzá Cristescu. Thomson helyére várhatóan a héten a csapatnál próbajátékon szereplő Vladimir Mijovicsot igazolja le a klub, a 27 éves, 207 centi magas szerb center az előző idényben a bolgár Rilszki Szportiszt játékosa volt. A Partizan Belgrádnál nevelkedett játékos korábban játszott a bolgár Lukoil Akademik Szófia, a ciprusi Akhilleasz Kajmakliu, AEL Limassol és Omonia Nicosia, valamint hazájában a Szloga Kraljevo színeiben.
A héten egyébként a kolozsváriak második ellenfelüket is megtudták az Eurochallenge Kupa csoportkörében: a belga Antwerp Giants mellett az Eurokupából kiesett francia Elan Chalon (78:73 és 69:84 a horvát Cedevita ellen) érkezett az E csoportba, és játszik az U-Mobitelco ellen a november 8-i nyitófordulóban. A negyedik csapat a selejtezőkből érkezik, a Szpartak Primorje Vlagyivosztok és Jeniszej Krasznojarszk orosz párharcának első meccsét előbbi csapat nyerte 75:58-ra, a visszavágót kedden rendezik.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.