Fotó: Manases Sándor
2010. december 10., 10:252010. december 10., 10:25
Bár a szerzett pontokat tekintve a kolozsvári vasutascsapat ugyanúgy teljesített, mint 2008-as bemutatkozásakor – amikor Rómában nyert és otthon döntetlent játszott a Chelsea-vel –, az idei szereplés a rómaiak ellen szerzett pont ellenére sokkal lehangolóbb hangulatban ért véget, mint két évvel ezelőtt.
A már csak a vendégek számára fontos találkozóra csupán 12 ezer néző volt kíváncsi, ami durván fél házat jelent. És hamar kiderült, hogy a Gépész utcai stadionba kilátogatott drukkereknek igencsak fogytán van a türelmük: Borriello vezető gólja után egyre csak erősödő bosszúságukat a teljes őszi futballidény során megszámlálhatatlan helyzetet elpuskázó Traorén töltötték ki, akinek labdaérintéseire füttykoncerttel reagáltak.
E csoport:Kolozsvári CFR–AS Roma 1-1 A csoport végeredménye: F csoport:Olympique Marseille–Chelsea 1-0 (Brandao 81.), A csoport végeredménye: G csoport:AC Milan–Ajax Amszterdam 0-2 A csoport végeredménye: H csoport:Arsenal–Partizan Belgrád 3-1 A csoport végeredménye: A BL nyolcaddöntőjébe jutott csapatok,Csoportelsők: Csoportmásodikok: |
Az amúgy sok helyzetet hozó, nyílt sisakos csata utolsó perceiben aztán eljött Traoré ideje is: az elefántcsontparti csatár Culio beadása nyomán fejjel kiegyenlített, majd a saját szurkolótáborához futott, amelynek obszcén kézmozdulatokkal „hálálta meg a bizalmat”, az egyértelmű jelekből pedig bőven kijutott a többi lelátón ülő nézőnek is.
„Nagyon szerettem volna gólt szerezni és a nézőknek ajánlani a találatot, azonban nagyon nehéz volt úgy játszanom, hogy egyfolytában kifütyültek. Az embereknek nincs türelmük velem szemben, ám ez valahol ösztönöz is. Tudom, hogy nem szép, amit tettem, de még tapasztalatlan vagyok. Örülök, hogy végül sikerült gólt lőnöm, így már nem számít, hogy kifütyültek, túltettem magam rajta” – nyilatkozta a 20 éves csatár, aki – bár csütörtökön bocsánatot kért a klub honlapján közzétett közleményében – gesztusaival megerősítette azt a feltételezést, miszerint napjai meg vannak számlálva Kolozsváron.
Alin Minteuan jelezte, Traoré büntetésre számíthat mutogatásai miatt, ám inkább a közönséget vonta felelősségre. „A szurkolóknak a játékos mellett kell állniuk, ha az nehéz periódusban van, nem szabad kifütyülniük. Meg kell bocsátani Traorénak, mert ő is a CFR játékosa. Remélem, a drukkerek megértik ezt, hiszen Traoré még nagyon fiatal” – fogalmazott a kolozsváriak trénere. Minteuan a játékra kitérve jó dolognak nevezte, hogy nem kaptak ki, ám sajnálta, hogy nem jött össze a győzelem, amely a helyzetek alapján megérdemelt lett volna.
„A tavaszi európai szereplés csak álom a román csapatok számára, nem tudom, kinek sikerülhet megismételni az Urziceni teljesítményét” – vonta le a végkövetkeztetést Minteuan, a 2009-es bajnok tavalyi BL-szereplésére utalva, amikor is az Urziceni 8 pontot gyűjtve csoportharmadik lett, idén tavasszal pedig az Európa Ligában folytathatta.
Most a Bázel lett a harmadik a CFR csoportjában. A svájciaknak még volt esélyük a második hely megszerzésére, ám ehhez nyerniük kellett volna a Bayern München vendégeként, illetve a Romának ki kellett volna kapnia Kolozsváron. Egyik feltétel sem teljesült – a bázelieket 3-0-ra legyőzték a bajorok –, így a BL nyolcaddöntőjébe a csoportelső Bayern mellett az AS Roma jutott, míg a svájciak az Európa Ligában folytatják. A többi csoportban sem történt meglepetés.
A H csoportban az Arsenal és a Sahtar hazai győzelmével bebiztosította a továbbjutást – utóbbi csoportelsőként –, a Braga harmadikként zárt. A G jelű kvartettben a már biztos nyolcaddöntős Milan hazai pályán vereséget szenvedett a harmadik helyért harcoló Ajaxtól, míg a csoportelső Real 4-0-ra kiütötte az Auxerre-t. Az F csoportban az MSK Zsolna és a Szpartak Moszkva tét nélküli találkozója rendbontás miatt félbeszakadt, és csak 20 perc késéssel folytatódott, végül a vendégek nyerték meg a mérkőzést.
A másik meccsen a Marseille legyőzte a Chelsea-t, ám ez az eredmény sem befolyásolta a helyezéseket. A nyolcaddöntő párosításainak sorsolását december 17-én rendezik. A csoportelsők csoportmásodikokkal kerülnek szembe, azonos kvartettből, illetve országból érkezett csapatokat nem sorsolnak össze.
A legjobb góllövők:
Samuel Eto’o (Inter, 7 gól),
Lionel Messi (Barcelona, 6),
Mario Gomez (Bayern, 6),
Roberto Soldado (Valencia, 5),
Nicolas Anelka (Chelsea, 5).
A legtöbb gólpassz:
Carlos Martins (Benfica, 5),
Aaron Lennon (Tottenham, 4),
Juan Culio (CFR, 4).
A legtöbb kapura lövés:
Cristiano Ronaldo (Real, 15),
Messi (13),
Eto’o (12).
A legtöbbször lesen megállított játékos:
Lacina Traoré (CFR, 13),
Kenny Miller (Rangers, 13),
Alexander Frei (Bázel, 12).
Elszenvedett szabálytalanságok:
Steven Naismith (Rangers, 24),
Luis Suárez (Ajax, 22),
Mathieu Valbuena (Marseille, 20).
Elkövetett szabálytalanságok:
Marc Janko (Twente, 23),
Dame N’Doye (Koppenhága, 20),
Marco Streller (Bázel, 16),
Ibrahimovic (16),
Jesper Grönkjaer (Koppenhága, 16).
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.