Fotó: Kristó Róbert
Levelet hozott a posta: a Nemzetközi Biatlonszövetség (IBU) Tófalvi Évának és a Román Síszövetségnek címzett hosszú, hétoldalas levelében kitér Tófalvi Éva doppingesetére; a csíkszeredai sportoló három hétig, márciusban volt eltiltva.
2016. szeptember 09., 22:532016. szeptember 09., 22:53
Tófalvi Éva sílövőtől 2016. március 8-án mintát vettek az IBU ellenőrei, és szervezetében meldoniumnyomokat találtak. A meldonium 2016. január 1-jétől szerepel a doppinglistán. Tófalvi az eset kapcsán még akkor közleményben elismerte, hogy 2015. december 31. előtt – orvosi javaslatra – szedett a szívgyógyszerből.
Az IBU levelében leírtak szerint Tófalvi Évát végül három hétre, 2016. március 8. és 29. között, a kivizsgálás időszakára tiltották el, mert szervezetében minimális volt a meldonium. Közölték, hogy csak az ebben az időszakban elért eredményeit törölték volna.
Tófalvi március 8. után nem vett részt egyetlen versenyen, illetve a Román Síszövetség által szervezett edzőtárborban sem. Mivel az IBU hivatalnokai csak most, szeptemberben közölték hivatalosan a döntést – Tófalvi lemaradt a nyári felkészítőről, a nyári versenyekről.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!