Szombaton megnyílik a Kolozsvár Aréna: Traian Băsescut és Emil Bocot is várják

•  Fotó: Manases Sándor

Fotó: Manases Sándor

Száz év és két héttel a kolozsvári sétatéri stadion első ünnepélyes avatása után nyitja meg szombaton kapuit Erdély legmodernebb arénája, ugyanott, ahol 1911. szeptember 16-án és 17-én az első atlétikai versenyeket és labdarúgó-mérkőzést rendezték a kincses város első igazi sportpályáján. A Kolozsvár Aréna két év alatt épült meg, 35 millió euróból, az egykori Ion Moina-stadion helyén.

Boros Miklós

2011. szeptember 30., 08:472011. szeptember 30., 08:47

Somodi olimpiai ezüstérme kellett az első stadion megépítéséhez

Amint Kilyéni András kolozsvári sporttörténész írja a A kolozsvári sporttelep felépítésének története című tanulmányában, egy modern kolozsvári sporttelep gondolata már az 1900-as évek elejétől foglalkoztatta a kolozsvári sportvezetőket. Akkor mindenki egyetértett abban, hogy „szükség van egy olyan sportlétesítményre, amely megfelel az európai sportélet magas nívójának és szabályrendszerének, ahol országos, de akár nemzetközi versenyeket is lehet rendezni. A kolozsvári sportegyletek viszont elsősorban a saját érdekeiket követték: a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) atlétikapályát szeretett volna, a labdarúgók saját pályájukat követelték, a céllövők a Lövölde felújításáért harcoltak, a tenisz kedvelői pedig újabb teniszpályák kialakítását kérték. Hiányzott az összhang az egyletek és sportvezetőik között, ezt a városvezetés kihasználta arra, hogy az anyagi befektetést késleltesse.”
A végső löketet dr. Somodi István kolozsvári atléta az 1908-as stockholmi olimpián magasugrásban szerzett ezüstérme adta meg, ekkor jelölte ki a városi tanács a Sétatér melletti helyszínt, amelyre Kovács Gyula városi mérnök tervezte és építette meg korának egyik legmodernebb sportlétesítményét a Ferencvárosi Torna Club budapesti pályájának mintájára. „A tribün 1500 férőhelyes volt, alatta meleg-hideg vizes zuhanyú fürdő, illetve minden kolozsvári egyesületnek saját öltözője. A pálya mögött hat teniszpályát alakítottak ki, a tribün mögött pedig egy kis lakóházat építettek a sporttelep felügyelőjének részére” – derül ki Kilyéni tanulmányából.

Atlétikaversennyel és a csepeliek vendégjátékával nyitottak

A stadion nyitóeseménye egy országos atlétikaverseny volt, majd a labdarúgók a Kolozsvár-válogatott–Budapesti-Csepeli Atlétikai Club mérkőzéssel mutatkoztak be, amelyet 4-1-re a vendégcsapat nyert meg. Az impériumváltás után is rangos atlétikaversenyek színhelye volt a sétatéri stadion, a KAC és az Universitatea is kiváló versenyzőkkel rendelkezett, ezért már 1921-ben itt rendezték a román bajnokságot. A második bécsi döntés után a magyar állam anyagi hozzájárulásával az addig homokos futballpályát füvesre cserélték, mivel a magyar szövetség csak gyeppel borított pályán engedett mérkőzéseket rendezni. A KAC csapata pedig meghálálta a befektetést, hiszen az NB I 1943/1944-es idényében harmadik lett, a Magyar Kupában pedig döntőt játszott a Ferencvárossal (2-2 és 1-3).
A régi, fából készült lelátó az ötvenes években már kicsinek bizonyult, ezért 1959-ben lebontották, majd Aranyosgyéresre szállították, ahol a mai napig a városi stadion főtribünje. 1961-re felépült a patkó (U) alakú, 28 ezer néző befogadására alkalmas betonteknő, körülötte a salakos futópályával, amely a kilencvenes években kapott modern műanyag
borítást.

Az egykori kiváló atléta, Ion Moina nevét 1991-ben felvevő stadion egyre romlóbb állapota miatt a keleti lelátót 2000-ben le kellett zárni, s bár a városban folyamatosan téma volt a stadion modernizálásának szükségessége, csak 2008-ban született döntés lebontásáról és újraépítéséről. Az utolsó mérkőzést 2008. november 22-én rendezték, a Liga 2-es bajnokságban gól nélküli döntetlent játszott az U és a Dévai Mureşul – ekkor a keleti lelátó egy részét már lerombolták.

Sportnegyed épül a Szamos-parton

A közhiedelemmel ellentétben a sétatéri stadion sosem volt az U csapatáé, hanem vagy a helyi hatóságok, vagy az országos sportvezetés tulajdona volt. (A fellegvári stadion 1972-es megépítéséig a CFR is a városi stadionban játszotta hazai meccseit, amikor az élvonalban szerepelt.) Az új stadion építésének költségeit a jelenlegi tulajdonos, a Kolozs Megyei Tanács állta, és bár a tervezésre kiírt pályázatra több, e téren nagy tapasztalattal rendelkező külföldi cég is bejelentkezett, végül a helyi műszaki egyetem kapta a megbízatást, és a kivitelezést is romániai cégekre bízták. A menet közbeni módosítások miatt (az atlétikai pálya megtartásáról utólag, már az építés közben született döntés, emiatt is ugrottak meg a költségek az eredetileg tervezett 27 millióról) az eredeti július végi időpontra ugyan nem készült el a stadion, a két és fél hónapos csúszást leginkább a hazai Liga 1-es meccseit továbbra is Medgyesen rendező U bánta.

A stadion mellett ugyanakkor idén elkezdődött egy 7000 férőhelyes, multifunkcionális sportcsarnok építése is, amelyet a város pénzel, emiatt is „tolták el” némileg keleti irányba az új stadiont a régihez képest. A hosszú távú cél egy teljes sportnegyed kialakítása a Szamos partján, amely az Egyetemi sportparktól az uszodán és a Horia Demian-sportcsarnokon keresztül húzódik egészen a stadionig.
Az egyelőre Kolozsvár Arénának keresztelt létesítmény nevét máris áruba bocsátotta a megyei tanács, a projektre szinte teljes ciklusát feltevő Alin Tişe elnök ugyanis egy névadó szponzor bevonásával szeretné mielőbb viszontlátni a költségek egy részét. A szurkolók viszont a hagyományok alapján ismét Moináról vagy a hatvanas évek kolozsvári sztárfocistájáról, Ivanszuk Zoltánról neveznék el a 30 021 férőhelyes, szinte teljesen fedett lelátójú stadiont. Az új aréna leginkább ezzel, illetve az oszlopok helyett a tetőszerkezetbe beépített világítórendszerrel jelent újdonságot a romániai stadionépítészetben. Belsejében még egy 80 méteres atlétikai edzőpálya található, valamint több kiadható üres terület, Tişe reményei szerint ezeket részben más sportágaknak (súlyemelés, ökölvívás, testépítés stb.), részben üzlethelyiségeknek lehet majd kiadni.

Sokba kerül az U-nak is az új stadion bérlése

Az építés végéhez közeledve lángolt fel a vita a stadion kihasználásáról, ugyanis a CFR vezetése is jelezte, hogy szeretné a Kolozsvár Arénában rendezni mérkőzéseit, vagy az önkormányzat támogassa a vasutascsapat stadionjának további modernizálását. Az első változatot – Tişe állítása szerint – nem a tulajdonos, hanem az U vezetése ellenezte, végül a megyei tanács a második mellett foglalt állást, cserébe a fellegvári stadion tulajdonjogát kérte.

Ám az U-val sem ment felhőtlenül az alkudozás, a klubot ugyanis sokkolta a havi 15 ezer euróról plusz a használat alatti költségek megtérítéséről szóló ajánlat, végül meccsenkénti 7500 euróban egyeztek ki – ez még mindig a legmagasabb pályabér, amelyet egy romániai Liga 1-es csapat fizet. Tişe szerint viszont nekik havi 60 ezer euróba kerül csupán a stadion működtetése.

A tanácselnök viszont megígérte, hogy – a szintén idén elkészült bukaresti Nemzeti Arénával ellentétben – a játéktér gyepszőnyegével nem lesznek gondok, a kivitelező garanciát vállalt a már több hónapja lefektetett borítás minőségére. Ezt pedig Tişe és barátai személyesen is ellenőrizték, amikor a Pro Sport sportújság felvételei szerint az építés utolsó heteiben esténként a vadonatúj pályán focizgattak.

Az ünnepélyes megnyitó szombat délben lesz, erre Traian Băsescu államfőt és Emil Boc miniszterelnököt is várják. Ezt követően nyílt napot rendeznek: a közönség ingyen tekintheti meg a stadiont. Az első rendezvény a német Scorpions rockbanda október 8-ai koncertje lesz, másnap több román előadó mellett a Smokie lép fel, az első sportesemény pedig az október 11-i U–Kuban Krasznodar barátságos mérkőzés lesz. (Ezért is bánhatja az U a csúszást, nyári megnyitás esetén az olasz Inter lett volna a sztárvendég.) Tétmeccset pedig október 16-án játszanak először az új kolozsvári pályán, amikor a Liga 1 10. fordulójában a Brassói FC lesz az U ellenfele.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben