Telkiben edzenek a magyar labdarúgó-válogatott NB I-ben játszó tagjai a soron következő világbajnoki selejtezőmérkőzésekre, mert Bend Storck szövetségi kapitány szerint a megszokottnál korábban megkezdett munka a hazai futballt szolgálja.
2016. szeptember 27., 16:502016. szeptember 27., 16:50
Az élvonalbeli bajnokságot félbeszakító hosszabb szünet miatt értetlenkedő Fradi-edző, Thomas Doll kérdésére válaszoló szakember rámutatott, a klubcsapatok nem szerepelnek a nemzetközi kupaporondon, ezért a három hét alatt próbálják meg a játékosokat felkészíteni a nemzetközi megmérettetésre.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honalapja arra is rámutat, hogy most először együtt készülnek az U21-es csapattal, amely a keddenTelkiben megtartott sajtótájékoztatón elhangzottak szerint ugyanabban a stílusban játszik, mint a felnőtt válogatott. „Technikailag és taktikailag azonos a játékosok felkészítése és a közös munka egyben jelzés is a fiatalok számára, hogy van esélyük a közeljövőben felkerülni az A-válogatottba. Sok tehetséges futballista van az U21-es együttesben, de tovább kell fejlődniük ahhoz, hogy egy szinttel feljebb léphessenek. A portugálok és a görögök elleni mérkőzések kiváló szintfelmérők lesznek a számukra\" – utalt Storck a korosztályos csapat közelgő Eb-selejtezőire.
A kapitány a felnőtt válogatottal kapcsolatban elmondta: Böde Dániel és Priskin Tamás sérülés miatt hiányzik, és Korcsmár Zsolt, valamint Lovrencsics Gergő játéka is kérdéses az októberi selejtezőkön. Ezzel együtt nem érzi azt, hogy rosszul állnának, mert a fiatalokat szükség esetén „bátran\" felhozhatják a felnőttek közé. „Pozitívan gondolkodom, optimista vagyok a soros selejtezők előtt. Itt szeretném megköszönni a szövetségnek és a klubvezetőknek, edzőknek, hogy ismét lehetőség nyílik egy pluszhetet együtt készülnie a csapatnak, ez roppant fontos a játékosok fejlődése szempontjából\" – tette hozzá a német szakember.
Rámutatott, Svájc ellen más jellegű mérkőzést vár, mint amilyen a szeptember eleji, feröeri 0-0-ás összecsapás volt. „Tisztában vagyok azzal, hogy nem játszottunk jól. Alaposan kielemeztük a mérkőzést, tudjuk, hogy mi vezetett a visszafogottabb teljesítményhez. Nem akarok kifogásokat keresni, de több oka is volt, hogy nem ment a játék\" – ecsetelte. Hangsúlyozta, hogy most hazai közönség előtt a szurkolók támogatása is nagy segítséget jelent majd, és bár csak néhány napjuk lesz arra, hogy a külföldön légióskodókkal kiegészülve, teljes kerettel edzenek, de igyekszenek megtalálni a módját annak, hogy sikeresek legyenek. „Ne felejtsük el azt sem, hogy nem egy mérkőzésre készülünk, négy nappal később, Lettországban egy ugyanolyan fontos és nehéz összecsapás vár ránk\" – tette hozzá Bernd Storck.
A hivatalos honlap által idézett Csányi Sándor MLSZ-elnöknek egyébként szintén csalódást jelentett a feröeri játék, de hangsúlyozta: terveik szerint csak 2018-ban, a sorozat végén értékelik majd a válogatott és a kapitány munkáját. Bernd Storckkal szemben az elvárásuk, hogy a lehető legtovább versenyben tartsa a válogatottat, legalább a pótselejtezőt jelentő második hely megszerzésére. „A helyzetünk sokkal nehezebb, mint az Európa-bajnokság előtt volt, hiszen míg Franciaországba 24, addig az oroszországi világbajnoki döntőre csak 13 európai együttes juthat el\" – mutatott rá.
Emlékeztetett a nyári kontinensviadalon mutatott teljesítmény okozta elégedettségre is, ám sajnálattal tapasztalta, hogy vannak, akik ezt félreértették, és „teljesen más hangnemben szólaltak meg\", mint akkor. „Szerencsére a szurkolók reálisabban látják: Svájc ellen ismét telt ház lesz a stadionban. Bernd Storck a Norvégia elleni pótselejtezőn és a nyári Európa-bajnokságon is bizonyította, hogy érti a szakmáját, ezért változatlanul élvezi a szövetség vezetésének bizalmát. Ha a magyar labdarúgó-társadalom arra összpontosít, hogy a saját helyén, mindenki a korábbiaknál magasabb színvonalon, nagyobb hozzáértéssel dolgozzon, biztos vagyok benne, hogy hosszú távon a válogatott mellett az utánpótlásképzésben, és a klubfutballban is sikeresebb időszak várhat ránk, függetlenül egy-egy rövidebb, eredménytelen időszaktól\" – fogalmazott Csányi.
Gera Zoltán, a válogatott veterán középpályása szerint is a már megkezdett úton kell haladniuk, mert ha töretlen marad a fejlődés, akkor a siker sem fog elmaradni. „Nagyon fontos, hogy mindenki fitt legyen a tétmérkőzések előtt, legyenek meccsek a lábakban. A Feröer-szigetek ellen látszott, hogy többen meccshiánnyal küzdenek, azóta viszont mindenki bajnoki ritmusban futballozik, ezért meggyőződésem, hogy jobb állapotban lesz a csapat, mint egy hónappal ezelőtt\" – magyarázta a Fradi 37 éves labdarúgója a keddi sajtótájékoztatón.
Magyarország felnőtt válogatottja Svájc ellen október 7-én lép pályára Budapesten a Groupama Arénában, azt követően pedig október 10-én Lettországban játszik a vb-selejtező európai B csoportjában. Az E jelű hatosban érdekelt Románia csak a hétvégi bajnoki forduló után kezdi meg a felkészülést az október 8-i örményországi, valamint az október 11-ei kazahsztáni kisszállásra. Krónika
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!