Sorsolás a román–holland vita miatt

A magyarokkal egyazon hatosban szereplő románok és a hollandok makacssága miatt nem tudták maguk összeállítani a futballválogatottak képviselői a 2014-es világbajnokság D jelű selejtezőcsoportjának menetrendjét – derült ki a hétfői amszterdami, eredménytelenül zárult megbeszélés után adott nyilatkozatokból. Amint arról beszámoltunk, a még a törököket, az észteket és az andorraiakat felvonultató csoport mérkőzéseinek sorrendjét a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) sorsolással fogja megállapítani, mert a válogatottak képviselői nem tudtak megegyezni.

Páva Adorján

2011. október 26., 09:382011. október 26., 09:38

Ki a márciust, ki a júniust nem szereti

A hollandok és a románok egymást hibáztatják. „Ment a kötélhúzás, a románok nem akartak engedni, így elérték, hogy valószínűleg március elején is játszaniuk kell, azaz semmire sem jutottak – mondta a holland szövetség honlapjának Bert van Marwijk szövetségi kapitány. – Az ilyen tárgyalásokon az intelligens és érett emberek meg szokták találni a megoldást, de ezúttal nem ez volt a helyzet, és mi semmit sem tehettünk.” A románok – akiket Victor Piţurcă szövetségi kapitány, Kassai Adalbert szövetségi főtitkár és Ovidiu Costeşin csapatmenedzser képviselt a hollandiai tárgyaláson – mindenképpen el szerették volna kerülni azt, hogy 2013 márciusának elején játszanak, ugyanis Romániában csak ez idő tájt kezdődik a Liga 1 tavaszi idénye. Az Oranje ugyanakkor júniusban nem akart pályára lépni. „Megegyeztünk a Románia–Hollandia meccs dátumáról, aztán kitalálták, hogy mégsem jó, mert a játékosaik a téli szünet után még fásultak – tette hozzá Bert van Oostveen, a holland szövetség igazgatója. – Mi a Konföderációs Kupa miatt nem tudunk játszani 2013 júniusában, de erre a románok már nem tudtak mit mondani. Sajnos nem igazán tárgyalóképesek, ezért mindegyik küldöttség csalódottan távozott.”

Victor Piţurcă a román szövetég honlapján, a Frf.ro oldalon megjelent közleményben foglalta össze a történteket. „Már a találkozó előtt sikerült elvi egyezségre jutnunk a magyarokkal, a törökökkel és az andorraiakkal, majd a helyszínen percek alatt megállapodtunk az észtekkel is. A hollandok azonban rendkívül agresszívan kezdtek és csak az általuk javasolt három variáns egyikét voltak hajlandók elfogadni. Mindegyik változatban otthon kezdtek és idegenben zártak volna Andorra ellen, 2013 júniusában pedig egyáltalán nem léptek volna pályára, mondván, hogy akkor valószínűleg a brazíliai Konföderációs Kupán fognak szerepelni. Ez esetben Romániának elszállt volna az a lehetősége, hogy a kétfordulós hónapok egyikében csupán egyszer lépjen pályára, reményeink szerint éppen Hollandia ellen” – mondta Piţurcă. Második variánsként azt ajánlották a hollandok, hogy márciusban négy nap alatt letudják a románok elleni két meccset, erről azonban hallani sem akartak a románok. Utolsó lehetőségként Piţurcă csapata az egyik héten a magyarokat fogadta volna, míg négy nappal később a törökökhöz látogat, majd ezt követte volna egy „könnyebb” párosmeccs Andorra és Észtország ellen, Piţurcă azonban ezt a menetrendet is „katasztrofálisnak, elfogadhatatlannak” nevezte. „Miután a hollandok következetesen elutasították, hogy júniusban játsszanak, nem sok választási lehetőséget hagytak, egyáltalán nem vették figyelembe a tárgyalópartnerek érdekeit és javaslatait” – fogalmazott a román szakember.

Egervári a hollandok ellen kezdett volna

A magyar fél részéről Egervári Sándor annyit árult el, hogy harmadik nekifutásra nagyon közel álltak az előnyös menetrend elfogadásához, de végül nem jött össze. Azt a magyar kapitány korábban már jelezte, hogy legszívesebben a hollandok ellen kezdene Budapesten, ugyanis szerinte ekkor nagyobb esélye lenne csapatának Bert van Marwijk együttese ellen, amelynek játékosai jövő szeptemberben, az Európa-bajnokságot követően talán nem lesznek annyira frissek és motiváltak. Azt még nem tudni, hogy a FIFA mikor sorsolja ki a menetrendet. A vb-selejtezők 2012. szeptember 7-én kezdődnek, és 2013. október 15-én zárulnak, a pótselejtezőket november 15-én és 19-én bonyolítják le. 
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben